hirdetés

 

Minden eddiginél természetesebb az új mesterséges kollagén

Jelentős előrelépést jelent a kozmetikai és helyreállító orvoslásban amerikai kutatók új módszere, mellyel minden eddiginél "természetesebb" szintetikus kollagént állítanak elő.

A Rice Egyetem munkatársainak új eljárásával kevesebb mint egy óra alatt alakul ki az új anyag, amelynek számos tulajdonsága megegyezik a természetes emberi kollagénével, és amelyet őssejtek beágyazására, vázként is használhatnak.

"Eredményünk két szempontból is jelentős. Végső termékünk jobban hasonlít a természetes kollagénhoz, mint bármi, amit korábban készítettek, és módszerünk is feltűnően hasonlít a természetben lejátszódó folyamathoz" – magyarázta Jeffrey Hartgerink, a Nature Chemistry című szakfolyóiratban ismertetett kutatás vezetője.

A kollagén az emberi szervezetben legnagyobb mennyiségben előforduló fehérje, számos szövet fő alkotója a bőrtől az ínakon és porcokon át az erekig. A helyreállító orvoslás vagy szövetmérnökség gyorsan fejlődő tudományágában a biokémikusok gyakran alkalmazzák az őssejtek és kollagénszerű anyagok kombinációját, hogy olyan, laboratóriumban növesztett szöveteket hozzanak létre, amelyeket az immunológiai kilökődés veszélye nélkül ültethetnek be páciensekbe.

A helyreállító és kozmetikai sebészet ma leggyakrabban állati eredetű kollagént használ, amelynek azonban immunológiai kockázata van. Ilyen kollagént alkalmaznak sok kozmetikumban is.

Testbéli bősége ellenére a kollagén dekódolása és mesterséges létrehozása nem volt egyszerű. Ennek egyik oka megjelenési formáinak összetettsége. A kollagén lehet például szálszerű, kötélhez hasonló, ebből a kötélből létrejöhet háló, sőt a kollagénszálak három dimenziós szerkezeteket is alkothatnak. Utóbbiakat hidrogéleknek nevezzük, mert képesek megkötni a vizet.

Egy kollagénszál több millió peptidből – néhány aminosavat tartalmazó molekulából – épül fel, ezt másolja le Hartgerink új módszere is. A kutatók kísérletei azt mutatták, hogy az enzim, amelyet szervezetünk használ a természetes kollagén lebontására, az új anyagot is hasonló idő alatt bontja le.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...