hirdetés

 

Kiolvashatók az álombéli mozgások alvó emberek agyából

Az alvás közbeni mozgás nem csupán egy vizuális élmény, az agy egyes mozgásért felelős területei valóban aktiválódnak, állapították meg német kutatók. A müncheni Max Planck Intézet szakemberei újfajta módszerrel tanulmányozták, mi történik az agyban alvás közben: tudatos álomba ringatták az alanyaikat a vizsgálatok alatt.

Az emberek többsége alvás közben nem tudja kontrollálni, hogy miről álmodik, és ébredéskor rendszerint azonnal elfelejti az álmait, ezért különösen nehéz az álmodó agy kutatása. Ahhoz, hogy az agyról alvás közben rögzített MRI felvételeket értelmezni lehessen, elengedhetetlen tudni, hogy bizonyos mozgások esetén milyen aktivitásmintázat figyelhető meg az agyban.

A tudatos álmodás egy olyan állapot, amikor az álmodó tisztában van azzal, hogy amit lát, ami vele történik, az nem valóság, hanem álom. "Nagyjából az emberek felének már volt része tudatos álomban, de csak nagyon keveseknél fordul elő rendszeresen" – mondja Martin Dresler idegkutató, a vizsgálat vezetője. A tudatos álmodás elsajátítható és fejleszthető: az első szinten az álmodó még csak érzékeli, hogy az élmények nem valódiak, míg magasabb szinteken a tudat kontrollt is szerezhet az álmok felett.

Dreslerék a vizsgálataikhoz hat tudatos álmodásra képes embert toboroztak, akiket betanítottak arra, hogy álmukban szorítsák ökölbe a jobb vagy bal kezüket. Ezt követően először éber állapotban készítettek róluk MRI és közeli infravörös spektroszkópiás felvételeket (melyek az agy felszíni aktivitását mutatják) az ökölszorítás elképzelése közben, majd a tudatos álom állapotában.

A vizsgálati műszerek hangos zajától csupán ketten tudtak elaludni, de a felvételek mindkettejüknél igazolták, hogy az agykéreg motoros területei ugyanúgy aktiválódnak álomalvás közben, mint éber állapotban.

A vizsgálatokban részt vevő egyik kutató, Michael Czisch szerint ez az első bizonyíték arra, hogy az agyi képalkotó eljárások alkalmasak lehetnek álomolvasásra. Dreslerék eredményeiket a Current Biology folyóiratban publikálták.

A teljes cikk az [origo]-n

(forrás: [origo])
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...