hirdetés

 

Jóslás DNS-ből

Vannak cégek, amelyek már most meg tudják mondani, hogy az örökítőanyagban (DNS-ben) hordozott információ alapján milyen betegségek kialakulásának mekkora kockázatával kell számolnunk.

Két újabb vállalatnak a kromoszómáink végén lévő szerkezet, az ún. teloméra elemzésére alapuló szolgáltatásából azt tudhatjuk meg, milyen gyorsan öregszünk.

A telomérákat a cipőfűző végén található műanyag védőburokként képzelhetjük el. Olyan egységet jelentenek, melyek védik a kromoszómákat az összetapadástól és sejtosztódáskor a DNS-t a folyamatos rövidülés káros hatásától. A telomérák a sejtosztódások alkalmával már születésünk előtt rövidülni kezdenek, és az első 20 évben kb. egyharmadukat elveszítjük. Az öregedés során a telomérák rövidülése folytatódik, átlagosan tízévente kilenc százalékkal. Nem tudjuk, hogy egyes emberek telomérarövidülése gyorsabb ütemben folyik-e, mint a többieké, azt viszont igen, hogy a dohányzás, a jelentős alkoholfogyasztás, az elhízás és a stressz hatására e rövidülés kicsit gyorsabban következik be. A rövid telomérák pedig a korai halállal mutatnak összefüggést – írja a Népszabadság.

Ha a tesztek fejlesztése tovább folyik, az élelmiszer-ipari termékekhez hasonlóan mi is hamarosan lejárati idővel rendelkezhetünk. A telomérák hosszának ismerete ugyanis élethosszunkról és arról adhat információt, hogy milyen állapotban vagyunk kortársainkhoz képest. Egy madridi székhelyű spanyol cég New Scientistnek adott információi szerint 200 USD alatt árulja a telomérateszteket, ám ezeket a közeljövőben csak kutatási célokra lehet használni.

Az is problémát jelenthet az élettartam meghatározásában, hogy eddig csak kevés tesztet végeztek, azt is csak kisszámú vizsgálati alanyon. Ráadásul az élethossz vagy a betegségek kialakulása nem is csupán genetika kérdése. Eline Slagboom holland kutató szerint génjeink csupán kb. 25 százalékban felelősek az élethosszért. Ahogy a betegségek kialakulását, úgy az élettartamot is számos környezeti tényező befolyásolhatja, leginkább az életmód. Más kutatók szerint is túl kevés adat áll rendelkezésre ahhoz, hogy a telomératesztek eredményeiből biztos következtetéseket lehessen levonni.

Oravecz Elvira
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...