hirdetés

 

Az áttétképződés mechanizmusa lehet a rákgyógyítás kulcsa?

A NALCN blokkolása nemcsak rákos, de az egészséges sejtek vándorlását is beindítja, írja az Index egy kutatás eredményeit összefoglalva.

Az áttétképződés elleni terápiák megvalósítása bonyolultnak bizonyult, mert az áttétet irányító célpontot nehéz megtalálni – magyarázza Eric Rahrmann posztdoktori hallgató, a Cambridge-i Egyetem rákkutató központjának kutatója. A brit tudósoknak azonban sikerült megtalálniuk az egyik működést, ami a daganat terjedéséért felelős, felfedezésüket a Nature Geneticsben tették közzé.

A friss kutatás beazonosított egy kulcsfontosságú fehérjét, az NALCN-t, a nem szelektív nátriumcsatornát. Az egereken végzett laboratóriumi kísérletek során kiderült, hogy a NALCN inaktiválása vagy blokkolása „feltűnően megnövelte a keringésben jelen lévő tumorsejtek és áttétek számát”.

A felfedezésnek volt egy másik oldala, amely meglepte a kutatókat: kiderült, hogy a NALCN blokkolása nemcsak rákos, de az egészséges sejtek vándorlását is beindítja. Olyan hasnyálmirigysejteket figyeltek meg, amelyek a vesébe vándoroltak és ott a vese egészséges sejtjeként folytatták az életüket.

A modelljeink demonstrálták, hogy az NALCN funkció leállása tumor nélkül is növelte a véráramba kerülő hámsejtek számát – ismertette Rahrmann. Ez azt jelenti, hogy a most felfedezett áttétképzési mechanizmust a jövőben akár károsodott szervek gyógyítására használhatják.

Nem csak azonosítottuk az áttétképződés egyik mozgatóját, de fejére állítottuk az eddigi közvélekedést, amikor kimutattuk, hogy a rák egészséges működéseket használ saját céljaira – tette hozzá az Index szerint.

(forrás: Index)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...