hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Adhéziót erősítő monoklonális antitest az áttétek megakadályozására

A UC Davis és a Washington Egyetem kutatói a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban közölt cikkükben arról számoltak be, hogy egy monoklonális antitest alkalmazásával sikeresen gátolták meg a tüdőrák metasztázisának kialakulását egér modellszervezetben.

Az eljárás elve, hogy a 19A11 nevű monoklonális antitest az E-kadherinhez kötődik - ez az a fehérje, amely egyfajta sejtek közötti kapocsként a sejtek együtt tartásáért, relatív helyük megőrzéséért felel. A kadherinek és egyéb adhéziós molekulák tartják fent például az erek szerkezetét, és a mostani eredmények szerint képesek lehetnek a metasztázisok megakadályozására is. A vizsgálatban röntgenkrisztallográfiás módszerrel tanulmányozták a 19A11 kötődésének hátterét, és kiderült, hogy a molekula két kötődési móddal rendelkezik, sóhidat alakít ki. Megfelelő helyre adagolva a környékbeli sejtek “ragadósak” lesznek, ami nagyban megnehezíti az áttétképződéshez szükséges daganatsejtek leválását és új helyre vándorlását. A kutatók tovább vizsgálják a módszert, mert az elv megfelelőnek tűnik jövőbeni, hatásos onkológiai kezelések kifejlesztéséhez.

Forrás: Bin Xie et al, Molecular mechanism for strengthening E-cadherin adhesion using a monoclonal antibody, Proceedings of the National Academy of Sciences (2022).

Fotó: MedicalOnline archív
Fotó: MedicalOnline archív

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink