hirdetés

 

Aki gyorsan jár, lassabban butul

A járási sebesség alapján megjósolható, hogy mekkora eséllyel alakul ki valakinél a későbbiekben demencia, a kézszorítás ereje pedig a szélütés valószínűségét jelezheti előre - idézte amerikai kutatók megállapítását a BBC hírportálja.

Szakértők szerint a járássebesség és a szorítóerő mérése igen egyszerű és gyors módja lehet az egészségi állapot megállapításának idősebb pácienseknél – idézia portált az MTI.

A legfrissebb tanulmányban 2410, átlagosan 62 éves ember agyát szkennelték, járási sebességét és kezének szorítóerejét mérték a Bostoni Orvosi Központ kutatói Erica Camargo vezetésével. Az Amerikai Neurológiai Akadémia éves konferenciáján ismertetett eredmények szerint a követés 11 éve alatt 34 embernél alakult ki demencia és 79 ember esett át szélütésen. A kutatók úgy találták, hogy akik lassabban jártak, azoknál nagyobb volt a kockázata a demencia kialakulásának, akiknek pedig gyengébb volt a kézszorítása, azoknál nagyobb volt a valószínűsége, hogy szélütést kapjanak. A lassú járás és a gyengébb egészségi állapot között már korábbi tanulmányok is jeleztek összefüggést.

A British Medical Journal című orvosi folyóiratban 2009-ben ismertetett eredmények szerint a kis - férfiaknál 5,5 kilométer/óra, nőknél 4,8 kilométer/óra alatti - sebességgel haladó embereknél a halálozási arány 44 százalékkal magasabbnak bizonyult, mint a többieknél. A szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás pedig csaknem háromszor gyakoribb volt a leglassabb harmadnál, mint a gyorsabbaknál. Az öt éven át tartó követéses vizsgálatban három francia városban összesen 3200 idős, 65 és 85 év közötti férfi és nő vett részt.

A Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi folyóiratban 2011-ben közzétett tanulmány szerint a 6-tól 21 éven át tartó követési időtartam alatt a kezdetben gyorsabban járók tovább éltek. Az összefüggést a nőkre és a férfiakra is, valamint minden vizsgált korosztályra érvényesnek találták, de különösen erőteljes volt a 75 év fölöttiek körében.

Mint alig két hónapja beszámoltunk róla, ausztrál szakemberek is a járás sebességét vizsgálva próbálták meghatározni, hogy milyen sebességgel közelít a halál?

(forrás: MTI, MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 8,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...