A tudósoknak jóval szerényebbnek kellene lenniük
Hiába tudunk nagyságrendekkel többet agyunk működéséről, mint fél évszázaddal ezelőtt, még mindig csak a felszínt kapargatjuk – mondja a 2013-ban az idegsejtek kommunikációjának területén végzett úttörő munkájáért orvosi Nobel-díjban részesült Thomas C. Südhof, akivel a hvg. hu az Idegtudományi Társaságok Európai Szövetségének idei, pécsi regionális találkozóján beszélgetett.
Néhány hónapja a The Washington Postban publikált egy cikket a klinikai tesztek problémáiról, többek között az Alzheimer-kórt érintve, ahol újabb és újabb ígéretesnek tűnő gyógymódok vallanak sorban kudarcot. Ha jól sejtem, véleménye kavart némi vihart; mi motiválta a megírására?
Thomas Südhof: Heves vita folyik jelenleg mind az idegtudományokban, mind pedig a gyógyszeriparban az Alzheimer-kór és a hasonló betegségek helyes kezeléséről. Ezek egyre több áldozatot szednek, és óriási igény mutatkozik a gyógymód megtalálására. A magam részéről komolyan aggódom amiatt, hogy olyan megközelítésekre szórunk el rengeteg pénzt, amelyek egész egyszerűen nem működnek. Valójában nem értjük még ezeket a betegségeket, nem vagyunk tisztában a működésükkel, hogy mi okozza az idegsejtek pusztulását. Épp ezért nyilván azt sem tudjuk, hogyan kezelhetnénk őket. A szóban forgó klinikai tesztek kétségkívül rendkívül képzeletdúsak voltak, ám emellett hasonlóan költségesek is. Több teszt alkalmazott nagyobbrészt azonos megközelítést, és bár az első ezek közül minden bizonnyal releváns volt, semmi szükség arra, hogy újra és újra ugyanarra a nem működő módszerre szórjunk el rengeteg pénzt. Ezt az összeget helyesebb lenne arra fordítani, hogy jobban megismerjük magát a betegséget. A fő üzenetem az volt, hogy helytelen és káros nyomás alá helyezni mind a tudósokat, mind pedig a gyógyszeripart annak érdekében, hogy minél több klinikai tesztet hajtsanak végre, miközben egész egyszerűen még nem állunk készen erre. Sokan gondolják úgy, hogy mivel ilyen sokat tudunk már az emberi agyról, ideje ezt a tudást átültetni a gyakorlatba. A valóság ezzel szemben sajnos az, hogy a tudásunk még nem elégséges. Ebben a tudományos közösség felelőssége is tetten érthető: sok kollégám és talán én magam is túl derűlátóak voltunk abban a tekintetben, hogy hol tartunk. Nem voltunk kellően őszinték a közvéleménnyel, és nem mondtuk el, hogy bár valóban óriási előrehaladást értünk el, az általunk felhalmozott tudás eltörpül amellett, amelyet még meg kell szereznünk.
hvg.hu: Az egyik mondata különösen sokkoló volt, miszerint az elmúlt 50 évben nem történt valódi áttörés az Alzheimer-kór kezelése terén. Mindezzel különösen nehéz szembenézni egy olyan korban, amikor naponta érkeznek az újabb és újabb hírek a csodálatos gyógymódokról. Mit gondol, mi ennek az oka?
T.S.: 50 évvel ezelőtt talán agyunk 0,1 százalékát ismertük. Ma néhány százalékát – persze ezek becslések részemről, nem konkrét számok. Ez óriási fejlődés, a tudásunk megsokszorozódott, ám messze nem eléggé ahhoz, hogy konkrét gyógymódokra váltsuk. Vegyük példának a rákos megbetegedéseket. Az első valóban hatásos gyógymódok mostanság kezdenek megjelenni, ami óriási előrelépés. Mindez azonban évtizedeket vett igénybe, és rengeteg erőforrást – sokszorosát annak, amit agykutatásra fordítottunk. No de miért lenne az emberi agy egyszerűbb konstrukció, mint egy darab rákos sejt? Szóval mit is várunk valójában?
hvg.hu: Nobel-díjjal jutalmazott kutatása létfontosságú volt agyunk alapvető működésének megértésében: milyen módon kommunikálnak egymással az egyes idegsejtek. Mik a következő lépések?
T.S.: Egyrészt még nem tudjuk, hogy egyes idegsejtek mely másik idegsejtekhez kötődnek. Mondhatni, egy térképet kell készíteni az agyunkról, ami nagyon nehéz, hiszen egy rendkívül összetett szervről van szó, ráadásul az egyes idegpályák folyamatosan változnak. Aztán itt van a funkció problémája. Az elmúlt évtizedek legnagyobb áttörése a genetikában történt, mára ismerjük a génjeinket, ám azt még nem tudjuk, hogy ezek valójában mit is csinálnak, csak azzal vagyunk tisztában, mi történik ezek mutációja esetén. És ez csupán két példa. Az agy elsődleges funkciója az információfeldolgozás, a beérkező ingerek értelmezése, legyen szó akár érzékszervi észlelésről vagy magáról az emberi nyelvről, majd a reagálás ezekre. A végső cél ennek az információfeldolgozási folyamatnak a megértése, hiszen csak így tudunk válaszolni arra a kérdésre, hogy mi romlik el akkor, amikor ez nem működik, például az Alzheimer-kór esetében.
