hirdetés
hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Vegetariánus étrend: kevesebb szürkehályog

Egy brit vizsgálat szerint kevesebb hús és több növényi termék evése esetén ritkábban alakul ki szürkehályog.

Egy nagy vizsgálatban 15 évig követték a résztvevőket, és azt találták, hogy míg a húsevők 6 százalékának lett szürkehályogja, a vegetariánusokban csak 4 százalék volt ez az arány. Ez azt jelenti, hogy a vegetariánusokban és a vegánokban 30–40 százalékkal kisebb a katarakta kockázata, mint a legtöbb húst evőkben – állapította meg dr. Naomi Allen, az Oxfordi Egyetem epidemiológusa, a közlemény egyik társszerzője.

A szürkehályog általában idősebb korban alakul ki, és nagyon gyakori betegség: az amerikai 80 évesek több mint a felének vagy van szürkehályogja, vagy korábban megműtötték miatta. Fő kockázati tényezői között a dohányzást, az erős napsütést és a cukorbetegséget tartják számon.

A brit eredmények azonban nem jelentik azt, hogy a katarakta megelőzéséhez vegetariánussá kellene válnunk – mondta dr. Allen. A tanulmány nem igazolta, hogy a húsevés lenne a katarakta oka. Az is lehet, hogy a sok növényi termék evésének van védő hatása – néhány korábbi vizsgálat kapcsolatot talált egyes növényi anyagok fogyasztása és a szürkehályog kisebb kockázata között. S elképzelhető, hogy a vegetariánus étrend csak annak a jele, hogy a személy más tekintetben is ügyel az egészségére, és ez járulhat hozzá a csökkent kockázathoz.

A mostani eredmények nincsenek összhangban egy Indiában végzett vizsgálatéival, amelyben éppen azt mutatták ki, hogy a vegetariánus étrend a katarakták nagy számával járt együtt – emlékeztetett dr. Jack Dodick, a New York-i Egyetem szemészeti osztályának vezetője. „Ez azt jelenti, hogy mindmáig nem ismerjük az étrend és a szürkehályog kapcsolatát. Lehet, hogy nem is a diéta, hanem az életstílus más elemei számítanak” – mondta.

A brit kutatásban, amelyet az American Journal of Clinical Nutrition-ban publikáltak, több mint 27 600, 40 évesnél idősebb emberrel töltettek ki egy, az étrendre vonatkozó kérdőívet 1993 és 1999 között, és 2008-ban és 2009-ben mérték fel, hogy kiben alakult ki szürkehályog. A követési idő alatt majdnem 1500 személyben lépett fel katarakta. A kockázat azokban volt a legnagyobb, akik a legtöbb húst ették (napi 100 g-nál többet). A mérsékelt húsevőkben valamivel kisebb volt a rizikó. A halevőkben 15 százalékkal, a vegetariánusokban 30 százalékkal és a vegánokban (akik tejterméket és tojást sem fogyasztanak) 40 százalékkal volt alacsonyabb a szürkehályog kockázata, mint a legtöbb húst evőkben.

Mint dr. Dodick megjegyezte, a vizsgálat minősége megfelelő volt, de még mindig sok kérdés vár válaszra. Ma sem lehet biztosan tudni, hogy az étrend valóban szerepet játszik-e szürkehályog kialakulásában. Az elfogadott nézet az, hogy mindazokban fellép a katarakta, akik elég sokáig élnek – tette hozzá.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés