Szívinfarktus és genetika

Az emberi géntérkép megfejtése forradalmian új utat nyitott, többek között megérthettük, hogy a genetikai anomáliák a szív- és érrendszer megbetegedéseiben is szerepet játszanak, így a felnőttkori szívizominfarktus is összefügg genetikai markerekkel. Ezeknek a vizsgálatoknak a szükségességét az a tény alapozta meg, hogy csupán e megbetegedések fele magyarázható a hagyományos kockázati tényezőkkel – az úgynevezett Framingham kockázati besorolással –, mint amilyen az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás.

A betegek fele az alacsony kockázatú csoportba tartozik, és a szívinfarktuson átesettek 15–20 százalékában semmiféle kockázati tényező nem áll fenn. Emiatt új biológiai és biokémiai kockázati markerereket kellett keresni, amelyek azt is megmagyarázzák, hogy egyes családokban miért kétszeres az infarktus előfordulási gyakorisága. Számos tudományos–klinikai csoport indított olyan széles körű genetikai vizsgálatot, mely ezeket a tényeket igyekszik megmagyarázni.

A génállomány és a betegségek előfordulásának kapcsolatát vizsgáló tanulmányok (genome wide association study) számos genetikai lókuszon, a génállomány különböző pontjain olyan kromoszómális eltérést mutattak ki, amelyek összefüggenek az infarktusgyakorisággal. Vagyis bizonyos genetikai variánsok esetén szignifikánsan több infarktus fordul elő. A legjobban tanulmányozott az ún. 9p21, a 9. kromoszóma rövid karján található gén, más néven a CDKN2A, CDKN2B lókusz. Funkciója kevéssé ismert, úgy tűnik, hogy a gén egerekben történő hatástalanítását (knock out) követően a simaizomsejtek túlzott szaporodása áll elő, az állatok halálozása is jelentősen nő, ezzel teljesen új megvilágításba helyezve az érfalproliferáció és érszűkület kialakulását. Dandona és munkatársai kutatásai szerint ez a genetikai mutáció az aterómás plakk vastagságát is növeli, és iniciálja az érelmeszesedés folyamatát.

Emellett számos más genetikai lókuszt (több mint 100 mutáció) vizsgáltak a különböző munkacsoportok a szívinfarktussal összefüggésben. Nagy jelentőségű például a kinesin 6 variáns vizsgálata, amely egy, az ATP kémiai energiájának mechanikai munkává történő átalakításában szerepet játszó motoros proteint kódol. Szerepét a Women’s Health Study során igazolták több mint 25 000 nő genetikai vizsgálatával. Az eltérő alléllal bíró betegekben (eltérő génszerkezet, mely általában egy nukleotid megváltozásának következménye: single nucleotide polymorphism, SNP) 34 százalékkal nagyobb volt az infarktusgyakoriság.

Vizsgálatok történtek a különböző lipoproteinek vonatkozásában is. Eddig 26 HDL-, 16 LDL-mutációt, 26 trigliceridszintet és 42 vércukorszintet érintő, diabetogén lókuszt néztek meg, valamint 6 olyat, amely a C-reaktív protein pontmutációját okozza, és 10 továbbit, amelyeknek szerepük lehet a magas vérnyomás kialakulásában. A szerzők szerint e mutációk 1,1–1,3-szorosra emelhetik az infarktusgyakoriságot – 9p21 esetén ez az arány 1,29 –, ennek ellenére úgy gondolják, hogy a genetikai score bevezetése nem javítana sokat a hagyományos Framingham besorolás pontosságán. Ikervizsgálatokban a szívinfarktus relatív rizikója 1,5–2,9, tehát viszonylag nagy, amely mégiscsak jelzi a genetikai tényezők fontosságát: szerepe lehet a különböző gének interakciójának és a gén-környezet kölcsönhatásnak.

Vagyis a genetikai mapping korszak kezdetén számos kérdés még megválaszolatlan e vizsgálatok használhatóságát illetően. A genetikai információk nem elegendőek az infarktus előrejelzéséhez. Nem lehetetlen, hogy a jövőben a genetika fejlődése új perspektívákat nyit majd a koronariabetegség örökletességének megértésében, és így újfajta, egyénre szabott gyógyítási lehetőséget nyújt. Jelenleg mindenképpen fontos a klinikumban a családi háttér tisztázása. A genetika fejlődése és a teljesgenom-asszociációs vizsgálatok kiterjesztése új stratégiákat nyújthat a kardiovaszkuláris betegségek gyógyításában, esetleg megelőzésében.