RISKÓ ÁGNES cikkei

Napjaink egészségügyi dolgozóinak testi és lelki állapotáról szóló szimpóziumot szervezett Nyíregyházán, a Magyar Pszichológiai Társaság 18. tudományos nagygyűlésén a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézete. Előadásukból kiderült: sok szempontból veszélyeztetettek a kollégák.

A kellő társas támogatottság hiánya, a testi és lelki betegségek, a fokozott, halmozódó munkahelyi stressz és lelki kiégés szempontjából súlyos teher nehezedik a hazai egészségügyi dolgozóra – állapították meg a Hungarostudy 2002 és 2006 kérdőíves vizsgálat adatai alapján dr. Hegedűs Katalin munkacsoportjának tagjai (Szabó Nóra, Szabó Gábor, Kovács Mariann, Zana Ágnes). Eredményeik szerint az egészségügyi (főleg a súlyos betegekkel foglalkozó) dolgozók körében kiugróan, sokszor szignifikáns mértékben gyakoribb a kontrollcsoportokhoz képest a testilelki kimerültség, a stresszfüggő tünetekkel való együttélés és a kedvezőtlen szociális körülmények. A pedagógusok helyzetéhez hasonlóan a fokozott stressz és az érzelmi kiégés az egészségügyben is szorosan a munkahelyhez kötődő tünetcsoport.
  A pedagógusok lelki és testi kiegyensúlyozottsága diákjaik személyiségének fejlődése szempontjából is kiemelt jelentőségű – hangsúlyozta dr. Kovács Mariann, aki az ország dél-alföldi régiójában vetette össze az egészségügyi dolgozók és a tanárok érzelmi kiégését. A megkérdezett egészségügyiek közel 70 százaléka a nap végére érzelmileg kimerültnek és elhasználódottnak érzi magát. A pedagógusok érzelmi kimerültsége ebben a régióban ugyan kisebb mértékű, de eléri a 49 százalékot. Nem kétséges, hogy átgondolt, jól szervezett, a lehető legszélesebb körben bevezetett stresszkezelési módszerekre lenne szükség egészségük megtartásához, hiszen jól ismert a krónikus stressz, a pszichoszociális életminőség romlása és az idő előtt bekövetkező halál összefüggése.
  Az egészségügyi dolgozók számára már az alapképzésük során elengedhetetlen a speciális pszichoszociális ismeretek és gyakorlati tudnivalók oktatása, a munkahelyeken pedig lehetőséget kell teremteni a stresszcsökkentő technikák elsajátítására, valamint a lelki és szociális problémák megbeszélésére. Ehhez más területek szakembereivel is össze kell fogni, ami egyben a multidiszciplináris szemlélet és együttműködés megerősödését is elősegíti.

Nem minden daganatos beteg számára ajánlott a pszichoterápia
A VIII. Pszichoonkológiai Világkongresszus fő témája az onkológia területén is egyre fontosabb multidiszciplináris csapatmunka volt. A résztvevők előadásaiból kitűnt: világszerte problémát jelent a szorongó, depressziós daganatos betegek lelki problémáinak diagnosztizálása és ellátása.
Az október közepén Velencében megrendezett Pszichoonkológiai Világkongresszuson nagy figyelmet kapott a kaliforniai Stanford Egyetem orvosa, David Spiegel előadása, amely az onkológiai betegek depressziójának felismerési és kezelési nehézségeivel foglalkozott. Kiindulópontként az a tény szolgált, hogy a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők 25–50 százaléka – jóval többen, mint az átlaglakosságban – depressziós és/vagy szorong. Kellő segítség hiányában ez majdnem biztosan megnehezíti az adott beteg alkalmazkodását, ami kedvezőtlenül hat az együttműködésére, s így gyógyulási esélyeire is.
Testi tünetek, lelki okok
Spiegel tapasztalatai szerint nem könnyű felismerni a daganatos betegek depressziójának jeleit, mert testi betegek esetében a vizsgálatok központjában a szomatikus eltérések és tünetek állnak – ezek akár a betegség, illetve a kezelések következményei is lehetnek. Ezért az onkológiai kivizsgálásban a pszichológiai differenciáldiagnosztika ugyancsak szükséges lehet. Az ekként megállapított depresszió és szorongás a pszichoterápia mellett olykor gyógyszeres kezelést is igényelne. Ám ez gyakran elmarad, mivel az onkológia területén kevés szakképzett klinikai pszichológus és pszichiáter dolgozik.
A rákos beteg szorongása és depressziója sok tényezővel magyarázható; például azzal, hogy a rák ma már nem halálos, hanem krónikus betegség – vagyis a beteg akár hosszú ideig életveszélyben érezheti magát, és az ezzel járó bizonytalansággal főleg a gyermekek, a serdülők és az éretlen személyiségű felnőttek nem képesek megküzdeni. A kezelések mellékhatásai, a testi/funkcióbeli elváltozások, valamint a személyes, szociális, és munkahelyi gondok szintén akut stressz-sorozatként hathatnak a megbetegedettekre. Ám a teljesség kedvéért egy másik előadás következtetését is figyelembe kell venni: a depresszió szempontjából kis kockázatú, pszichoterápiára nem motivált daganatos betegek számára „kötelező” pszichoszociális kezelés nemcsak felesleges, hanem olykor meg is bonthatja lelki egyensúlyukat.
Rejtett dimenziók
Mint azt Massimo Biondi, a római orvosi pszichológia képviselője előadásában kiemelte, a fokozott stresszel, érzelmi terhekkel küzdő betegekkel történő kommunikáció az egészségügyi személyzetből is hasonló központi idegrendszeri, hormonális, zsigeri és testi válaszokat hívhat elő – ez előbb vagy utóbb megbetegítő hatású lehet.
Ezt a lehetőséget igazolja az Országos Onkológiai Intézet munkatársai által végzett vizsgálat. A dr. Hegedűs Katalin szociológus vezette munkacsoport azt észlelte, hogy súlyos betegeket kezelő orvosok és ápolók érzelmileg, intellektuálisan és fizikailag gyakran fáradtak, kiégettek. Bőven akad közöttük, akiket diagnosztizálatlan és kezeletlen, stresszfüggő pszichiátriai pszichoszomatikus betegségek és pszichés zavarok gyötörnek. Ritkán fordulnak viszont orvoshoz és elégedetlenek az egészségügyi ellátással. A vizsgálat szerint nem az egyre több súlyos beteg gyógyítása, gondozása jelent fokozott stresszt az orvosoknak, szakaszszisztenseknek. Inkább a kórház vagy az osztály kedvezőtlen légköre, a merev munkaszervezés és a növekvő bürokrácia nehezíti meg mindennapjaikat. Ráadásul egyre pregnánsabbak a betegek elvárásai: mindenki jól képzett, empatikus, megfelelően kommunikáló, kreatív, hatékony orvost és ápolót szeretne.
 Speciális edukáció
Ezen a helyzeten az onkopszichológiai ismeretekkel rendelkező szakemberek speciális edukáció és tréning széles körű alkalmazásával próbáltak segíteni. Eredménynek tekinthetjük azt is, hogy a nővérek, az asszisztensek, a gyógytornászok, az orvostanhallgatók, a pszichológusok és a leendő onkológus szakorvosok képzésébe, valamint a családorvosok továbbképzésébe végérvényesen bekerült az onkopszichológia elméletének és gyakorlatának oktatása. A képzési lehetőségekről az akkreditált tanfolyamokat áttekintve értesülhetünk, de néhány honlap (www.bencium.hu; vagy www. oncol.hu) is folyamatos tájékoztatást nyújt.

Freud szellemi öröksége a 21. században

Az idők folyamán bebizonyosodott, hogy a pszichoanalízis a pszichiátria és a pszichológia történetének máig fejlődő, más tudományágakra is ható, legnagyobb hatású elmélete és terápiás módszere.

Az 1800-as évek végén még nem álltak rendelkezésre kísérleti módszerek, objektív tesztek. Freud „mindössze” a megfigyeléshez, az értelmezéshez és a hihetetlenül kreatívan megfogalmazott általánosításhoz értett. Önmaga elemzésének eredményeit is felhasználva született a mentális betegségek megértését és sikeres kezelését szolgáló sajátos gondolatrendszere, a pszichoanalízis.
A 20. század elejének pszichoanalízise túlnyomórészt a felnőttek kezelését tette lehetővé, és majdnem kizárólag orvosi diplomával rendelkező pszichoanalitikusok voltak az alkalmazók. Bár Freud véleménye alapján a pszichoanalitikusoknak nem kell orvosi képzettséggel rendelkezniük, szemlélete csak ma valósulhat meg igazán, amikor világszerte, és hazánkban is kinyílt a pszichoterapeutává váláshoz vezető kapu többféle szakma képviselői számára.

Az onkológiai betegek és a természetgyógyászat

A WHO ajánlása alapján fokozatosan az egészségügyi ellátás részévé kell tenni a biztonságos, hatékony és megfelelő színvonalú természetgyógyászati módszereket. A kétnapos brüszszeli nemzetközi továbbképző konferencia témája a terület kutatási módszereinek és vizsgálati eredményeinek feltárása volt.

Száz onkológus, pszichiáter, pszichológus, szociológus, betegszervezet- képviselő, gyógyult beteg és természetgyógyász vett részt Európából és a tengerentúlról azon a kétnapos brüsszeli tanácskozáson, amelyet a brüsszeli székhelyű EORTC (European Organisation for Research and Treatment) és a milánói ESO (The European School of Oncology) szervezett február 23–24-ére. A kutatók ismertették az európai daganatos betegek természetgyógyászati kezelésekkel kapcsolatos szokásait. A résztvevők megbeszélték a terület kutatási módszereit és vizsgálati eredményeit, végül angol és amerikai kutatók azokról a projektekről számoltak be, amelyek a természetgyógyászati szerek és módszerek hatékonyságát és az ezeket a kezeléseket alkalmazó betegek biztonságának vizsgálatát („biztosan ne ártson”) célozták. Végül a természetgyógyászati szerek és módszerek alkalmazásának pszichológiai okairól, és speciális oktatási módszerekről esett szó.

A belgyógyászati betegségek mellett kialakuló pszichiátriai tünetegyüttesek, különösen a hangulatzavarok, nem kapnak megfelelő figyelmet, sok esetben fel sem ismerjük őket és emiatt kezelésük is gyakran elmarad. Pedig a megfelelő gyógyszeres, illetve pszichoterápiás kezeléstől várható csak a túlélés növekedése, a kedvezőtlen kimenetel visszaszorulása és az életminőség javulása – hangzott el a Magyar Pszichiátriai Társaság VI. Nemzeti Kongresszusán. Nagyon fontos ezért az e területen folytatott konzultációs- kapcsolati munka kiterjesztése, javítása. Ehhez a leglényegesebb a konzultációs tevékenység finanszírozásának megoldása – vetette fel a Konzultáció Alapítvány kilencéves működésének tapasztalatait összefoglalva Ormay István.  A konferencián elhangzott az is: napjainkban három egészséges emberre egy lelki beteg jut, és ez az arány folyamatosan romlik. A különféle szakterületek konszenzusán alapuló, közös cselekvési terv nélkül minden negyedik ember pszichiátriai beteg lesz.

Egy lelki beteg jut három egészségesre, és az arány egyre romlik – hangzott el a Magyar Pszichiátriai Társaság február 1. és 4. között zajló VI. kongresszusán, a Budapest Sportarénában. A társadalmunkban zajló lelki rombolás-pusztítás folyamatát, a súlyos társadalmi kérdéseket is felvető szakmai problémákat több mint ezer szakember – elsősorban pszichiáter, pszichológus és háziorvos – vitatta meg.

A lelki betegek száma két évtized múlva várhatóan meghaladja a kardiovaszkuláris és a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedőkét. Ma az Európai Unió tagországaiban a lakosság körülbelül 23-25 százalékánál állnak fenn lelki problémákra visszavezethető tünetek. A gondot csak növeli, hogy egyidejűleg több lelki betegség is tarkíthatja a szimptómát. Konszenzuson alapuló, a különféle szakterületeket összefüggéseiben kezelő cselekvési program nélkül minden negyedik ember pszichiátriai beteg lesz – hangzott el a kongresszuson – ami az egyes emberek és családjaik nehéz helyzetén túlmutató, súlyos társadalmi kérdést jelent.

Hermetikusan elzárt tények

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület (MPE) október 21–22-én tartotta 12. őszi konferenciáját Budapesten, a Corvinus Egyetemen. A gyűlés azzal a generációkat átívelő folyamattal foglalkozott, amelyben a lelki traumát okozó eseményeket megosztjuk egymással.

A pszichoanalízis a nem tudatos indítóokok és a lelki kapcsolatok feltárásának tudománya. Hazánkban közel száz éve pszichoanalitikussá vált klinikai pszichológusok és orvosok képviselik és fejlesztik a pszichoanalízis eszmerendszerét, gyógyítják a hozzájuk forduló, lelki problémákkal küzdő gyermekeket, serdülőket és felnőtteket. Halász Annának, az egyesület elnökének megfogalmazása szerint a modern pszichoanalízistolyan alkotó folyamatnak lehet tekinteni, amelyben a múltbeli és az aktuális élmények egyaránt fontos szerepet játszanak. Ezeket a páciens és a terapeuta közösen éli át és együtt dolgozik velük.
A pszichoanalízis mai koncepciója alapján a leggyakoribb tünetek megjelenése – szorongás, depresszió, alkalmazkodási zavarok – elválaszthatatlan attól a lelki traumákat tartalmazó kora gyermekkori kapcsolattól, amelyben megfogant.

A „szép szó” nem elegendő

Onkológiai betegek ellátására szakosodott európai és amerikai klinikai pszichológusok és pszichiáterek gyűltek össze júniusban az ulmi orvosegyetem pszichoterápiás klinikáján, hogy áttekintsék a betegekkel folytatott kommunikáció problémáit. Különös hangsúlyt kapott az „élet vagy halál?” kérdése szempontjából meghatározó onkológiai kezelési mód: a csontvelőtranszplantáció.

A brit Lesley Fallowfield számításai alapján egy 40 évig dolgozó klinikai onkológus 150–200 ezer megbeszélést szervez és vezet betegeivel és a hozzátartozókkal úgy, hogy közben a kommunikációs nehézségekre sem képzése, sem munkája során nem készítik fel megfelelően. Márpedig az orvos és a beteg közötti folyamatos párbeszéd alapvető jelentőségű mindkét résztvevő szempontjából. A transzplantációra váró beteg a beavatkozás idején valóban életveszélyben van (ami a vele szoros kapcsolatban lévő hozzátartozókra erős érzelmi, sőt fizikai terhet ró). A műtét során és az azt követő periódusban nem a betegség, hanem a csontvelő-transzplantáció okozza a vitális fenyegetettséget. A folyamat alatt a beteget hetekig elzárják a külvilágtól, leggyakrabban a családtagjaitól is, eközben a kezelők segítségével kell uralni a gyakori és súlyos mellékhatásokat. Az orvos-beteg kommunikáció így a kezelés egyik sarokköve.