Örök magányra ítélt háziorvosok?

Négy A4-es oldalra fér csak rá azoknak a jogszabályoknak és rendeleteknek a címe, amelyek meghatározzák, illetve befolyásolják egy háziorvosi praxis működését, feladatait – ezzel kezdte az alapellátást meghatározó szerződések ismertetéséről szóló előadását dr. Füredi Gyula, háziorvos, szakértő. Bár a szerződéseket a Polgári Törvénykönyv szabálya alapján kell elkészíteni, amely szerint a felek szabadon állapíthatják meg a feltételeket, számos más rendelkezés is befolyásolja ezek tartalmát.

Nem sok befolyása van például a háziorvosnak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel aláírt szerződésre, hiszen az egészségbiztosításról szóló törvény nem csupán azt mondja meg, mi jár a kuncsaftnak, hanem azt is korlátozza, hogy mire fordítható az ellátásért cserébe kapott finanszírozás. Ugyanakkor a NEAK-kal kötött finanszírozási szerződések között ez az egyetlen, amelynek esetében a pénztárnak nincs mérlegelési jogköre: ha a praxis teljesíti a jogszabályokban meghatározott feltételeket, a szerződést meg kell kötni a háziorvossal.

Ha az egyes háziorvosok külön-külön kötnek együttműködési szerződést a területi önkormányzatokkal, sokkal kisebb érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, mintha összeállnak, és közösen lépnek fel a helyhatóságokkal szemben – említette meg a szakértő, amikor arról beszélt, hogy egyelőre nem sikerült jogszabályba foglalni egy egységes együttműködési szerződésmintát.

Meg kell határozni azt is, hogy ki végzi a feladatot a vállalkozáson belül. Ez különösen fontos lehet azokban az esetekben, amikor nem közvetlenül a praxist üzemeltető háziorvos áll szerződésben az ellátásért felelős hivatallal. Megjelentek ugyanis olyan vállalkozások, amelyeknek több önkormányzattal állnak jogviszonyban, mint Füredi Gyula fogalmazott: „háttérszerződéssel lenyúlják a háziorvosi ellátást. Van tehát üzlet a háziorvoslásban.”

A napi rendelési időről az önkormányzati törvény szerint ugyan lehet egyezséget kötni, ugyanakkor az ezen felüli időben ügyeleti ellátást kell biztosítani. Ennek szempontjából baj fenyegeti az alapellátó orvosokat, ugyanis egyre kevesebb szakorvos vállal ügyeleti feladatot. A szakértő szerint előbb-utóbb életbe fog lépni az az alapszabály, hogy kötelező részt venni az ügyeletben. Ugyanakkor ügyeleti ellátására csak akkor kötelezhető a háziorvos, ha erre vonatkozóan vele áll szerződésben az önkormányzat. Amennyiben a helyhatóság kiszervezi a feladatot, a kötelezhetőség is elvész.

Minőségi, definitív ellátás

A háziorvoslás presztízse nemigen növelhető, amíg az összes szakvizsga közül ez szerezhető meg a legrövidebb idő, mindössze három év alatt. Nincs bizalom, az indikátorrendszer alapján „mindenkinek hisz a társadalombiztosítás, kivéve nekünk” – említette meg Füredi Gyula, és ez derült ki a rendezvény e témákat érintő előadásaiból is.

Egyelőre kizárólag az alapellátásban működik a minőség mérésére szolgáló indikátorrendszer, ugyanakkor a praxisok finanszírozásának igen kis részét teszi ki, mindössze alig 4 százalékot. Kérdés, hogy így eléri-e a célját a döntéshozó, hiszen ha a minőségi ellátás ösztönzése a cél, sokkal hatékonyabb rendszer kialakítására van szükség – említette meg dr. Kovács Erzsébet háziorvos, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK, volt ÁNTSZ) „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” című (EFOP 1.8.0) programjának szakértője. Hozzátette, hogy idén februárra változásokat reméltek a programban kidolgozott javaslatok alapján, ám csupán néhány, nem túl jelentős módosítás történt és lépett életbe.

Miközben az indikátoroknak a háziorvos szakmai munkáját kellene visszajelezniük, számos olyan mutató került a rendszerbe az évek során – például a területi különbségekre vonatkozóan –, ami nem ezt szolgálja. Ilyen például a beutalási indikátor, amelynek indokolt lenne a kivezetése, és racionalizálásra szorul a gyógyszerrendelést mérő mutatók átalakítása. Jó fokmérő viszont a védőoltások beadása, amelynek megtartása egy új indikátorrendszerben is megtartandó – fejtette ki a szakértő, hozzátéve, hogy az indikátorrendszer teljes átgondolását és megújítását szorgalmazzák.

Változtatásra várnak a háziorvosi hatáskörök és kompetenciák is – derült ki dr. Végvári Tamás, az NNK alprojektjének vezetőjének előadásából. Bár az alprojekt fókusza a hatáskörbővítés, ennek elengedhetetlen része azoknak a szolgáltatásoknak a meghatározása, amelyeket az alapellátáshoz kell allokálni, hiszen sok esetben az sem tisztázott, mi az, amire kötelezhető a háziorvos, és melyek a kényelmi szolgáltatások. Erre építve alakíthatóak ki a hatáskörök ellátásához szükséges kompetencialisták.

A lakóhely közeli szolgáltatások bővítését a praxisközösségek kialakítása szolgálja, ahol új hatásköri elemek és szakemberek jelennek meg, ami a definitív ellátás megvalósulását szolgálja – fejtette ki a szakember. A diplomás ápolók kompetenciái növelhetők lennének az állapotkövetés, a krónikus gondozás, a megkezdett gyógyszeres terápiák folytatása, vagy a vakcináció területén, míg a védőnők nagyobb szerephez juthatnának a baleset- és bántalmazás-megelőzésben, a szexuális és reprodukciós egészség, vagy az STD prevenció területén. A praxisközösségek új szereplők bevonását is lehetővé teszi, így a dietetikus, gyógytornász, népegészségügyi szakember is szerepet vállalhat a lakóhely közeli ellátás biztosításában.

Bár már a graduális képzés fókuszát is úgy kellene meghatározni, hogy az a háziorvoslásban jobban használható, általános orvosi ismeretekre fektessen hangsúlyt, a szakorvosképzésben ennek még hangsúlyosabban kellene megjelennie – fejtette ki Végvári Tamás, kiemelve, hogy a gyakorlati idő nagyobb részét nem a kórházi osztályokon, hanem a szakambulanciákon kellene tölteniük a rezidenseknek, mintegy 30-70 százalékos arányban az utóbbi javára. A licence-képzés is reformra szorul, jelenleg ugyanis a háziorvosi munka mellett meglehetősen nehézkes a licence megszerzése.

Magukra hagyott háziorvosok

Míg régen kiépült kapcsolati háló jellemezte a háziorvoslást, „mindenki mindenkivel beszélgetett”, mára az egyes háziorvosok magukra maradtak, szervezett kapcsolatépítés nincs – említette meg dr. Szabó János háziorvos, a Hevesi Praxisközösség koordinátora. Ezen változtathatott volna a kollegiális vezetői rendszer bevezetése, amely azonban az Alapellátási Törvény 2015-ös elfogadása óta sem valósult meg. A kollegiális vezetők fontos feladata lett volna az alap- és a szakellátás közötti kapcsolatok koordinálása, nagy előnyt jelentene, hogy a kollegiális vezető megkeresése – mivel hivatalos személy – nem visszautasítható.

„Jó, ha időnként leülünk egymással”, ám amíg ez nincs strukturáltan meghatározva, nem történik meg – fogalmazott Szabó János, hozzátéve, hogy a kollegiális vezetők a sok problémát okozó ügyeleti ellátás megszervezésében is kiemelt szerepet vállalhatnának. Ugyanakkor kérdésként tette fel, ha megvalósul az új rendszer, vajon lesznek-e elegen, akik kollegiális vezetőnek választhatók (csak a 65 év alatti kollégák választhatók), illetve az is, hogy azoknak, akik elvállalják a feladatot, lesz-e idejük annak elvégzésére.

Az elszigeteltség mellett az ösztönzés hiányát emelte ki a legfőbb problémák közül dr. Kozma Gábor, az EFOP pályázat praxisfejlesztés és közösségi egészségszervezés munkacsoportjának vezetője.

A kollégák 12 százaléka azért dolgozik nyugdíjasként, mert nincs kinek átadni a praxisát – számolt be egy felmérés eredményeiről a szakértő. Míg 1998-ban négyszázan, most alig százan szereznek háziorvosi szakvizsgát, ráadásul elégtelen a képzés minősége, nincsen egységes elméleti és gyakorlati oktatás.