Hol van Cser Ágnes?
A héten nagy nyilvánosságot kapott elmaradt műtétekről ír Megyesi Gusztáv a Népszabadságban.
Szívkatéterezésről küldtek haza egy beteget a pécsi szívcentrumból, mert elfogyott a pénz, jelentették kedden a lapok, s megszólaltatták az infarktuson átesett férfit, aki elmondta, esély sincs arra, hogy belátható időn belül megműtik, az orvosa szerint „negyvenszázalékos szívvel” kell valahogy kihúznia.
Szerdán meg azt jelentették a lapok, hogy a kaposvári kórházban egy nőnek már tetanuszinjekció sem jutott, egy hetvenéves, három hete a sérvműtétjére váró férfit pedig szintén hazaküldtek, mert úgyse fogják megoperálni.
Nyilván csütörtökön és pénteken is érkeztek hasonló hírek, csak az ember nem elég figyelmes, vagy már eleve hír sem lesz az ilyen esetekből, hiszen ami nincs, ami elmaradt, az nem igazán érdekes. Hanem magam sem tudom miért, de az jutott eszembe, hogy itt van ez az egészségügy, a maga változatlanságával, szörnyű állapotával, s lám mekkora csönd van körülötte. Hol van ilyenkor Cser Ágnes, az egykori hős egri kórházvédő, hogy ha kell, a testével védje a egészségügyet? Hol van az orvosi kamara, a lángszavú Éger elnökkel az élen, hol vannak a nemzeti érzelmű orvosok, akik az első vizitdíj-automata fölállításakor nemzethalálról nyilatkoztak, s hol van a szőke hisztérika, hogy ha kell, Brüsszelt is otthagyva, a műtő küszöbére lefeküdve demonstráljon, márpedig addig onnét el nem megy, míg meg nem katétereznek minden derék magyar férfit?
Ha jól emlékszem, Nagy N. Péter kolléga már fölvetette nemrég ebben a lapban, hogy amikor az orvosok hibája miatt meghalt szülés után egy háromgyermekes asszony a kecskeméti kórházban, senki nem kért számon a minisztériumon, a kormányon semmit. Két évvel ezelőtt, amikor a mentőautóban meghalt egy mindszenti beteg, mert nem fogadta őt a kórház, a hódmezővásárhelyi polgármester gyűlést hívott össze az utcára, hogy a világba kiáltsa: megvan az egészségügyi reform első halottja. Most csöndben van.
