Szépészeti és egészségmegőrző szolgáltatások egy helyen

A szépészeti-esztétikai és az egészségmegőrző szolgáltatásokat egy helyen kínáló egészségközpont nyílt Budapesten.

Budapest diplomatanegyedében nyitotta meg kapuit 2020 januárjában a Dr. Goodwin Szépség- és Egészségközpont. A 400 millió forintos beruházásból megvalósult magánegészségügyi központ több mint 400 négyzetméteren nyújt kiemelkedő színvonalú szolgáltatásokat prémiumügyfeleinek. „A valódi szépség alapja az egészség” – ennek az évezredes tapasztalatnak a jegyében született meg az Egészségközpont koncepciója is: a Dr. Goodwin a klasszikus plasztikai sebészeti beavatkozások és szépészeti kezelések mellett egészségügyi szolgáltatásokat is nyújt.

„A szépség és az egészség elválaszthatatlan – fogalmazta meg a központ ars poeticáját Végh Nikoletta kommunikációs igazgató –, ennek jegyében szakembereink összehangoltan, a különböző szakterületek egymás munkáját segítve és kiegészítve dolgoznak. Intézményünk nőknek és férfiaknak egyaránt kínál arc-, test-, mell- és intimplasztikai beavatkozásokat. Esztétikai kezeléseink közül a lézeres szőrtelenítés mellett igen népszerűek a különféle arc-, illetve ránctalanító kezelések is.”

A XXI. századi elvárásoknak megfelelő modern eszközparkkal felszerelt egészségközpontban korszerű, biztonságos eljárásokkal, valamint kiváló minőségű implantátumokkal és anyagokkal végzik a különböző beavatkozásokat és kezeléseket.

„Arra törekszünk, hogy intézményünk a legmagasabb igényeket is kielégítő prémiumkörnyezetben kínálja a legkorszerűbb plasztikai és egészségügyi szolgáltatásokat – mondta el Végh Nikoletta. – Magasan képzett, felkészült munkatársaink végigkísérik pácienseinket a kezeléseket megelőző orvosi konzultációtól a plasztikai vagy szépészeti beavatkozás minden fázisán egészen az utógondozásig.”

Fotó: Dr. Goodwin Szépség- és Egészségközpont
Fotó: Dr. Goodwin Szépség- és Egészségközpont

A kommunikációs igazgató az eszközpark folyamatos fejlesztése és a szakorvosi tevékenység, illetve a műtőkapacitás bővítése mellett a szépségápolási portfólió prémiumkategóriás termékekkel és szolgáltatásokkal való bővítését emelte ki középtávú fejlesztési célként.

„Terveink szerint működésünk első évének végére elérjük a 350-400 millió forint árbevételt átlagosan 1500-4000 fős páciensbázis mellett” – tette hozzá Végh Nikoletta.

Az egészség- és szépségápolás magas szintű összekapcsolásának legfőbb előnye, hogy szükség esetén a szépészeti problémák egészségügyi hátterét is meg tudják vizsgálni. A plasztikai, esztétikai beavatkozásokon kívül a központ több szakterületen járóbeteg-ellátást is nyújt térítéses alapon. A bőr- és belgyógyászat mellett gasztroenterológiai, dietetikai, nőgyógyászati, urológiai és endokrinológiai szakrendelés, továbbá különböző laboratóriumi és diagnosztikai vizsgálatok is elérhetők. Az egészségközpontban – amely az Allergan gyógyszergyártó vállalat egyik hazai tréningközpontja is – a közelmúltban zajlott le az Allergan magyar trénereinek képzése, ahol az arckezeléseket végző hazai orvosok sajátíthattak el komoly szakmai háttértudást igénylő hialuronsavas kezelési metódusokat.

Az egészségközpont szakorvosgárdája tapasztalt, elismert szakemberekből áll. Vezető plasztikai sebész szakorvosa dr. Molnár Miklós, aki mintegy két évtizedes hazai és nemzetközi plasztikai sebészeti gyakorlattal – a brazil sebészi technika alapelveit vallva – törekszik a természetesség és a szépség összehangolására. Az intézmény orvosigazgatója a központ szakmai csapatának irányítása mellett az Allergan oktató plasztikai sebész szakorvosa is.

„Központunkban a plasztikai-esztétikai, arcesztétikai kezelések kapják a legnagyobb hangsúlyt. Ma már egyre inkább az arc természetes szépségét kiemelő és regeneráló, kellemetlenséggel alig járó, minimálisan invazív kezelések kerülnek előtérbe világszerte. Ezek egyik legnépszerűbb és leghatékonyabb módja a hialuronsavas kezelés, amelynek célja a természetes megjelenés” – emelte ki Molnár Miklós.

A kezeléseket konzultáció előzi meg, ahol a páciensek igényei és a szakmai javaslat ötvözésével személyre szabott kezelési terv készül.

A központ munkatársainak tapasztalatai szerint egyre több férfi számára fontos nemcsak az egészségük megőrzése, hanem a jó megjelenés is, ezért a férfiaknak szóló szűrővizsgálatok és szakrendelések mellett egyre inkább teret nyernek a férfiak számára kínált plasztikai beavatkozások és esztétikai kezelések is.

Dinamikusan bővülő piac

Az orvosi esztétikai beavatkozások területén ma az injektálásos arckezelések szegmense növekszik a legdinamikusabban. Az okok sokrétűek: egyrészt világszerte nő a kereslet a kozmetikai kezelések iránt, másrészt a tudományos fejlődés egyre hatékonyabb és biztonságosabb eredményeket produkál. Fontos szerep jut az előítéletek oldódásának is: miként világszerte, úgy hazánkban is egyre több nő tartja elfogadható beavatkozásnak az arckezeléseket, azok mára mindennapossá váltak.

Mindez plasztikusan érezhető az ágazat piaci eredményein is. A növekedés robbanásszerű: a tavaly 1 milliárd dolláros forgalmú piacon mindössze 5 év alatt 120%-os növekedésre számítanak iparági szakértők, azaz 2023-ban piac forgalma eléri a 2,2 milliárd dollárt. 2017-ről 2022-re a kozmetikai célú neurotoxin-felhasználás 13 millióról 20 millióra; a 8 millió feltöltőanyagos kezelés száma pedig 11 millióra emelkedhet mindössze öt év alatt.

(forrás: PR-ego)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...