Rákellenes Világséta indul vasárnap

A Magyar Rákellenes Liga a Relay for Life-hoz csatlakozva idén már harmadik alkalommal hirdeti meg a Rákellenes Világsétát (World Cancer Walk) Magyarországon. A résztvevőket 2023. január 8-án, vasárnap biztatják majd mozgásra. Az első évhez képest tavaly már több, mint kétszer annyian csatlakoztak a kihíváshoz, így a szervezők idén is nagy érdeklődésre számítanak. A résztvevőknek idén először lesz lehetőségük részt venni helyileg szervezett sétákon, de természetesen a tavalyi évhez hasonlóan egyénileg is lehet majd csatlakozni.

Bár számos sétát és felvonulást szerveztek már a daganatos betegségekkel kapcsolatosan, e kezdeményezés formája és a története is egyedi. A projekt egyetlen személy ötletével kezdődött, aki a rákkal küzdő rokonait szerette volna támogatni a sétával. Mára e személyes kezdeményezés világszintű eseménnyé nőtte ki magát: tavaly 5 kontinens 30 országának 240 városában több, mint 3300-an sétáltak, Magyarországon pedig több, mint 650-en gyalogoltak 46 településen.  

Az előző évekhez hasonlóan minden város kap egy előre kijelölt egy órányi időintervallumot sétálni, a világ minden táján egyformán, és ezen órák kombinációja összességében kiad egy teljes 24 órás napot. Budapest és Magyarország időzónája 2022. január 8-án 15 - 16 óra között tart, ami az egész napot nézve a 17. órát adja majd hozzá a „távhoz”.

Bár az elmúlt 2 évben a Covid miatt a résztvevőknek a megadott időintervallumon belül egyénileg vagy saját szervezésű csoportokban volt lehetőségük csatlakozni a sétához, idén először a Magyar Rákellenes Liga is szervez helyi sétákat, melyet minden település egyénileg hirdet meg. Budapesten január 8-án 14:45-re várják a résztvevőket a Batthyány téren, a séta célállomása pedig a Margit sziget lesz majd. Természetesen, az előző évhez hasonlóan egyénileg is csatlakozhat a sétához az, aki inkább egyedül, vagy szűk családi-és baráti körben szeretné teljesíteni a kihívást.

Az eseményen bárki részt vehet, aki együttérzését szeretné kifejezni daganatos beteg hozzátartozója, ismerőse vagy a rákbetegek iránt, illetve támogatni szeretné a daganatos betegségek elleni harcot. Fontos, hogy az eseményen történő részvételhez regisztrálni kell, a regisztráció ingyenes! A regisztrációt idén magyar nyelvű oldal segíti, ami az alábbi linken érhető el: https://www.worldcancerwalk.com/hu.

A séta egyben adománygyűjtés is a rák elleni küzdelemre. Az akció során az előzetesen kiválasztott 14 nemzeti betegszervezetet támogatják, melyek közé idén is bekerült a Magyar Rákellenes Liga a tavalyi kiemelkedő magyar részvételnek köszönhetően.

A Magyar Rákellenes Liga ezúton is köszöni a tavalyi, daganatos betegeket támogató és preventív programjaikra adott adományokat! Idén nem csak ezen az egy napon van lehetőség adományozni, hanem egészen február 15-ig.

Az alábbi linken keresztül támogathatja a Magyar Rákellenes Liga rehabilitációt segítő klubjainak fenntartását: https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/2724.

Készítsen fotókat és videókat a sétáról, majd töltse fel közösségi oldalaidra #worldcancerwalk #walkwithus #MagyarRákellenesLiga #RákellenesVilágséta címkével, kiegészítve a városa nevével, pl.: #Pecs! Így a résztvevők szerte a világon összeköttetésben lesznek és láthatják, hogyan folyik a séta a világ városaiban.

(forrás: Magyar Rákellenes Liga)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...