Kolonoszkópia helyett: vastagbélrák szűrése vérvizsgálattal

Kiváltható lehet a kellemetlen kolonoszkópia mint szűrővizsgálat, ha széles körben elterjednek a biomarker-tesztek.

A vastag- és végbélrák második helyen áll a daganatos halálozás listáján, a kórkép pedig már fiatalabb (50 év alatti) korban is egyre gyakoribbá válik. A betegség szűrése azonban – az ajánlások ellenére – meglepően alacsony részvételi aránnyal zajlik, melynek hátterében elsősorban a szűrővizsgálatok kényelmetlensége, kellemetlensége áll. Egy újabb, egyszerű vérvétellel járó „kényelmes” vastagbélrák-szűrési eljárás kifejlesztését jelentette be nemrégiben az amerikai Guardant Health, Inc. precíziós onkológiai cég. A Shield elnevezésű vérteszt engedélyezésre vár az Egyesült Államokban, miután a cég benyújtotta kérelmét az FDA-hoz, az ország Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalához. A teszt egy hagyományos vérvételt követően a daganatokból származó DNS-ből – az úgynevezett keringő tumor-DNS-ből – mutatja ki a véráramban azokat a specifikus jellemzőket, amelyek a rák jelenlétére utalhatnak. A Shield vérteszttel több mint 20 ezer, átlagos kockázatú (45-84 év közötti) felnőtt körében végeztek vizsgálatot (ECLIPSE Study). A teszt 83 százalékos szenzitivitást (érzékenységet) mutatott 90 százalékos specificitás (megbízhatóság) mellett. Az engedély megszerzése egyben azt is lehetővé teszi, hogy idővel az amerikai egészségügyi rendszer, a Medicare támogassa a teszt vásárlását.

Ha a vérből származó biomarker-vizsgálat megkapja az FDA jóváhagyását, ez újabb alternatív lehetőséget jelent klinikusok és betegek számára egyaránt. Szűrésre ugyanis manapság már kiterjedten alkalmazott módszer a széklettesztek alkalmazása, mellyel a székletben kimutatható vér és a specifikus piruvát kináz (M2-PK) enzim hívja fel a tumorra a figyelmet. A vértesztek tovább javíthatják a vastagbéltumor szűrési arányát, mely ezáltal egyre szélesebb körben terjedhet el a populációban. Ha a tesztek jól teljesítenek, a kolonoszkópia mint szűrővizsgálat idővel nagyrészt meg is szűnhet – állítja John M. Carethers, az Amerikai Gasztroenterológiai Társaság (AGA) elnöke.

(forrás: ArvaliCom)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...