2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

A megújuló felsőoktatás lehet a magyar gazdaság fő hajtóereje

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium benyújtotta az Országgyűlés elé újabb tíz egyetem modellváltását megalapozó javaslatait 2021. március 31-én.

A törvénycsomag Magyarország stratégiai céljainak elérését, versenyképességének erősítését, gazdaságának fenntartható növekedését szolgálja. A történelmi léptékű egyetemi fejlesztések célja, hogy a magyar fiatalok korszerű képzésben részesülve a jövő nyertesei legyenek.

A felsőoktatásban a hazai tudás, innováció, tehetség bázisán a gazdaság igényeire nyitottabb, a vállalatokkal hatékonyabban együttműködő intézményrendszer kialakítása a cél. Az innovációs tárca Stumpf István felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztossal szoros együttműködésben, a modellváltás eddigi tapasztalatai, az egyetemek vezetőivel, vezető testületeivel folytatott konzultációk alapján készítette elő javaslatait.

Stumpf István kormánybiztos hangsúlyozta: "Az egyetemek megújítása a kormány kiemelt nemzetstratégiai célja. A minőségi tudás megszerzéséért folytatott versenyben csak azok a nemzetek lehetnek sikeresek, amelyeknek az egyetemei képesek választ adni az átalakuló világrend kihívásaira. A kormány Klebelsberg Kunó szellemiségében született egyetemi modellváltási programja történelmi esélyt kínál arra, hogy Magyarország a jövő nyertesei közé tartozzon."

A javaslat megerősíti az egyetemek szervezeti, pénzügyi, munkavállalói és oktatási, kutatási autonómiáját. A kölcsönösen előnyös, kiegyensúlyozott együttműködés érdekében a szenátus a jövőben tagot delegálhat a fenntartó alapítvány felügyelő bizottságába. Az egyetem vezető testülete az alapítványi kuratórium intézményt érintő döntéseivel kapcsolatban véleményezési jogot gyakorolhat.

A szenátusok kezdeményezéseinek, egyértelmű támogató döntéseinek megfelelően újabb tíz egyetemen indulhat meg a modellváltás. A már rugalmasabb keretek között működő tíz egyetemhez 2021. augusztus 1-jével csatlakozhat a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem. A világhírű borvidéken, külföldi példák alapján megalapítják a kiemelten szőlészettel-borászattal foglalkozó első hazai felsőoktatási intézményt, a Tokaj-Hegyalja Egyetemet. Szintén szenátusi kezdeményezésére, a történelmi hagyományoknak megfelelően az Egri Főegyházmegye fenntartásába kerülhet az Eszterházy Károly Egyetem.

Az alapítványok a mindenkori kormányzattól független, magánjogi formában biztosítják a felsőoktatási, tehetséggondozási, kutatási és egyéb közfeladatok ellátását. Az új működési modell lényege, hogy az állam, mint stratégiai partner hosszú távú finanszírozási garanciákkal teremti meg e közfeladatok korszerű ellátásának feltételeit. A törvényi kódex egységesíti, átláthatóbbá teszi az eddig több törvényben szereplő szabályozást.

A kiszámíthatóbb működési környezetnek köszönhetően az intézmények rugalmasabban, gyorsabban reagálhatnak a gazdasági igényekre. A modellváltó egyetemek a helyi társadalmi élet, az értelmiségképzés és a gazdaságfejlesztés motorjaiként biztosíthatják a képzési, kutatási, innovációs, művészeti, sport- és kulturális szolgáltatási hátteret régiójuk és Magyarország versenyképességének növeléséhez.

A felsőoktatás minőségi átalakítását szolgálja, hogy 2021. szeptember 1-től teljesítményelvű finanszírozási rendszer lép életbe. A kormány az intézményeket fenntartó alapítványokkal hosszú távú (15-25 éves) stratégiai megállapodásokat, és 3-5 éves finanszírozási szerződéseket köt. A modellváltás nyomán ugyanakkor az egyetemek saját bevételszerző képessége is növekszik.

A szabályozási javaslat az orvos-, egészségtudományi képzést folytató egyetemek esetében az azok részeiként működő klinikai központok felett biztosítja az egységes állami egészségügyi irányítást. Az egészségügyi felsőoktatás, kutatás, betegellátás hármas egységének megerősítésével garantálja a klinikai betegellátás szakmai kiválóságát, az orvos-és egészségtudományi képzés és kutatás versenyképességének további javítását.

„A törvénycsomag elfogadása esetén idén ősztől már több mint 180 ezer hallgató, az egyetemisták közel 70 százaléka tanulhat a megújult fenntartási modellben. A kormány más módon is tesz azért, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. A Gazdaság-újraindítási Akciótervben több mint 1500 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre a teljes felsőoktatás korszerűsítésére” – emelte ki Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more A korszerű gyermekellátás és -ápolás kézikönyve 1-2.

    A Medicina Kiadó ismét forradalmian új, olvasóbarát, átfogó, gazdagon illusztrált könyvvel ajándékozza...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Ritka betegségek, diagnosztikai kihívások

    Egy-egy betegség diagnosztizálása az orvost nehéz feladat elé állíthatja. A kihívás komoly, hiszen gyógyító...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...