2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

SE: támogatta a szenátus a modellváltást

A Semmelweis Egyetem Szenátusa 2021. január 28-i ülésén elfogadott határozatával – 41 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett – támogatta, hogy az egyetem hat karával, köznevelési és szakképzési intézményeivel, valamint az orvos- és egészségtudományi képzéssel szerves egységben lévő klinikai központjával együtt az állam által alapított, közfeladatot ellátó közérdekű alapítvány fenntartásában működjön.

Az egyetem legfőbb döntéshozó testülete, a szenátus megtárgyalta a Semmelweis Egyetem modellváltásáról szóló előterjesztést, amelyet előzetesen véleményeztek a karok, a Klinikai Központ, a Doktori Iskola, a Közalkalmazotti Tanács, az érdekvédelmi és hallgatói szervezetek, valamint a központi főigazgatóságok. A testület a 2021. január 28-i ülésén támogatta, hogy a Semmelweis Egyetem hat karával, köznevelési és szakképzési intézményeivel, valamint az orvos- és egészségtudományi képzéssel szerves egységben lévő klinikai központjával együtt modellt váltson. Ennek megvalósításához az állam létrehoz egy közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt, és annak adja át a Semmelweis Egyetem fenntartói jogait.

Az állami finanszírozású képzések típusát, összetételét, nagyságrendjét a működési modell változása nem befolyásolja, és az egyetem társadalombiztosítás által finanszírozott betegellátó tevékenysége is változatlan marad. A modellváltás ugyanakkor – egy rugalmasabb intézményi keretrendszer és struktúra kialakításával – hozzájárul annak a célnak az eléréséhez, hogy a Semmelweis Egyetem bekerüljön a világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye és Európa 5 legjobb gyógyító egyeteme közé és érdemben emelkedni tudjon a betegellátás színvonala.

Az egyetem vezetése azon túlmenően, hogy rendszeres egyeztetéseket folytat az érdekvédelmi és a hallgatói szervezetekkel, kiemelten fontosnak tartja a Semmelweis Polgárok folyamatos tájékoztatását, ennek egyik lépéseként interaktív információs felület jött létre az egyetem honlapján a modellváltással kapcsolatban.

(forrás: semmelweis.hu)
hirdetés

Könyveink