A mindennapi gyakorlatban nem ritka, hogy az epilepsziás betegnél egyidejűleg súlyos társbetegségek állnak fenn. Az összefoglalóban szeretném bemutatni, milyen szempontokat szükséges a szokásosokon kívül mérlegelni az antikonvulzív terápia választásánál, vagy a már jól beállított betegünknél szükség lehet a terápia újragondolására. Két beteg példáján mutatom be a felmerülő lehetőségeket: egy multimorbid, pitvarfibrilláló és egy glioblastomás betegnél. A gyógyszeres interakciók mellett a tumor jellegzetessége is befolyásolja a kezelést.

A súlyos társbetegségekkel küzdő epilepsziás betegeknél különösen fontos az egyénre szabott terápia.

A Neisseria meningitidis (meningococcus) egy Gram-negatív baktérium, melyet az emberek 4-20%-a tünetmentesen hordoz a nasopharynx területén. Azonban ismeretlen okokból, a baktérium képes bejutni a véráramba, ahol már az egyik legártalmasabb sejten kívüli patogénnek számít, az esetek 10-15%-ában fatális kimenetű megbetegedéseket okoz.

Ennek a referátumnak a bevezetője indulhatna úgy is, mint bármilyen hasonló tárgyú közleményé az elmúlt évtizedekből. Helyette azonban egy egészen új megközelítés bemutatásával kezdeném a publikációt. Ennek részletei, de maga az egész elmélet is csak mintegy néhány éves múltra tekint vissza, a vele foglalkozó közlemények pedig a legnagyobb nemzetközi orvosi lapokban jelennek meg, exponenciálisan növekvő számban.

A különféle infekciók, köztük az influenza, a tüdőgyulladás, illetve a húgyúti fertőzések jelentős mértékben fokozhatják a nem kívánatos kardiovaszkuláris események gyakoriságát.

A templomvipera mérgéből kivont vegyület a vérzés szövődménye nélkül képes gátolni a véralvadást, közli az OTSZ Online.