A jelentős kiindulási különbségek ellenére nincs különbség az 5 éves kimenetel és progresszió tekintetében, közli az OTSZ Online.

Az asztma bronchiale és a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) elkülönítése időskorban nehezebb: a két kórkép közt gyakori az átfedés, ezért a differenciáldiagnózis és a terápia fokozott odafigyelést igényel.

A tüdő fejlődése és érése komplex folyamat. A respiratorikus panaszok megjelenése és az erőltetett kilégzési másodperctérfogat csökkenése előtt már évtizedekkel korábban jelen lehet a különféle rizikófaktoroknak való kitettség.

A GOLD 2001 óta publikálja a jelentéseit, amelyek az egyik legfontosabb ajánlást jelentik a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) kezelését illetően.

A mepolizumab-kezelés hatékonyságát és biztonságosságát elemző REDES–vizsgálat két szempontból kiemelten fontos: 1) a kiindulási eozinofil-szám függvényében vizsgálta a terápiás kimeneteket; 2) dél-európai betegpopuláción végzett vizsgálat volt.

A pulmonológus számára az atópiás eredetű betegségek leggyakoribb formája az asztma. Az asztma diagosztikája évek óta jól meghatározott irányelvek alapján történik, azonban terápiája tekintetében paradigmaváltást élünk át, ennek legfontosabb elemeit tárgyalja a közlemény. Aktuálitását az is alátámasztja, hogy 2022 januárjában jelent meg a hazai EMMI irányelv az asztma ellátásával kapcsolatosan, amely a legfrissebb tudásanyagot ötvözi a hazai klinikai gyakorlattal.

A súlyos eozinofil asztmás páciensek bizonyos kiindulási paraméterei nem befolyásolják a mepolizumab-kezelés hatásosságát, derül ki a MENSA és a MUSCA fázis III. klinikai vizsgálatok post hoc analíziséből.

Az omalizumab-kezelés alatt álló, de kontrollálatlan állapotú, súlyos eozinofil asztmás betegeknél a mepolizumab-kezelésre váltás klinikailag jelentős mértékű javulást idézhet elő több kimenet vonatkozásában is – a kiindulási paraméterektől függetlenül.

A mepolizumab klinikai fejlesztését fémjelző vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy a mepolizumab-kezelés célcsoportját a súlyos, eozinofil asztmás, visszatérő exacerbatiokkal küzdő betegek jelentik.

Az inhalációs kortikoszteroidok – a korábbi elképzelésekkel ellentétben – terápiásan nem hasonlóak, azokkal dózismódosítást követően sem feltétlenül érhető el terápiás ekvivalencia. Egy klinikai vizsgálat is rámutatott arra, hogy az inhalációs kortikoszteroidok különbözhetnek egymástól a terápiás indexükben.