hirdetés
hirdetés
Keresés
Rendezés:
Találatok száma: 5
#1
Medical Online >> Rovatok >> tüdőgyógyászat
2015-04-16

A krónikus obstruktív tüdőbetegek (COPD) életminőségét, mindennapi életvitelét, teljesítőképességét egyaránt meghatározza a betegek oktatása, rendszeres gondozása és rehabilitációs programba való bevétele.

#2
Minőségi kolonoszkópos előkészítés 1. évf. 1. szám
Medical Online >> Rovatok >> gasztroenterológia
2013-04-09

A minőségi kolonoszkópos előkészítés jelentősége egyre inkább előtérbe kerül. A kérdés aktualitását jelzi, hogy most jelent meg a részletes európai szakmai irányelv is az ESGE kiadásában (ESGE: European Society of Gastrointestinal Endoscopy).

#3
Medical Online >> Rovatok >> eü-gazdaság
2011-01-31

Mivel Magyarországon 800 ezer ember érintett a ritka betegségekben, hazánk is csatlakozott az Európai Unió Euroterv programjába, melynek keretén belül 2013-ig Nemzeti Tervet és stratégiát kell kidolgozni.

#4
Medical Tribune VI. évf.2. szám
Medical Online
2008-01-01
Két hatalmas szatyor zöldséget cipelt éppen haza 2007 októberében, amikor londoni lakása előtt lerohanták az újságírók, tudatván, hogy Nobel-díjat kapott. Royal flush, jelentette ki zavartan mosolyogva.   1919-ben a mai Irán területén, brit családban született, gyermekkorában Dél-Rhodesiába (ma Zimbabwe) került, a világháború után Londonban telepedett le; Doris Lessing kitüntetése nemcsak őt magát, hanem az irodalmi világot is meglepte. Harald Bloom, az egyik legtekintélyesebb amerikai irodalmár például kijelentette: színtiszta politikai korrektség. Ami kétségtelenül nem gyenge érv, hiszen az írónő egész pályája a ma legdivatosabb, politikailag legkorrektebb gondolatok – feminizmus, antirasszizmus – szerint alakult, ráadásul fő műveit jóval a kitüntetése előtt, mintegy harminc-negyven éve írta. De ezek valóban nagyszerű könyvek, és így csak az a sajnálatos, hogy Lessing már korábban nem kapta meg a díjat. Furcsa kijelenteni, de úgy tűnik, nem mondhatunk mást: Lessing Nobel-díja kissé elavult.   Mértékadó vélemények szerint legkimagaslóbb munkája (The Golden Notebook, 1961) nem jelent meg magyarul, és kérdés, a korai feminista mozgalom eme alapműve nálunk nem késett-e el már véglegesen. Ellenben korai korszaka másik főműve, A fű dalol (mely 1972-ben már elérhető volt Magyarországon) mostani újrakiadása (és persze ezzel együtt újraolvasása) azt bizonyítja, hogy a regény semmit sem vesztett politikai aktualitásából, de művészi erejéből sem.   Bűnügyi regény? Társadalmi dráma? Pszichológiai elemzés? Vagy egyszerűen csak afrikai tragédia, ahogy az alcímben áll? Mindez egyszerre. A krimiszerű indítás – verandáján vérben ázva találják Mrs. Turnert, egy nagyjából teljesen eladósodott, és ezért házát, birtokát eladva máshol szerencsét próbálni készülő dél-rhodesiai farmer feleségét – csak ugródeszka a cselekményhez és a mély analízishez. Ugyanis nincs nyomozás, mivel fölösleges, és ezért minden jel szerint nincs titok sem: Moses, a ház körüli szolgálatokat ellátó, pompás izomzatú bennszülött azonnal jelentkezik, és bevallja a tettét; hamarosan elvezetik, és mint a rendőr őrmester kijelenti, nem kétséges, hogy a bűnös hetek múlva lógni fog, hiszen Mosesnek feltehetően asszonya ékszereire fájt a foga. Ennyi a spontán megfogalmazott vádbeszéd, a védelem és az ítélet egyidejűleg. Minden egyszerű tehát, és mégsem az. Az első pillanattól érezni, hogy valami titok mégis lappang a gyilkosság mögött. Lessing mesterien bonyolítja fel visszafelé a szálakat, és lassan kibontakozik a három ember, a telepes Dick Turner, felesége, Mary és a fekete Moses torokszorító tragédiája.   Ez társadalmi regényt sejtet. És tény: Lessing, noha mintegy fű alatt, meglehetős részletességgel mutatja be ennek a velejéig torz, voltaképpen minden emberi értéket elvesztett világnak belső törvényeit. A narrátor nyíltan soha nem jelent ki semmit, soha nem vádolja közvetlenül sem szereplőit, sem az általuk teremtett iszonyatos társadalmi berendezkedést, az olvasónak mégis ökölbe szorul a keze, felkavarodik a gyomra, és ég az arca, ha az itt szokásos és indirekt módon ábrázolt mentalitásokat észbe veszi. A bennszülöttek – a fehérek nyelvén niggerek – nem valami alacsonyabb rendű faj vagy nép egyedei ebben a szemléletben. Nem, ők még csak nem is állatok ezeknek a fehér gazdáknak, városlakóknak a tudatában, hiszen az állatok, például a szekereket húzó bivalyok vagy a tojást tojó tyúkok hasznosak és értelmes léttel bíró lények számukra. Talán a régi Egyiptomból eredő beszélő szerszám megjelölése fedi leginkább a lényeget; a regény fehér alakjai (rossz) munkaerőnek, azonfelül pedig salaknak tekintik őket, akikkel értelmesen beszéddel próbálkozni merő időpocsékolás, megérinteni őket veszélyes betegségeket magában rejtő vakmerőség. Ebben a szellemben nevelkedik Mary is, az áldozat. Ráadásul ez a társadalom amolyan rezervátumként áll a világban. Néhány eléggé rejtett utalásból kiderül, hogy a cselekmény lényegi része a 2. világháború alatt történik, ám az itteniek tudatának legfeljebb a peremén jelenik az meg, ami egyébként az európai (és részben amerikai) kultúra talán legnagyobb katasztrófája volt az elmúlt kétezer év alatt. Ám e gazdák – akik egyébként britnek tartják magukat! – mit sem tudnak erről. És ami lényegesebb, még csak pisla lángja sem lobban fel bennük bármiféle érdeklődésnek. A háború egyetlen szempontból számít itt: mit jelent a piacnak? Emelkedik-e még egy kicsit a dohány ára?   És innentől kezdve a lélektani ábrázolás veszi át az uralmat.   Mary egy szegény és iszákos vasúti altiszt és egy háztartásbeli ostoba asszony lánya, aki néminemű – nyilván alacsony szintű – iskoláztatás után titkárnő lesz valami irodában, a városban, de hogy ez mit jelent közelebbről, azt Lessing mélyértelműen eltitkolja. Ez a város persze csakis és kizárólag a fehérek számára élvezhető és értelmezhető. És a giccsregényeket faló, csinos pofikájú, loknis kis Mary élvezi is az életét. A feketék bestiális kizsákmányolása miatt totálisan jelentéktelen munkájáért abnormálisan magas fizetést élvez, és mivel férfira szexuális partnerként soha életében egy pillanatig sem gondol, semmi nem utal arra, hogy bármi is kimozdíthatná ebből a provinciális hedonizmusból és érzelmi-szellemi érzéketlenségből. Lassan harmincéves lesz, eljár a moziba, teniszezik, vigyorog a kerti ünnepségeken, jó pajtás – és kész. Hogy mi jön holnap, az még a tudata szélét sem horzsolja. Ám egyszer véletlenül kihallgatja barátnőit, akik arról beszélnek, hogy most már aligha megy férjhez, hiszen Mary nem az a fajta. Ez a számára homályos és alig értelmezhető mondat szinte kirobbantja életéből. Ettől kezdve a férjhez menés lesz élete egyetlen célja, noha voltaképpen egyetlen porcikája sem kívánja a férfit, de a konvencióknak mindenáron meg akar felelni. És ekkor jelenik meg a moziban Dick Turner, a szerencsétlen, kétbalkezes gazda, aki mindig éppen akkor vet, amikor egy vihar vagy eső (vagy éppen aszály) bizonyosan tönkreteszi a termést. Feltehetően egyikük sem tudja, miért és hogyan házasodnak össze.   Nincs hely részletezni a roppant finoman, szinte macskatalpakon előrelépegető cselekményt, valamint a végtelenül gazdag pszichológiai ábrázolást, melynek során Mary hatalmába kerül a házi szolgának, Mosesnek. És nincs mód azt sem leírni, hogy a fiatal és hatalmas termetű, erotikus, rémisztően vonzó fekete hím hogyan uralja el lassan a négerek (és egyáltalán egy férfi) testi érintésétől a hányingerig undorodó Mary minden gondolatát. Aki persze becsapja önmagát, és a testi-lelki vergődésben lassan elhagyja az ép esze, miközben magával rántja férjét is a sötét tébolyba.   Moses maga fabrikálta kése voltaképpen istenítéletként éri az aszszonyt. El kell pusztulnia, mert képtelen önzés nélkül szeretni, és képtelen arra, ami az embert elválasztja a nem embertől – Mary képtelen az empátiára. Kegyetlen, lélegzetelállítóan sűrű, katartikus regény. (Fordította Bartos Tibor és Borbás Mária, Ulpius-ház Könyvkiadó, 2007, 383 oldal, 3499 Ft)  Káprázatos eltérések  Szvjatoszlav Richter más. Már pályája is a megszokottól jelentősen eltérően alakult: voltaképpen autodidakta volt, apja, illetve anyja tanította zongorázni, aztán korrepetitor lett az odesszai operában, végül 1937-ben felvétel nélkül került be a Moszkvai Konzervatóriumba, ahol a világhírű Heinrich Neuhaus tanítványa lett. És noha mindenki – még legfontosabb honfitársa, Emil Gilelsz – szerint a legnagyobb volt, először csak 1960-ban, negyvenöt évesen engedték a szovjet hatóságok, hogy külföldön is fellépjen.   Hogy Richter mennyire eltér minden konvenciótól, azt már a műsorválasztás is elárulja. Köztudott, hogy szinte soha nem játszott teljes sorozatokat, Beethoven szonátái közül például a Waldstein melléknevű nagy művet egyszer sem vitte pódiumra. A most kiadott lemezen Chopin egyetlen ciklust alkotó 24 prelűd című művéből mindössze tízet játszik, és ami másnál a zeneszerző akaratának negligálása lenne, az Richternél fényes művészi diadal. Mert ez a Chopin – különösen az utolsó darabban jól hallhatóan – korántsem démonok megszállottja, inkább a roppant lassú tempókat kedvelő, depressziójából kimozdíthatatlan zeneszerző; királyként is száműzöttje az egykori párizsi szalonoknak.   A megszokottól még ennél is jobban eltér Richter Liszt-játéka. Liszt tépett személyiségének és művészetének – egyrészt reverendában járó abbé, másrészt szívtipró, hisztérikus nők üldözöttje, a 20. századi komponálás egyik legfontosabb előfutára, a másik oldalon igénytelen szalondarabok giccses szerzője, magát magyarnak valló világpolgár, aki csak franciául és németül tudta kifejezni magát – tökéletes tükre Richter előadása. A kései, szinte hangnem nélküli, alig ötvenütemnyi Nuages gris (Szürke felhők) áll az egyik póluson, és mondjuk, a hálás ráadásdarab, a kissé felületes Manók tánca a másikon. A Mefisztó polka előadásának hideg démonisága felülmúlhatatlan: Richter hihetetlen visszafogottsággal játszik, alig üt fortét, így egyesíti a virtuóz csillogást a hátborzongató zenei szürrealizmussal. A ritkán hallható 17. Magyar rapszódia komor és hideglelős vízió. De ha kell, persze ő is tökéletesen játssza a billentyűzet romantikus huszárjának szerepét, a Transzcendens etűdök nyolcadik darabja (Wilde Jagd) már-már túlvilági lendülettel, a téboly határán dübörög elő.   És aztán persze a h-moll szonáta, Liszt főműve. A koncertfelvételen sok a melléütés, de ez lényegtelen (hiszen talán maga Liszt sem volt képes hibátlan játékra), Richter egyetlen hatalmas tömbbé formálja a sokféle hangulatot, érzelmet, idegállapotot festő látomást: a meghasonlott romantika esszenciája ez. (Universal/Decca, 2008, 2 CD) -CSONT-
#5
Medical Tribune V. évf.15. szám
Medical Online
2007-08-01
  Az 1913-ban Budapesten született Földes Andor egyike volt a század legsokoldalúbb zongoristáinak: tanított, hangszerelt, zenét szerzett, és 1960-tól karmesterként is fellépett. A negyvenes évek elején Amerikába emigrált, 1948-ban tért viszsza végleg Európába, 1992-ben halt meg Svájcban. Noha hatalmas repertoárral rendelkezett és számos lemezt készített, manapság mintha kevesebbet beszélnének róla. Súlyosan méltánytalanul. A mostani gyűjtemény az 1951–1958 között készült felvételeiből válogat.   Szinte bizonyos, hogy minden zenebarát Bartók műveit (Szvit, op. 14.; Szonáta; Allegro barbaro) hallgatja meg először, hiszen jól tudja, hogy Földes még személyes tanácsokat kaphatott a zeneszerzőtől. A Szvit első tételének bumfordi játékossága azonnal lenyűgöz, a Scherzo valóban gonosz tréfa, az Allegro vad hajsza – minden, ahogy kell. És mégis: Földes interpretációjában nem elsősorban a barbár, a féktelen Bartók képe rajzolódik elénk, hanem a szinte mozarti tisztaságú szerkesztőművészé. A műsorfüzet közöl egy anekdotát Földes emlékirataiból, miszerint Bartók egyszer meghallgatta Szonátája előadását egy pályakezdőtől, és aztán szelíden ezt mondta az ifjúnak: „Kérem, ne olyan bartókosanimages/” Földes komolyan vette a nem is neki címzett intelmet, így aztán előadásában – többek közt a Szonáta második tételében – nemcsak Mozart, hanem Bach hatását is felfedezhetjük Bartók művészetében.   Maga a válogatás is Bachhal kezdődik: a Kromatikus fantázia és fúga hangzik el. És a Bartók-felfogás után már korántsem véletlen vagy meglepő, hogy éppen Bachnak ez a „legromantikusabb” műve szinte szikáran szól. A rákövetkező Beethoven-szonáta (F-dúr, op. 10. No.2) a művész egyik kedvence volt, több mint kétszázszor játszotta koncerten. Semmi gőz nincs előadásában, minden szinte magától értetődő egyszerűséggel és logikával bontakozik ki, a második tételbon olykor feltörő fájdalom nem „festett vérzés” itt és nem is hisztéria, hanem csak egy lehetséges összeroppanás ígérete.   Földes humorát és elkötelezettségét a 20. század komponistái iránt a második CD bizonyítja. Igor Stravinsky ritkán hallható, 1924- ben írt Szonátáját ismét félelmetes logikával és elemzőkészséggel adja elő, feltárva a nyilvánvaló összefüggést Beethoven egyes tételei és Stravinsky ihlete között (a legnyilvánvalóbban az Adagietto feliratú második tételben, melyet maga a zeneszerző nevezett „bodorított hajú” Beethovennek). A harmadik tétel: átlelkesített gépzongora és Bach-paródia egyben. Egy másik Stravinsky-darab (Circus Polka for a Young Elephant) éppen olyan, mint amit a cím ígér: szédítően botladozó, gigantikusan groteszk. És akinek nem elég az ördögi humorú táncból, az hallgassa meg az első Mefisztó-keringőt Liszttől, és közben azt is megsejtheti, honnan jön az Allegro barbaro.  (Deutsche Grammophon/ Original Masters, 2 CD, Összidő: 76:59; 76:12) *   Földes csodagyerek volt, és annak született 1937-ben, Gorkijban Vladimir Ashkenazy is. Az 1955-ös moszkvai Csajkovszkij-versenyen, a „zongoristák olimpiáján” már második, míg 1962-ben első helyezett. Szovjet pályája töretlennek tűnik, ám váratlanul disszidál, és 1968-ban Izlandon telepszik le. Bár sztárként fogadják, ettől kezdve egyre gyakrabban karmesterkedik, és nemrég arról kellett értesülnünk, hogy végleg visszavonult a zongorista fellépéstől. Nincs zenebarát, aki ne sajnálná ezt.   Eredetileg 1976-ban felvett, és nemrég újból kiadott lemezén honfitársa, az ugyancsak csodagyerek Szergej Rahmanyinov 24 prelűdjét játssza – fenomenálisan. „Játszd pontosan a kottát, de úgy, mintha te magad írtad volna!” – a legendás karmesternek, Simon Albertnek ez az alapvető utasítása juthat eszünkbe a CD-t hallgatva. A lelki rokonság nyilvánvaló, és ennek csak egyik eleme, hogy Rahmanyinov is emigránsként élte le élete javát. Ashkenazy már az 1982-ben keletkezett híres cisz-moll prelűdben megadja az alaphangot: démonikus szenvedély, világgyűlölet és végtelen szomorúság szólal meg a hangszeren. Hogy a humor, a parodisztikus, szinte groteszk hangvétel sem idegen tőle, annak remek példája a g-moll prelűd az op. 23-as sorozatból. Végtelenül színes játék, fenomenális technikai tudás, alázat a szerző iránt – Ashkenazy nem becsüli alá és nem is értékeli túl ezeket a többnyire nem nagyon fajsúlyos, de mindig őszinte ihletből és valamilyen fontos játéktechnikai probléma megoldására keletkezett darabokat. A későromantikus zongorajáték aranykönyve ez a lemez, bizonyítva, hogy Rahmanyinov prelűdjei olykor jóval többek puszta ráadás számoknál. (Decca/The Originals, 2007, összidő: 80:34) Zsidó Nyári Fesztivál: augusztus 25.–szeptember 9.   Ki hitte volna: ez már a tizedik. A fesztiválok országában (tudja-e: állítólag több mint háromezer fesztivál van évente) nemcsak helyet találni nehéz egy újabb rendezvénysorozatnak, hanem időpontot, tematikát – és legfőképpen pénzt. Ráadásul amikor tíz évvel ezelőtt először rendezték meg a Zsidó Nyári Fesztivált, némi okkal-joggal lehetett hinni, hogy a nyár végére időzített esemény érdektelenségbe fullad. Nem így történt. Hanem úgy, hogy „kinőtte magát”.   A zsidó kultúra bemutatását célzó programok nem holmi egzotikus ismeretterjesztés jegyében szerveződnek egymás mellé. Ugyan, ki gondolná, hogy Magyarországon nem mindenki ismeri például Kálmán Imrét (legföljebb azt nem tudta róla, hogy zsidó), akiről idén – születésének 125. évfordulóján – operettesttel emlékeznek meg a szervezők, és a minden bizonnyal nagy számú közönség (augusztus 25., Uránia Filmszínház, este 9.).   Másnap – 26-án – Fassang László koncertje lesz a Dohány utcai zsinagógában – Palya Bea közreműködésével. 27-én a 100 tagú cigányzenekar ad koncertet ugyanott – Szentpéteri Csilla fellépésével –, és ugyanezen a napon este 8-kor a Cotton Club Orfeumban a 100 éves magyar kabaré jegyében kerül sor a „Nevet a Róthimages/” című estre, többek között Karinthy Frigyes, Vadnai László és Kellér Dezső írásaiból. 29-én lesz a hagyományosan népszerű nemzetközi kántorkoncert (a zsinagógában), amelyen a fantasztikus Fekete László mellett izraeli és amerikai kántor is fellép. 30-án este 8-kor az Urániában Horgas Eszter, Szakcsi Lakatos Béla és Vukán György Gerschwin-estet ad; szeptember 2-án vasárnap pedig különleges élménynek ígérkezik a Budapest Klezmer Band és a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band közös fellépése. Ugyanebben az időpontban a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában (az épület csodálatos homlokzata és a felújítása körüli viták évek óta fenntartják az érdeklődést: hogyan tovább?) az ugyancsak 125 éve született Kodály Zoltán és Gruber Emma emlékére rendezett koncert, melyen fellép többek között Kodály özvegye, Péczeli Sarolta is.   Szeptember 9-én az Izrael Napja nevű rendezvénnyel zárul a zsidó fesztivál, amelyen lesz horatáncbemutató, izraeli filmek és sok olyan program, amelyekből tényleg sokat megtudhatnak a zsidó kultúráról és Izrael államáról is.   A programsorozat állandó, azaz folyamatos elemei közt vannak érdekesnek ígérkező kiállítások – például a száz éve született Ámos Imréé –, filmnapok – az Örökmozgó Filmmúzeumban –, és rengeteg szabadtéri program, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A fesztivál állandó helyszínei közt szép számmal szerepelnek színházak, a hajdani gettó területén található zsinagógák és kiállítótermek. De hangsúlyozni kell: a Zsidó Nyári Fesztivál mindazonáltal nyílt és nyitott kulturális találkozó. www.zsidonyarifesztival.hu  CS. J. Vámpírok bálja   Roman Polanski vámpírfilmje 1967-ben készült (ő volt az egyik főszereplője is), és kirobbanó sikeréből rögtön sejteni lehetett, hogy a producerek nem hagyják annyiban: musicalt rendeltek belőle, melynek forgatókönyvét ugyancsak Polanskival íratták, sőt: ragaszkodtak hozzá, hogy az ősbemutatót ő is rendezze.   Tíz évvel a színházi premier után – ami Bécsben volt, és azóta beutazta az egész világot – Magyarországra érkezett a musical, és teljes nyári szezont bonyolít a Magyar Színházban, a Hevesi Sándor téren.   A Cornelius Baltus rendezte gigaprodukció (színtiszta üzleti vállalkozás itthon is, egyébként) magán viseli azért Polanski nevét, és hírlik, a nagy rendező meg is jelent az előbemutatókon, hogy az utolsó simítások rendben legyenek. A produkció díszletét – mely természetesen a vámpírok „őshazáját”, Erdélyt idézi, ott is egy havas környezetbe ültetett fogadót – Kentaur tervezte, aki immár rutinosan simul bele bármelyik Broadway- csapatba.   A próbákat gondos szereplőválogatás előzte meg – a producerek nem „dőltek be” bemondásra a hazai kínálatnak. Így történhetett, hogy az első szereposztás főszerepét Egyházi Géza énekli és játssza, aki egyébként az Operaház melletti, énekes pincéreiről híres Bel Canto étterem egyik felszolgálójaimages/   Az előadásban többször is fölcsendül a zeneszerző, Jim Steinman leghíresebb szerzeménye, a Bonnie Tyler előadásában világhírűvé vált Total Eclipse of the Heart című dala – természetesen „vámpírosított” változatbanimages/ Magyar Színház, augusztusban, esténként hétkor, szombaton és vasárnap délután háromkor is.   CS. J.  
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ebben a faluban egyáltalán nem ritkaság 100 évesnek lenni. Sőt, Vittorio-nak és Piuccia-nak köszönhetően idén már 10 matuzsálemet fognak számolni.