Növekszik az érdeklődés a diplomás ápolói képzés iránt a Pécsi Tudományegyetemen (PTE), ahol korábban a jelentkezők alacsony száma miatt felmerült, hogy a szakot nem minden évben hirdetik meg a továbbtanulóknak.
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának vezetői nem örülnek annak, hogy az ott dolgozó ápolók egy csoportja külföldön vállal munkát, de úgy vélik, ettől az egészségügyi ellátás biztonságos marad, a szakdolgozói létszám megfelel az előírásoknak.
A gyógyítás halálát jelentené, ha elfogadná a parlament a műszakpótlék csökkentésére tett javaslatot – mondta a Világgazdaságnak Babonits Tamásné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) alelnöke.
A kormány intézkedéseinek egyik prioritása, hogy Magyarország olyan hely legyen, ahol a fiataloknak érdemes tanulniuk és dolgozniuk, és ahonnan nem akarnak elvándorolni - mondta Rétvári Bence.
"Nem akarunk itt megállni" – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: a jövőben lépéseket fognak tenni, hogy ezt a programot az egész rezidensi karra kiterjesszék, és folyamatosan dolgoznak az egyes csoportok életpályamodelljein is.
Éger István szerint a Réthelyi Miklós és Szócska Miklós által múlt pénteken bejelentett koncepció átgondolatlan, és minden eddiginél nagyobb bérfeszültséget generálhat.
Semmiképp nem jelent megoldást az orvosok problémájára az egészségügyi államtitkárság javaslata - mondta Varga Dóra, a Magyar Rezidens Szövetség alelnöke az ATV-n.
Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.
Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?