A kezelhetetlen megjegyzések nem segítenek a betegnek, élnünk kell a gyógyszerek kínálta lehetőségekkel – hangzott el a MOTESZ interdiszciplináris fórumán, ahol a diabétesz világnapja alkalmából a cukorbetegség és szövődményei megelőzése állt a fókuszban.
A bőrgyógyászatban tetszett, hogy vizuális élmények, tapasztalat alapján sokszor gyorsan felállítható a diagnózis, mondta lapunknak dr. Remenyik Éva, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bőrgyógyászati Klinika, Általános Orvostudományi Kar Bőrgyógyászati Tanszék egyetemi tanára, igazgatója.
A csak a gyermekgyógyászatban jellemző szemlélet minden szakmában eredményesebbé tehetné a gyógyítást, a megbicsakló házi gyermekorvosi ellátórendszert pedig megmentheti a központosított rezidensképzés – többek között erről is beszélt a MedicalOnline-nak dr. Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának (MGYT) elnöke abból az alkalomból, hogy ma kezdődik éves nagygyűlésük Szegeden.
Az elektronikus egészségügyi szolgáltatás az orvosok kiégéséhez vezethet, állapítja meg a Mayo Klinika és az Amerikai Orvosszövetség közös vizsgálata. További vizsgálatok szükségesek annak kidolgozásához, hogy mi módon lehet az elektronikus orvosi munka előnyeit úgy kihasználni, hogy közben ne nőjenek az orvosok terhei.
Az orvosi diagnosztikai laboratóriumok akkreditálása hazánkban még mindig egy megoldatlan feladat, az akkreditáció 2003. évi elindulása óta eddig összesen 7 orvosi laboratórium rendelkezik akkreditált státusszal.
Dr. Dóczi Tamás Pétert, a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának igazgatóját az év elején választották az MTA rendes tagjává. A professzorral székfoglaló előadása után beszélgettünk.
Mit kell tenni ahhoz, hogy minden magyar gyermek egészségben érje el a felnőtt korát? Ezt veszi számba a „Vasgyúró” címmel napokban elkészült gyermekegészségügyi koncepció.
A gasztroenterológus szakorvosok számára készülő rovatunk indulása apropóján Lakatos Péterrel, az SE I. számú Belgyógyászati Klinikájának munkatársával többek között arról beszélgettünk, hogy melyek napjainkban a gasztroenterológia legizgalmasabb kérdései, illetve hogy milyen Magyarországon a gasztroenterológusok helyzete.
Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?