Az egészségügy látványos válságjelenségeket mutató ágazat. Feltehetőleg éppen ezért – vagy ennek ellenére? – futotta csupán meglehetősen vérszegény javaslatokra a kilábalás mikéntjét illetően, no meg azért, mert nyílt titok: a kassza üres, nincs miből ígérgetni.

Az egészségügy látványos válságjelenségeket mutató ágazat. Feltehetőleg éppen ezért – vagy ennek ellenére? – futotta csupán meglehetősen vérszegény javaslatokra a kilábalás mikéntjét illetően, no meg azért, mert nyílt titok: a kassza üres, nincs miből ígérgetni.

A konkrét vállalásokat nélkülöző pártprogramokkal szemben egy-két szakmai szervezet igencsak határozott elvárásokat fogalmazott meg, így az új kormány nehéz helyzetbe kerülhet, hiszen a gazdaság állapota szűk mozgásteret szab az új kabinet számára is.

Az egészségügyi ágazat megreformálása minden párt választási programjában előkelő helyen szerepel, és szinte mindegyik országos listát állító erő a gazdaság egyik lehetséges húzóágazatának tekinti az egészségügyet. A különböző pártprogramok néhány helyen „fedik” egymást, például a társadalombiztosítás állami kézben tartása vagy a hálapénz megszüntetése kérdésében. A magántőke ágazatban történő megjelenésével kapcsolatban és a finanszírozás lehetséges módjairól már eltérnek a vélemények.

A konkrét vállalásokat nélkülöző pártprogramokkal szemben egy-két szakmai szervezet igencsak határozott elvárásokat fogalmazott meg, így az új kormány nehéz helyzetbe kerülhet, hiszen a gazdaság állapota szűk mozgásteret szab az új kabinet számára is. Az alapellátó orvosok érdekvédelmi szövetsége hat, a Magyar Gyógyszerészi Kamara tizenkét pontban foglalta össze követeléseit. A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége vitára buzdító, lehetséges szerkezeti, struktúraváltási irányokat felvázoló tervezete sokféle lehetőséggel számol, ám a társaság kezdeményezése nem túl sikeres. Mint azt az elnökség közzétett nyilatkozata rögzíti: „A válaszadók közül többen a felkérést megtiszteltetésnek tekintették, de mégsem vállalkoztak a kérés teljesítésére, mivel sok éven át próbáltak hatást gyakorolni a magyar egészségügy reformjára, de azok az események, amelyek a reformmal kapcsolatban végbementek, arra késztették őket, hogy a témával kapcsolatos megnyilvánulásoktól elzárkózzanak.” A szövetség vezetői úgy vélik, a szakmai szervezeteknek – és így a MOTESZ-nek is – elsődleges felelőssége, hogy ezekhez a döntési alternatívákhoz szakmai (és ne politikai!) javaslatokat adjanak, és használható érveket sorakoztassanak fel. Amennyiben nem lesz konszenzuson alapuló javaslata az orvos-egészségügyi szakmának, akkor a politika a szakmák figyelembevétele nélkül dönthet és dönt is.   A nagy pártok óvatosan, a kicsik bátrabban fogalmazták meg ágazati terveiket a 2010-es országgyűlési választásra. Egyre inkább úgy tűnik, az egészségügy olyan, mint a forró krumpli: mindenkinek égeti a kezét. Folytatás a 4. oldalon

A parlamenti pártok korábbi nyilatkozataikkal összhangban lévő egészségügyi programokkal rukkoltak elő a választásokra. A Fidesz következetes a privatizáció, az MSZP a több-biztosítós modell elutasításában, és az SZDSZ is abban, hogy csak a versenyt tartja megoldásnak az egészségügy problémáira. Egyedül az MDF-nél nem látszik kellőképpen markáns, konkrét elképzelés a jövőre vonatkozóan. A pártprogramok szinte mindegyike regionalitásban gondolkodik, és bár különböző mértékben, de minden pártnál megjelenik valamilyen módon a piacosítás igénye. Ami a két legszélsőségesebb álláspontot, a versengő biztosítók megjelenését, illetve az erős állam igényét illeti, nemzetközi kitekintésben mindkettőre vannak sikeres és sikertelen példák. Hollandiában például jól működik a versengő biztosítók rendszere, miként Franciaországban az állami egészségügy. Nincsenek azonban nemzetközi trendek, az egészségügyi rendszert mindenütt igyekeznek úgy működtetni, hogy egyszerre feleljen meg a helyi lehetőségeknek és igényeknek. A magyarországi helyzet és szisztéma mindinkább a brit egészségügyre hasonlít, ahol létezik egy viszonylag gyenge színvonalú állami egészségügyi ellátás, amely mellett kiegészítő biztosítások fedezik a többletigényeket. Nálunk azonban még a választási programokból sem derül ki igazán, hogy azok a pártok, amelyek egyáltalán lehetőséget adnának kiegészítő biztosítók megjelenésére, pontosan milyen szolgáltatások nyújtását várnák ezektől. Ez alól csak az MDF és az SZDSZ kivétel. Az előbbi a kiegészítő biztosítás rendszerébe utalná a munkahelyi baleset- és az ápolásbiztosítást, míg a liberálisok ennél sokkal több szolgáltatás esetében várnák el az öngondoskodást.