Egészségpolitika
Az egészségügyet minden párt „húzóágazatnak” tekinti
2010. április 02. 12:27
Az egészségügyi ágazat megreformálása minden párt választási programjában előkelő helyen szerepel, és szinte mindegyik országos listát állító erő a gazdaság egyik lehetséges húzóágazatának tekinti az egészségügyet. A különböző pártprogramok néhány helyen „fedik” egymást, például a társadalombiztosítás állami kézben tartása vagy a hálapénz megszüntetése kérdésében. A magántőke ágazatban történő megjelenésével kapcsolatban és a finanszírozás lehetséges módjairól már eltérnek a vélemények.
Az MSZP programjában – elismerve, hogy az egészségügyi szolgáltatások szervezettségére és minőségére javító célzattal kitűzött reformok előkészítése nem volt kellően átgondolt és nem sikerült társadalmi, szakmai támogatást szerezni a változtatásokhoz – leszögezi, hogy a továbbiakban is egységes, nemzeti kockázatközösségen alapuló kötelező egészségbiztosítási rendszerben gondolkodik. Ezen túl azonban úgy vélik, vannak a lakosság körében olyanok, akik készek és képesek anyagi áldozatokat hozni egészségük megőrzése érdekében, ezért bővíteni kell az öngondoskodás intézményrendszerét, amelynek érdekében ápolásbiztosítási és foglalkozás-egészségügyi biztosítókat célszerű létrehozni.
Ez utóbbi elképzelés megjelenik az MDF programjában is, amely 15 pontban hozta nyilvánosságra vállalásait az egészségügy területén. A demokrata fórum is önálló ápolásbiztosítást szeretne létrehozni. Kialakítaná az önálló sport- és munkahelyi baleset- és foglalkozás-egészségügyi biztosítás rendszerét, és tervezi még a kötelező ellátásszervező alapbiztosítás kialakítását, amely egy fix összegű befizetés lenne – fokozatosan növelt összeggel -, de egymással versengő, választható alapbiztosításként működne.
Az MDF kifehérítené a hálapénzt, amelyhez meg kell teremteni a választott orvos megfizetésének lehetőségét tisztességes tarifarendszerrel, az alapbiztosítást kiegészítő biztosítással.
Az egészségügyben dolgozók tisztességes megélhetését valamennyi párt fontosnak tartja; az MSZP célul tűzte ki programjában, hogy az orvosi és ápolói jövedelmeket az uniós átlaghoz zárkóztatja, ezen kívül korszerűsítené a felső- és középfokú szakképzést és mobilitást ösztönző programokat támogatna. A Fidesz úgy véli, hogy szankciókkal nem lehet Magyarországon tartani az orvosokat, ehhez széles körű egyeztetéseken alapuló életpályamodellre van szükség, az oktatást új alapokra kell helyezni, a sokat vitatott rezidensképzés egészét újra kell gondolni. „Méltó munkakörülményeket, méltó bérezést kell számukra (orvosok, szakdolgozók) biztosítani”.
A Jobbik tisztes megélhetési lehetőséget biztosítana az egészségügyben dolgozók számára, javítana egzisztenciális helyzetükön és munkakörülményeiken. A párt szerint ezek összessége megszüntetné a hálapénzt is.
Az MDF és a Fidesz programja is foglalkozik az amortizáció forrásának megteremtésével. Az előbbi párt ezt úgy képzelné el, hogy valamennyi önkormányzat fejkvótát fizetne lakosai után a létrehozandó amortizációs alapba és az állami büdzsé kiegészítené azt. A Fidesz programjában erről az olvasható, meg kell teremteni egy olyan rendszert, amelyben az egészségügyi szolgáltatókat értékükön, eredményorientáltan finanszírozzák. A polgári kormány idején történtek lépések az amortizáció elismerésére, amely folyamatot folytatni kell.
Az orvosok szellemi szabadfoglalkozásúvá tételével is foglalkozik az MDF és a Fidesz. A demokrata fórum úgy véli, az orvosi tevékenység végzéséről, az gyógyítók jogállásáról szóló törvényt kell megalkotni, aminek eredményeként az orvosok többsége nem közalkalmazottként, hanem szerződéssel dolgozna szabadfoglalkozású orvosként. A Fidesz is régóta hangoztatta ezt a variánst, programjukban is azt tűzték ki célul, hogy megteremtik a szellemi szabadfoglalkozású státust, amely szerintük egyben a hálapénz fokozatos eltűnését is eredményezné.
A finanszírozás és a magántőke bevonásának kérdésére is kitérnek a pártok. Az MSZP támogatja a teljesítményelvű finanszírozást és a szolgáltatók közötti versenyt, de teljesítményalapra helyezné a finanszírozást a háziorvosi ellátásban is. A magánszektor szerepvállalásához átlátható és pontosabb szabályozás szükséges. A Fidesz ezzel szemben úgy véli, hogy elsősorban a földrajzi területek egészségügyi szükségletét kell felmérni, ahhoz rendelni az ellátókapacitást, ezekhez pedig elegendő forrást kell biztosítani, egyben a párt a kórházak privatizációját elutasítja, mondván, az intézményeknek közösségi tulajdonban kell maradniuk, mert úgy vélik, a szolgáltatások kiszervezése nem szolgálta a betegellátást. A Jobbik sem támogatja az intézmények funkcionális privatizációját, azaz – mint írják – profitérdekeltséggel történő működtetését. Ugyanakkor azt „megengedhetőnek” tartják, hogy a társadalombiztosítás a hiányzó kapacitásokra privát kórházakkal, terápiás intézményekkel szerződjön a közszolgáltatásra megállapított ellentételezés fejében.
Az MDF ezzel szemben szigorú feltételek kialakításával lehetőséget lát a kórházak működtetésének privatizálására, továbbá megteremtené a magánszolgáltatók bekapcsolódási lehetőségét az egészségügyi ellátásba.
Az LMP célja, hogy a finanszírozás szempontjából is fenntartható egészségügyi rendszer működjön. Meg kívánják őrizni az egységes, szolidaritás-elvű társadalombiztosítás rendszerét és megőriznék a köztulajdon meghatározó jellegét a szolgáltató hálózat döntő hányadánál.
A Civil Mozgalom szerint az ellátások finanszírozásának valós értékükön, és nem különböző átlagokat számoló pontrendszerben kell történnie, emellett lehetőséget adnának – szigorú korlátok között – a magánbiztosítóknak is. A háziorvosok a kártyapénz helyett a beteggel történő találkozásokra kapnának juttatást, valamint bevezetnék az egyéni járuléknyilvántartást.
MTI
