Nem sok szó esett egészségügyről kedden délután a parlament népjóléti bizottságának ülésén, Balog Zoltán humánerőforrás miniszterjelölti meghallgatásán. Voltak viszont ”populista” kérdések és azokra adott méltatlan válaszok, ám az ágazatban tervezettekről nem sok minden derült ki a jelenlévők számára.
Az új Alkotmánnyal kapcsolatban eddig a legélesebb vitát az keltette, hogy miként lehet a magzati életet úgy tiszteletben tartani, hogy közben ne tiltsák meg az abortuszt. Ám nem ez az egyetlen olyan pont, amely az orvosokat is érinti, kikerülhet az Alkotmány szövegéből a legmagasabb szintű egészséghez való jog. A Medical Tribune Gulyás Gergely országgyűlési képviselőt, az Alkotmány előkészítő bizottság fideszes alelnökét kérdezte. Az interjú első részét itt olvashatja!
Arra lehet következtetni, hogy az indokoltnál kevesebben idézik fel pontosan, miként működött az egészségügyi ellátórendszer 1990 előtt - írja Sinkó Eszter a kórházak állami tulajdonba vételéről a Népszabadságban.
Egyedülálló dokumentumválogatást publikál hétfőtől a Magyar Távirati Iroda a 20 éve kezdődött rendszerváltásról: napról napra közzéteszi az 1989-ben kiadott híreit, fotóit, valamint az akkor született jellegzetes dokumentumokat. A publikálás az első lépést jelenti az MTI-archívum nyilvánossá tételéhez.
Érdekes, értékes tárgyakra, köztük felbecsülhetetlen értékű műalkotásra, valamint kordokumentumokra bukkantak az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) munkatársai a korábbi egészségügyi vezetés által bezárásra ítélt kórházakban. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) leltárral januárban, az egykori orvostovábbképző, később Országos Gyógyintézeti Központ (OGYK) leltárával pedig februárra végeznek a készletgazdálkodási intézetnél. A bezárt, megszűnt intézmények leltárvagyonát a Magyar Nemzeti Vagyongazdálkodási Zrt.-nek kell átadni.
Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?