Államosítás helyett átlátható rendet!
Arra lehet következtetni, hogy az indokoltnál kevesebben idézik fel pontosan, miként működött az egészségügyi ellátórendszer 1990 előtt - írja Sinkó Eszter a kórházak állami tulajdonba vételéről a Népszabadságban.
Kormányváltások idején gyakran fordul elő, hogy e politikai aktus az egészségügyi rendszer átalakításának szándékát vonja maga után – nem csak nálunk, mindenütt a világon, Észak-Amerikától egészen Kazahsztánig. Tegyük hozzá gyorsan: joggal, mivel a közösségi források lassabban bővülnek, mint ahogyan az orvosi technológia fejlődik, ráadásul a szolgáltatásokkal szemben megnyilvánuló lakossági igények is differenciálódnak, ennek következtében a feszültség előre bele van kódolva a rendszer mindennapjaiba.
Az új kormányfelállás itthon is meghozta az átalakítási kedvet az ágazatban. Az ideális megoldás keresése közben többféle álláspont vált ismertté, kezdve a kormányprogramtól az államtitkárság november elején megjelent vitairatáig, de az átalakítás egyik fontos pontja egyelőre homályban marad, pedig a súlya igényli a világos megfogalmazást: kezdeményezi-e a kormány, hogy a tulajdonviszonyokra kiható (újra)államosítás menjen végbe az egészségügyben, vagy sem.
Ami jelenleg érzékelhető: döntéshozói szinten néhányan komolyan hisznek abban, hogy az egészségügy sanyarú sorsára a kórházak állami tulajdonba vétele és egy központból történő közvetlen, „kézi” irányítása kínálja az egyedül üdvözítő megoldást. Ebből arra lehet következtetni, hogy az indokoltnál kevesebben idézik fel pontosan, miként működött az egészségügyi ellátórendszer 1990 előtt, az állami preferenciák által meghatározottan, a központi (adó)bevételek maradványából részesedve, alacsony hatékonyságot felmutatva.
A rendszer akkoriban annyira életképtelennek tűnt, hogy az MSZMP Politikai Bizottsága változtatásra szánta el magát: az átalakítás érdekében 1988-ban önálló minisztériumi testületet hozott létre, az Egészségügyi Reformtitkárságot Jávor András vezetésével. Ifjú közgazdászként magam is bekapcsolódhattam a titkárság munkájába, szorgalmasan gyűjtögetve az érveket a változtatás mellett. Kimutattuk a maradékelv érvényesülését a kormányzati osztozkodásokban, a szervezeti teljesítmények számbavételének elmaradásából adódó súlyos következményeket, valamint a beteg és az orvos alávetettségéből fakadó torzulásokat.
