A Parkinson-kór (PK) progresszív lefolyású neurodegeneratív betegség, melynek a négy legismertebb motoros tünete a nyugalmi tremor, a rigor, a bradykinesia és a betegség későbbi stádiumaiban kialakuló tartási instabilitas. A motoros tünetek mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a nem motoros tünetek (NMS) is, melyek már a betegség kezdeti, prodromális szakaszában megjelenhetnek és a betegség előrehaladtával súlyosbodnak. A nem motoros tünetek felismerése és kezelése alapvető fontosságú a betegek életminőségének szempontjából.

A Parkinson-kórban szenvedő betegek kb. 14-40%-ában észlelhetőek az impulzus kontroll zavar (ICD) tünetei. Ezen tünetek szűrése, felismerése a gondozó neurológus számára kiemelt jelentőségű, hiszen az érintett egyén mind saját magára, mind a környezetére veszélyt jelenthet. Az ICD kialakulásának legfontosabb rizikófaktorai a férfi nem, a korai betegségkezdet, a fiatal életkor, valamint a dopamin agonista gyógyszerek szedése. Az ICD kezelése kapcsán elsődleges a dopamin agonista gyógyszer fokozatos dóziscsökkentése, lehetőség szerint elhagyása.

A Parkinson-kór terápiájában használt dopaminerg szerek jelentős javulást hozhatnak, ám a lehetséges mellékhatások miatt alkalmazásuk körültekintést igényel. Amint arra az utóbbi évtizedek kutatásai rámutattak, az antiparkinson terápia pszichózis és hallucinózis mellett impulzuskontroll-zavart is eredményezhet, amire a mélyagyi stimuláció jelenthet megoldást.

A Parkinson-kór a második leggyakoribb neurodegeneratív betegség, mely évről-évre egyre nagyobb népegészségügyi és gazdasági terhet jelent a társadalmak számára. A betegségben számos motoros és nem-motoros tünet keveredik egymással, melyek jelentősen ronthatják a betegek és nem utolsósorban gondozóik életminőségét. A diagnózis mai napig elsődlegesen a motoros tünetek meglétén alapszik, habár bizonyos kiegészítő vizsgálatok a diagnosztikában segítségül lehetnek. A helyes diagnózis és a klinikai tünetek pontos ismerete az alapja a betegek megfelelő, hosszú távú és személyre szabott kezelésének.

Az allergia az immunrendszer fokozott reakciója a környezetünkben előforduló allergénekkel szemben. A leggyakoribb allergének spektruma a civilizációval, a technika és a gyógyszeripar fejlődésével, a kozmetika aktuális divatirányzataival változik. Az allergiás reakciók bőr- és nyálkahártya-, légúti, emésztőszervi, neurológiai és hematológiai tünetekben nyilvánulhatnak meg, különböző erősségű általános panaszokkal, ritkán súlyos, életveszélyes anafilaxiás reakciók formájában.

Az eredetileg vártnál sokkal jobb eredményeket hozott a hallucinogén hatóanyag hangulati zavarokkal küzdő betegek kis elemszámú csoportjában.

Az új monitoring eszköz az ujjbegyen viselhető tapaszhoz hasonlít, az izzadságból gyűjt energiát, és többféle kémiai anyag folyamatos monitoringjára képes.

A neurológiai eredetű mozgászavarok az idősödő társadalomban egyre nagyobb kihívást jelentenek. Annak ellenére, hogy viszonylag ritka előfordulásúak, a prevalenciaadatok alapján a legtöbb egészségügyi szolgáltató a praxisa során találkozni fog ezekkel. A betegek életminőségét jelentősen befolyásoló kórállapotok felismerése számos differenciáldiagnosztikai és terápiás nehézséget okozhat, illetve kezelésük sok esetben multidiszciplináris csapatmunkát és speciális szaktudást igényel. Ezt a munkát segítik a folyamatosan fejlesztett szakmai irányelvek, nemzetközi konzorciumok és a szakmai szervezetek által szervezett folyamatos továbbképzések. Jelen összeállításban a leggyakoribb kórképek differenciáldiagnosztikai szempontjait ismertetjük.

A Parkinson-kór a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség az Alzheimer-kór után. Társadalmi, gazdasági, szociális és emberi jelentősége folyamatosan növekszik. A betegszám rohamos emelkedése figyelmeztet arra, hogy a jövőben másképpen kell megítélnünk ezt a betegséget.

Magyarország neurológiai szakellátását az állami egészségügyi rendszerben 56 neurológiai osztály és 565 neurológiai szakrendelés és szakambulancia biztosítja.