A Covid–19-világjárványt okozó SARS-CoV-2 vírus a súlyos akut légúti tünetek lezajlását követően a betegek jelentős százalékánál hónapokig, de akár 1 éven túl is fennálló panaszokat képes okozni.
A diagnosztika és a terápiák robbanásszerű fejlődése mára lehetővé tette, hogy önálló betegszervezete legyen a tüdőrákos betegeknek. Míg néhány évtizede a túlélés maximum egy év volt, mára akár 5-10 év is lehet.
A JAMA Oncology folyóiratban jelent meg a Medical University of South Carolina kutatóinak cikke, amelynek eredményei szerint a rák diagnózisát követő hat hónapon belüli leszokás is átlagosan két évvel hosszabbítja meg a betegek életét.
A HUNCHEST-2 során a kiemelt tüdőrákok mintegy 70 százaléka korai, műthető stádiumú volt – nyilatkozta lapunknak Bogos Krisztina, az OKPI főigazgatója.
A toxikus maszkulinitás jelensége egyre nagyobb kihívást jelent a mindennapi orvosi gyakorlatban is, hiszen a különböző szűrővizsgálatokon való részvétel, valamint a krónikus megbetegedések gondozási szükségletei kapcsán a beteg-együttműködést jelentősen rontó tényezőként kell vele számolni. A toxikus maszkulinitás ezenfelül egyre nagyobb figyelmet kap az egyéb területeket érintő társadalmi vitákban is. Az a káros férfinorma áll mögötte, amely szerint a férfiaknak erőseknek, érzelemmenteseknek és önállóknak kell lenniük, még akkor is, ha ez a fizikai vagy a mentális egészségük rovására megy.
Az elmúlt évtizedekben sokan és sokszor szorgalmazták az egészségtan bevezetését a nemzeti alaptantervbe, ha ez megvalósult volna, valószínűleg a szűréseken is lényegesen többen vennének részt.
Az elmúlt 6 hónapban ötből négy ember vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást, miközben a válaszadók több mint harmada 50 és 100 ezer forint közötti összeget költött e célra.
Dr. Peták István orvos-kutató a 29. Digital-Media Hungary konferencián tartott előadást arról, milyen jövőt hozhat el az MI a rákkutatásban, írja a DigitalHungary.