Miközben a klinikumban óriási előrelépést vont maga után a technológiai fejlődés, a hazai népegészségügyi rendszerről ugyanez már nem mondható el az intézményi struktúra folyamatos leépítése miatt.
Csanádi Zoltán professzor, a debreceni kardiológiai és szívsebészeti Klinika igazgatója a Magyar Kardiológusok Társasága egyik legrangosabb díját, a Zárday Imre emlékérmet vehette át.
A jól képzett egészségügyi szakdolgozók a jövőben önállóan, saját jogon is elláthatnak olyan tevékenységeket, amelyeket eddig kizárólag orvosi diplomával lehetett végezni, jelezte a BM egészségügyért felelős államtitkára.
A hazai és nemzetközi kutatósebészet elismert alakjára, Furka Istvánra emlékeztek tanítványai, barátai és családtagjai születésének 90. évfordulója alkalmából.
Május elsejétől Fábián Ákos István látja el a DE Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika szakmai koordinátori feladatait a Kenézy Gyula Campuson.