Sokféle szakterületen működnek együtt a fül-orr-gégészek

Miért nem „kis” szakma a fül-orr-gégészet?

Való igaz, hogy a köztudatban az él a mi szakmánkról, hogy úgynevezett „kis” szakma. Ennek nyilvánvaló oka az, hogy főleg a kisebb kórházakban főleg a műtétek döntő többsége az orrmandulák, a garatmandulák eltávolítására korlátozódik, valamint az orrstátusz rendezését szolgálja. De kevésbé közismert az, hogy az utóbbi évtizedekben a fül-orr-gégészeti műtéti paletta jelentős mértékben szélesedett. Az idegsebészekkel kollaborációban mi végezzük az agyalapi sebészeti műtéteket. A könnytömlő betegségeit a szemészekkel együttműködve operáljuk. A nyaki daganatok eltávolítását követően a szájsebész és általános sebész kollégákkal karöltve végezzük a rekonstrukciókat. A mellső agyalap érintettségével járó műtétek az utóbbi években ugyancsak előtérbe kerültek, itt is idegsebészekkel kollaborálunk. Az óriás méretű pajzsmirigytumorok, illetve golyvák eltávolítása során együtt dolgozunk a mellkassebészekkel. Azok a kollégák, akik kevésbé szeretnek operálni, ugyancsak megtalálhatják számításaikat a fül-orr-gégészeten belül: az otoneurológusok foglalkoznak a szédüléssel, fülzúgással, arcidegproblémákkal hozzánk fordulókkal. Foniáterek feladata a hangképzés zavarainak gyógyítása. Az allergiás betegségek a lakosság legalább 20%-át érintik, ez a szakterület is jelentős szeletet képvisel betegellátásunkban. Audiológus szakorvosok nélkül lehetetlen lenne korszerű fülsebészeti ellátást biztosítani. Mindezek alapján talán mondhatjuk azt, hogy a fül-orr-gégészet egy nagyon széles palettán gyógyító szakma.

Merre fejlődik a szakma? Várhatók-e diagnosztikai terápiás újdonságok a közeljövőben?

Az elmúlt évtizedben egyértelműen látszik, hogy a minimál invazivitás a fül-orr-gégészetben is egyre inkább gyökeret ereszt. Erre példaként említhetem az endoszkópos fülsebészet megjelenését, valamint a navigációval asszisztált orrüregi és agyalapi sebészeti műtéteket. A fej-nyak sebészetben is megjelentek minimálisan invazív új módszerek, de a gégebetegségek ellátását is nagyban segíti az egyre korszerűsödő műszerpark. A közeljövőben a minimál invazív műtéti megoldások további elterjedését várom. A diagnosztikát illetően nagyot léptünk előre a korszerű leképezési technikák elterjedésével (MR, PET/CT, HRCT). Magyarországon is magas színvonalon kerülnek ellátásra a gége- és légcsőszűkületben szenvedő betegek, és napjainkban már nem maradnak ellátatlanul az elülső és oldalsó agyalapot érintő betegségek sem. Az elmúlt 10 évben tanúi lehettünk annak, hogy ugyancsak megújult az otoneurológiai kórképek diagnosztikája és terápiája.

Egyes modern daganatellenes módszereket fej-nyaki tumorokra is törzskönyveztek? Hoz-e ez változást az eddig nagyon nehezen kezelhetőnek tartott betegcsoport kilátásaiban?

Erre a kérdésre egyértelműen igennel tudok válaszolni. A chemoirradiatio egyre szélesebb körű elterjedése okán az előrehaladott fej-nyaki daganatban szenvedő betegek gyakran ugyanolyan eredményességgel gyógyíthatók, mint korábban radikális roncsoló jellegű műtétek végzésével. A chemoirradiatio bevezetésének az a lényege, hogy szervmegtartó módon érjünk el olyan eredményeket, melyek a túlélés szempontjából összevethetőek a műtéti eltávolítás eredményességével.

Milyen a szakember-ellátottság (orvos és szakdolgozó is)? Mennyire jellemző a szakmára a szakemberek elvándorlása?

Meglátásom szerint egyetemi klinikánkon megfelelő számú orvos és szakdolgozó tevékenykedik, és a fiatalok megfelelő szintű képzésben részesülnek. A megyei kórházakban és a kisebb városi kórházakban az ügyeletek kiállítása sokszor okoz nehézséget. A kollégák rengeteg ügyeletet kénytelenek vállalni, és sokkal ritkábban jutnak el konferenciákra. A fokozott igénybevétel miatt bizony nem ritka az, hogy egyesek a külföldi munkavállalás mellett döntenek. Ha az Ausztriában, Németországban, Angliában vagy a skandináv országokban dolgozó kollégákat haza lehetne csábítani, akkor nem lenne gond a főorvosi állások magasan képzett kollégákkal történő betöltése, és ugyanez vonatkozik a szakdolgozókra is.

Mit tesz azért a szakma, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a szakma iránt és itthon tartsa őket?

Erre a kérdésre a személyes példámmal próbálok meg válaszolni: a tehetséges és érdeklődő orvostanhallgatókat már korán meghívjuk, hogy csatlakozzanak a tudományos diákkörünkhöz és rendszeresen asszisztáljanak a műtétekben. A legaktívabb hallgatóknak igyekszünk rezidensi állást biztosítani. Mindig törekszem arra, hogy a fiatal kollégák elégedettek legyenek, megfelelő számú műtétet végezzenek és rendszeresen képviseljék az intézetet hazai és nemzetközi konferenciákon. Ha sikerül kisajtolni a fiatalokból egy nívósabb közleményt, az komoly sikerélményt jelent nekik.

Mennyire hódított tért a fül-orr-gégészetben az egynapos sebészet? Várható-e ezen a területen előrelépés a minimális kórházi tartózkodással járó beavatkozások irányába?

Amint az köztudott, az egynapos sebészet finanszírozásának nincs felső határa, ezért valamennyi osztálynak érdeke fűződik ahhoz, hogy preferálja ezt az ellátási formát. Lényeges fejlődést látok ezen a téren, de úgy érzem, hogy még számos ellátási formával lehetne bővíteni az egynapos beavatkozások körét. Ez az ellátási forma kényelmes a beteg számára, egyértelműen csökkenti a kórházi infekciók veszélyét, és növelni képes a havonta ellátandó betegek számát. Természetesen azt is tudni kell, hogy ezen ellátási forma nagyobb létszámú személyzetet (orvosok, nővérek, adminisztrátorok stb.) igényel, és az ő bérköltségük megoldása nem mindig egyszerű feladat. Jó irányba tartunk, de a nyugat-európai országokban végzett egynapos beavatkozások számától meglátásom szerint még elmaradunk.

(Az interjú a Medical Tribune 2019. évi 7. számában jelent meg.)