Rákbetegség és elhízás

Ha már kialakult a rák, a túlsúly a gyógyítás szempontjából is gátló tényező. Amint arra dr. Valtinyi Dorottya, a fővárosi Szent Imre Egyetemi Oktatókórház onkológusa a Rákgyógyítás.hu-n rámutat, nem véletlen, hogy 2012-ben az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság (ASCO) külön útmutatót adott ki kimondottan az elhízott emberek onkológiai kezelésének a sajátosságairól, nehézségeiről.

– A túl magas testsúly gátolhatja a pontos diagnosztikát. A nagy zsírmennyiség például rontja az ultrahangképet, de gyengítheti a CT és az MRI felvételek minőségét is, ráadásul a test nagyobb kiterjedése miatt CT vizsgálat esetén a sugárterhelés is nagyobb. Az izotópos vizsgálatoknál a kontrasztanyagként beadott izotóp mennyiségét ugyan testsúly alapján határozzák meg, ám a maximális dózist nem léphetik túl: ha tehát a páciens súlya több kontrasztanyagot kívánna meg, de az a mennyiség a kockázatok miatt már nem beadható, ez esetben is romlani fog a képek minősége – ecseteli Valtinyi Dorottya.

Szintén diagnosztikai nehézség, hogy a beteg követése során a tumormarker értékeire is kevésbé lehet támaszkodni. Röviden ennek az a magyarázata, hogy a nagyobb testben több vér kering, így a daganat által kibocsátott, tumormarkerként figyelt anyagok mért koncentrációja alacsonyabb lesz, ezáltal később adhat okot gyanúra, mint a normál testalkatú pácienseknél.

Egy elhízott beteg operációja is mindig kockázatosabb. Egyrészt – a kísérőbetegségek nyomán is – nagyobb az aneszteziológiai, altatási kockázat, másrészt a műtét is nehezebb. A sebész számára technikai nehézséget okozhat a nagy tömegű zsírszövet jelenléte, operáció után pedig a sebgyógyulás is lassabb lehet – ezt tetézi, hogy a többletsúly miatti megterhelés a műtét utáni mozgást, lábadozást is nehezebbé teszi. Sugárterápiában a zsírszövetek nagy aránya azért okoz nehézséget, mert két kezelés között nagyobb lehet a besugározandó célterület elmozdulása, ezáltal folyamatos kontroll nélkül a hatásosság alacsonyabb, a mellékhatások mértéke nagyobb lehet.

A gyógyszeres kezelésben is általában hátrányban vannak az elhízott betegek. Az új hatóanyagok klinikai vizsgálatába – amikor a rutin alkalmazás előtt akár évekkel korábban hozzájuthatnak a betegek új készítményekhez – ritkán vonnak be elhízott betegeket, egyrészt a nagy valószínűséggel fennálló kísérőbetegségeik, másrészt a gyógyszer hasznosulásának nehézségei miatt. Ha ugyanis túl nagy a zsírszövetek aránya a szervezetben, s a májban is zsír halmozódik fel, az rontja a máj lebontóképességét és a kóros anyagcsere megváltoztatja a gyógyszer hatóanyagának optimális átalakulását, eloszlását.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy egyes betegségtípusok előrehaladott eseteiben előfordult az, hogy a túlsúlyos betegeknek voltak jobbak az életkilátásaik, mivel energiaraktáraik hosszabb ideig rendelkezésre álltak. Összességében és a betegek többsége számára azonban sokkal több hátrány származik az elhízásból, mint előny.

Az elhízás miatti többletkockázatok nem jelentik azt, hogy a túlsúlyos daganatos betegeknek azonnal koplalniuk kellene vagy szélsőséges megvonáson alapuló diétába szabadna fogni. Az onkológiai kezelések idején fokozott a legyengülés kockázata: maga a tumoros folyamat és annak kezelése is beindíthat kóros fogyást. A betegség vagy a mellékhatások, netán az evésképtelenség miatti súlyvesztés nem tekinthető egészségesnek, mivel ekkor az izmok is gyengülnek, s ez a mozgatóizmokat éppúgy sorvasztja, mint a légzőizmokat vagy a szívizmot.