Különleges érműtét Szegeden

A 68 éves nőbeteg hipertóniával társuló, több éve fennálló, bizonytalan hasi panaszok miatt került kivizsgálásra. A radiológiai (UH, CT), majd angiológiai vizsgálat a truncus coeliacus kompressziójára derített fényt.

– E különleges érsebészeti beavatkozást igénylő, ritka betegség lényege, hogy a rekesz izmos szárai komprimálják a hasi ütőér (aorta abdominalis) páratlan zsigeri ágát. A leszorítás megszüntetésének hagyományos megoldása a hasi feltárásból végzett érsebészeti beavatkozás, amely során a truncus coeliacus vérátáramlását akadályozó izomrostokat átvágják. Ha a kompresszió az eret is károsítja, érpótlásra is sor kerülhet, az esetek többségében azonban erre nincs szükség – magyarázza dr. Hódi Zoltán az 1960-as évek eleje óta ismert truncus coeliacus kompressziós szindróma ellátásának szokványos lehetőségét. – Van alternatív kezelési metódus is: az érsebészeti beavatkozásokat ma sok esetben helyettesítő angiográfiás eljárások azonban e betegségtípusnál nem jelentenek megoldást, mert a tágítást követően a kompresszió újra leszűkíti az eret.

– Az általunk végzett laparoszkópos műtét lényege ugyanaz, amint a hagyományos laparotomiáé, azzal a különbséggel, hogy a minimálisan invazív sebészi beavatkozást rövidebb kórházi ápolás és kisebb szövődményi kockázat kíséri – veszi át a szót dr. Lázár György, az SZTE Sebészeti Klinikájának intézetvezető professzora. A laparoszkópia mint módszer felfutása a ’90-es évek elejétől számítódik, és a sebészet minden ágában megjelent. Mivel sok olyan műtétet végzünk, aminek az anatómiai régiója éppen a truncus coeliacus kompressziója által érintett a terület, a szóban forgó műtéti feltárás nagyon jól ismert volt számunkra. Maga a beavatkozás kevesebb, mint egy órán át tartott, és a beteg három nappal később otthonába távozhatott.

– E szerint az érsebészettől sem áll távol a laparoszkópia…

– Valóban nem, bár az érsebészet talán az a terület, ahol e minimálisan invazív sebészi beavatkozás-típus kevésbé terjedt el. Helyette sokkal inkább az angiográfiás eljárások jelentik az alternatívát – ebben az érsebész kollégáim is élen járnak, így például az aorta aneurizmák miatti stentelésekor a hagyományos érsebészeti műtétet angiológiai beavatkozásokkal kombinálják, ami nagyon jó hatásfokú, és ugyanazokat az eredményeket biztosítja, mint a minimálisan invazív sebészi beavatkozás. Az érsebészetben a laparoszkópia egyik fő gátja valójában az erek gyakorta nagyon nehéz feltárhatósága, ami az angiológiai beavatkozások révén kiküszöbölhető. A truncus coeliacus kompressziós szindróma esetén viszont pontosan az anatómiai lokalizáció és az angiológiai beavatkozás kudarca miatt volt kézenfekvő a laparoszkópos eljárás. Úgy gondolom, hogy az érsebészet ezen kis szegmense kiváló példa arra, ahol a laparoszkópia jól használható lehet.

– Mi kell ahhoz – a magas szintű szakmai tájékozottságon és az egyéni ambíción túl –, hogy egy sebészeti beavatkozást a standard protokolltól eltérően lehessen elvégezni? Kell-e ehhez külön engedélyt kérni?

– Az engedélykérés kérdésköre minden új beavatkozás esetén felmerül, így a sebészetben is állandó dilemma, amikor olyan új eljárásra kerül sor, aminek nincs vagy nagyon csekély az irodalma. A sebészet fejlődése ugyanakkor nyilvánvalóan megállt volna, ha elveszünk az engedélyeztetés útvesztőiben. Az újdonságnak számító műtéteknek mindig megvan az alternatívája – a nyitott műtét –, tehát a betegeket soha nem veszélyeztetjük. Ha olyan módszert alkalmazunk, aminek remélhetőleg csak az előnyeit tapasztalhatja meg a páciens, és probléma esetén rögtön kivitelezhető a hagyományos megoldás, akkor – véleményem szerint – ezzel kockázatot nem vállalunk. Kétségtelen ugyan, hogy jogilag ez nehezen körülírható – különösen napjainkban, amikor az orvosnak már minden létező lépését külön szabályozzák –, de azt hiszem, orvossebészi szempontból ezt úgy kell definiálni, hogy a beteg érdekében egy olyan módszert választunk, aminek az alapvető lépései egy már ismert eljárástípuson alapulnak, legfeljebb az instrumentárium és a körülmények mások.

– Fontosnak tartja a szakma tájékoztatását és az úttörő szakmai munkát?

 – Feltétlenül. Amikor korábban jó néhány módszert elsőként alkalmaztunk Magyarországon vagy Dél-Magyarországon – így például elkezdtük a nyelőcső minimálisan invazív műtéteit vagy néhány más hazai intézettel párhuzamosan laparoszkópos vastagbélműtéteket kezdtünk végezni – az ezekhez kapcsolódó első publikációk és szakmai előadások fontos szerepet játszottak a szakmai érdeklődés felkeltésében, és ezáltal a betegek ellátási lehetőségeinek szélesítésében is. E beavatkozás kapcsán is fontos feladatunknak tartjuk az publikálást, és bízunk benne, hogy adott esetben ide irányítják majd a hasonló betegeket, és az elsőt még több sikeres eset is követi. Természetesen azt is hozzá kell azonban tenni, hogy nem csak mi vagyunk erre alkalmasak – és tudtunkkal a Semmelweis Egyetem sebészeti klinikáján is volt már precedens hasonló beavatkozásra –, viszont mindig kell valakinek-valakiknek úttörőnek lenni, és ezáltal megmutatni az új lehetőségeket.

Névjegy

Prof. dr. Lázár György 2013 óta az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának intézetvezetője, a Magyar Sebész Társaság vezetőségi tagja. A minimálisan invazív sebészet mellett kiemelt szakterületei közé tartozik az emlő-, a gasztroenterológiai és az endokrinológiai sebészet.

Dr. Hódi Zoltán tanársegédként dolgozik a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján. Fő szakterületei a vesetranszplantáció és az érsebészet. Tudományos munkásságát több mint 60 pubikáció fémjelzi.

Köszönetnyilvánítás

A műtétet végző szakorvosok köszönetüket fejezik ki az SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ mindazon munkatársainak, akik aktív részt vállaltak abban, hogy a fent bemutatott beteg megfelelő ellátásra kerüljön. Köszönet illeti dr. Lencse Gerda, belgyógyász-nefrológus szakorvost, aki a beteget az SZTE Sebészeti Klinikájára utalta, továbbá dr. Morvay Zita és dr. Nagy Endre egyetemi docens radiológus szakorvosokat a helyes diagnózis felállításáért.