hirdetés
2024. november. 21., csütörtök - Olivér.
hirdetés
hirdetés

Képalkotó vizsgálatok jelezhetik, miként reagál az agytumor

A fejlett képalkotó technikák alkalmasak lehetnek azok kiválasztására, akik várhatóan jól reagálnak majd a glioblastoma antiangiogén kezelésére – írják a Massachusetts General Hospital kutatói a PNAS című lapban.

Az egyik legveszélyesebb agydaganatként számon tartott glioblastoma újonnan diagnosztizált eseteiben azt találták, hogy azokban az esetekben, amikor az antiangiogén hatású cediranibbal végzett kezelés gyorsan „normalizálta” a tumor körüli kóros ereket és növelte a daganaton belüli vérátáramlást, a túlélés jóval hosszabb volt, mint azoknál a betegeknél, akiknél a cediranib hatására nem fokozódott a vérátáramlás.

„A közelmúltban egy másik antiangiogén szerrel, a bevacizumabbal kapcsolatban két fázis III vizsgálat is azzal a következtetéssel zárult, hogy a kezelés nem hosszabbította meg a glioblastomás betegek túlélését. Mostani vizsgálatunk azonban azt jelezte, hogy e betegek csupán kis hányada profitál valóban e gyógyszerek adásából – magyarázza dr. Tracy Batchelor, a Pappas Neuroonkológiai Központ vezetője, a mostani vizsgálat egyik szerzője. – Eredményeink azt is megerősítik, hogy az antiangiogén szerek valószínűleg a tumor érellátásának normalizálása révén erősítik a kemoterápia és a sugárkezelés hatását.”

Az antiangiogén szerek a vérerek növekedését serkentő faktorok hatását blokkolják. Az onkológiai gyakorlatba történő bevezetésük alapját az a teória képezte, hogy vérellátásra gyakorolt hatásuknál fogva „kiéheztetik” a daganatokat. Az azóta eltelt időben azonban új bizonyítékok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy e gyógyszerek kedvező terápiás hatása arra vezethető vissza, hogy „normalizálják” a kóros, szivárgó ereket, melyek rendszerint a daganaton belül, illetve annak környezetében találhatók, ezzel javítva a kemoterápiás szerek, illetve a hatékony sugárkezeléshez szükséges oxigén helyszínre jutását. E hipotézist először dr. Rakesh Jain vetette fel, aki egyben a mostani vizsgálat rangidős szerzője.

A dr. Batchelor által vezetett korábbi (2007-es) kutatás adatai arra utalnak, hogy a cediranib (melyet még nem fogadott el az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága, a FDA) átmenetileg normalizálhatja a recidíváló glioblastoma érhálózatát, egyelőre azonban nem tisztázott, hogy ez megmutatkozik-e a beteg túlélésében. Az utóbbi években a mostani tanulmány több szerzőjének munkacsoportja számolt be arról, hogy a cediranib a recidív glioblastomás betegek egy alcsoportjában javította a perfúziót és meghosszabbította a túlélést. A Nature Medicine egy korábbi 2013-as száma egy olyan vizsgálatról számolt be, melyben érszerkezeti képalkotásnak (VAI, vessel architectural imaging) nevezett vizsgálómódszerrel kimutatták, hogy a cediranib már önmagában is képes javítani a kiújuló glioblastoma egyes eseteiben a tumoron belüli oxigénellátást.

A most közzétett klinikai vizsgálatban újonnan diagnosztizált glioblastomát kezeltek cediranibbal, valamint radio- és kemoterápiával. A résztvevők közül 40 betegnél történt VAI és más MRI képalkotó vizsgálat. Miközben egy kivételével a vizsgálat minden résztvevőjénél az érellátás normalizálódását és az ödéma csökkenését tapasztalták a korszerű képalkotó vizsgálatokon átesett 40 fős betegcsoportban, mindössze 20 esetben észlelték az érperfúzió tartós javulását. A VAI ugyancsak a perfúzió javulását mutató betegeknél jelezte az oxigénellátás fokozódását. Ez utóbbi csoportban a túlélés 9 hónappal volt hosszabb (26 hónap), mint azoknál a betegeknél, akiknél a perfúziós szint stabil maradt vagy romlott (17 hónap). A radio- és kemoterápiával kezelt glioblastomás betegek csoportjában az átlagos túlélés csupán 14 hónap volt.

„Egészen valószínű, hogy a cediranibbal kapott eredményeink más antiangiogén szerekre is alkalmazhatók – emeli ki dr. Batchelor. – A közelmúltban egy kongresszuson bemutatott adatok arra utalnak, hogy a bevacizumab hatására perfúziójavulást mutató betegek azok, akik abban a vizsgálatban hosszabb ideig éltek. További kutatásokra van szükség, de az eddigi tapasztalatok felvetik, hogy a MR-képalkotó technikáknak kulcsszerepet kell kapniuk a glioblastoma – és talán egyéb szolid tumortípusok − antiangiogén kezelésével foglalkozó jövőbeni kutatásokban. Elsőként 2001-ben vetettük fel a normalizációs hipotézist az antiangiogén terápiák vonatkozásában, azonban több mint egy évtizednek kellett eltelni annak bizonyításáig, hogy a normális érrendszer helyreállítása valóban javítja a tumor perfúzióját, és inkább e perfúziófokozódás, mint a daganat kiéheztetése az, ami meghosszabbítja a túlélést. Vizsgálatunk meggyőző bizonyítékkal szolgál arra nézve, hogy a normalizáció által indukált fokozott perfúzió a kedvező terápiás hatás mögött álló mechanizmus glioblastomában.”

(forrás: Massachusetts General Hospital)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés