Hiányoznak a gyógyító szavak
Beszélni kell betegnyelven – ez a fő üzenete az orvos-beteg kommunikációval foglalkozó tananyagnak, írja összeállításában a 168 óra.
Sokszor látszólag van ugyan kommunikáció, csak éppen az orvos olyan nyelven beszél, amelyet a páciens nem ért meg. Röpködnek a latin kifejezések, a különböző kódok.
– Nagyon nehéz mind a beteg, mind az orvos helyzete – mondja Szy Ágnes onkopszichológus. – Kevés az idő, hogy megfelelően és kimerítően, minden aggályt eloszlatva beszéljenek egymással. Túlterheltek a szakemberek, jó, ha tíz perc jut egy, az egész további életre kiható információra. Leginkább latin szavakkal teletűzdelt közlésből kellene kibogoznia a betegnek, mi is van vele. Csak lüktet a fejében a kifejezés, hogy „rosszindulatú elváltozás”, és onnantól bezár a tudat. Ilyenkor még úgy is nagyon kevés információ jut el a beteghez, ha esetleg az orvos részletesen elmond mindent. Megfagyunk, leáll minden pszichodinamika.
A betegjogi szakértő szerint egyre több az orvos-beteg kommunikációt érintő panasz. Bodnár Ágnes két esetet emel ki:
– Egy hatvanas éveiben járó nő rendszeresen járt gyógyszert felíratni a háziorvosához. Ahányszor csak ment, mindig mást kapott a magas vérnyomására, míg egyszer szóvá tette, nem kaphatna-e egyfélét, amit meg is tud szokni. Az orvos erre rákiabált, hogy mit képzel, ez nem a piac, és le is kofázta a beteget. Egy másik eset annak a szürkehályoggal küzdő idős férfinak a története, aki alig látott. Elé tolták a műtéti beleegyezési nyilatkozatot, benne minden lehetséges szövődménnyel, csakhogy ő ezt nem tudta elolvasni. Kezébe nyomták a tollat, hogy csak írja alá. Majd fellépett az egyik szövődmény, a férfi megvakult, de nem volt mit tenni: nem tudta bizonyítani, hogy nem kapott szóbeli tájékoztatást, a papírt pedig valahogy aláírta – meséli Bodnár Ágnes. Úgy látja, az egyre nagyobb adminisztrációs teher miatt a korábbinál is kevesebb idejük jut az orvosoknak a betegekre. Az orvosi kommunikáció ma már része az egyetemi képzésnek, de alacsony az óraszám, több idő kellene a gyakorlatra.
Stauder Adrienne, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense, orvos-beteg kommunikációt oktató szakember árnyaltabban látja a kérdést. Szerinte kétirányú a probléma: előfordul, hogy a betegtől nem jut el a szükséges információ a doktorhoz, de az is, hogy az orvostól nem jutnak el a betegig a vizsgálatokra, kezelésekre vonatkozó ismeretek.
– Az orvostanhallgató kommunikációs készségei nem mindig megfelelők – mondja. – A képzés során fölhívjuk a figyelmet a problémaforrásokra, megismertetjük azokat a technikákat, amelyekkel növelni lehet az információcsere hatékonyságát. Az orvosnak fontos tudnia például azt, hogy milyen kérdéseket kell feltennie, milyen kérdezéstechnikát kell követnie, hogyan tud olyan beszélgetést kezdeményezni, ami nehéz témákat érint. Meg kell tanulnia azt is, hogy teret adjon a betegek kérdéseinek. Egy-egy pozitív mozzanat sokat tud lendíteni a terápián, míg a negatív dolgok értelemszerűen rontják a hatékonyságot.
