Hepatitis C aviditási teszt plazmából vagy beszárított vérmintából
A skóciai statisztikák szerint a populáció körülbelül 1 százaléka pozitív hepatitis C vírus (HCV) szempontjából, akiknek jelentős hányada injekciós droghasználat kapcsán fertőződik. Az injekciós droghasználóktól nem mindig könnyű szokványos vérmintát nyerni, ilyen esetekben a beszárított vérminta (DBS, dried blood spot) megfelelő nem invazív módszer lehet antitest- és PCR- (polimeráz láncreakció) vizsgálatra. A DBS ugyanakkor alkalmas eljárás surveillance céljára, melynek alkalmazása például Skóciában nagyban hozzájárult a HCV-diagnózisok számának emelkedéséhez.
A HCV-infekció korai terápiájával nagyobb arányban érhető el tartós virológiai válasz, és ez alól az injekciós droghasználók sem kivételek. A HCV kezelésében és közvetlen prevenciójában nagy segítséget nyújt a közelmúltbeli és régebbi fertőzések elkülönítése.
A közelmúltban létrejött infekció gyakran tünetmentes. A közelmúltbeli HCV-infekció kimutatásának hagyományos módszere az IgG antitest-szerokonverzió nyomonkövetése és/vagy a virális RNS kimutatása anti-HCV hiányában. A HCV-vel történt expozíciót követően akár 1−4 hétbe is beletelhet az RNS kimutatása, míg az antitest kimutatásához akár 8−12 hónapra is szükség lehet. Az anti-HCV és HCV-PCR jelenléte akut és krónikus infekciót egyaránt jelezhet, még emelkedett májfunkciós értékek jelenlétében is. HCV-fertőzés kapcsán IgM antitestek lehetnek kimutathatók a krónikus betegség akut exacerbációja idején. Az anti-HCV-pozitív és PCR-negatív lelet rendszerint gyógyult HCV-infekcióra utal, de megfelelhet kisfokú viraemiával kísért heveny fertőzésnek is.
Az antitest-aviditás az érésben lévő antigén antigénnel való kötőkapacitása, mely az idő előrehaladtával fokozódik. Disszociációs ágenssel (DA) eltávolítható a gyengén kötődő antitest. Az aviditási index (AI) módosított ELISA módszerrel mérhető, melynek során a nem kezelt mintát a DA-val kezelt mintával hasonlítják össze. A fertőzés korai szakaszában termelődött antitestek gyenge antigénkötő kapacitással rendelkeznek ugyanazon antigénnel szemben képződött érett antitestekhez képest. Több közlemény is foglalkozott a HCV-aviditási tesztekkel, de ezek mindegyikében plazma/szérum mintákat vizsgáltak. A most összefoglalt közleményben a kereskedelemben kapható assay módosított változatát alkalmazták, mely plazma/szérum és DBS minták esetében egyaránt használható. A szerzők tudomása szerint még egyetlen vizsgálatban sem elemezték a HCV-aviditást DBS alkalmazásával.
A vizsgálat célja a HCV-aviditás értékelése volt plazma/szérum, valamint DBS mintán rutin laboratóriumi körülmények között diagnosztikai célja és epidemiológiai surveillance céljaira egyaránt.
Betegek és módszerek
Az antitest-aviditás mérésére a kereskedelmi forgalomban kapható HCV ELISA-t úgy módosították, hogy 7 M ureát használtak. A plazmamintákat az alábbiak szerint osztották fel: 1. csoport (közelmúltban fertőződött, n = 19), 2. csoport (krónikus hordozó, n = 300) és 3. csoport (gyógyult fertőzés, n = 82). Két szerokonverziós panelt értékeltek. Százharminchárom DBS-mintát nyertek olyan betegektől, akiknél igazoltan gyógyult infekció vagy krónikus hordozó állapot állt fenn.
Eredmények
A közelmúltbeli infekciók esetében az aviditási tszt határértékének az AI ≤ 30 értéket választották. Többszörös mintavétel esetén a módszerrel már a fertőződés utáni 4-5 hónapon belül kimutatható a közelmúltbeli infekció. Az álpozitív eredmények (AI < 30 olyan esetekben, amikor a közelmúltban bizonyítottan nem történt fertőzés) többségét az igazoltan gyógyult infekciók kapcsán kapták mind a plazmaminták, mind a DBS-ek vizsgálatakor; ennek következtében a vizsgálati algoritmust úgy építették fel, hogy az mind a PCR-t, mind pedig két hígítási faktort magában foglal. Plazma vizsgálatakor a szenzitivitás 100 százalék, a specificitás 99,3 százalék, míg DBS vizsgálatakor a szenzitivitás 100 százalék, a specificitás 98,3 százalék.
Következtetések
A vizsgálat azt igazolta, hogy a PCR-rel kombinált aviditási teszt alkalmas az akut, krónikus és gyógyult HCV-infekció elkülönítésére – ez egybecseng más szerzők tapasztalataival. Meg kell azonban jegyezni, hogy nem könnyű egyértelmű következtetéseket levonni, illetve a különféle módszerekkel és eltérő DA-kkal végzett aviditási teszteket összehasonlítani. A mostani vizsgálatok és a korábbi HCV-aviditási tesztekkel kapcsolatos kutatások egyaránt azt jelezték, hogy az akut HCV-infekció pontos diagnózisához kiegészítő tesztek szükségesek, ha az első anti-HCV-pozitív leletet megelőzően nem áll rendelkezésre negatív anti-HCV minta. A korábbi vizsgálatok azt találták, hogy gyógyult HCV-fertőzések esetében kisebb aviditási index regisztrálható, mint krónikus betegségben szenvedők esetében, akiknél az antitestek folyamatosan ki vannak téve a HCV-nek. Úgy tűnik, hogy két dilúciós faktor szükséges a krónikus és gyógyult infekciók elkülönítéséhez, amennyiben a mintában az AI < 30, és a PCR negatív.
Az ebben a vizsgálatban használt HCV-aviditási teszt egy kereskedelmi forgalomban kapható assay módosítása volt, mely HCV strukturális és nem strukturális proteinek keverékéből áll. Ezen assay-k esetében lehetőség van a különböző HCV-antigénekkel szemben különböző aviditást mutató antitestek vizsgálatára.
Összefoglalva, a jelen vizsgálat azt igazolta, hogy az aviditási tesztek DBS-ek esetében is alkalmazhatók, ami nemcsak a HCV-surveillance hatékonyságát javíthatja, de hasznos segítség lehet azon személyek azonosításában is, akik profitálhatnak a HCV-fertőzés korai kezeléséből.
