Gyógyszeres kontra eszközös abortusz

Az Egyesült Királyságban minden várandós számára felajánlják a magzati rendellenességek felismerését célzó szűrés lehetőségét, ezek többségére csak a 14. terhességi hét után derül fény. Amennyiben kiderül, hogy a magzat beteg, a szülők terhességmegszakítás mellett dönthetnek, mely gyógyszeres vagy sebészeti úton végezhető.

Az utóbbi módszer biztonságosabb, és a nők is inkább ezt választják a második trimeszterben. Ennek ellenére az Egyesült Királyságban magzati rendellenességek miatt végzett abortuszok többségét gyógyszeresen indukálják. Ez ellentmondást teremt a tudományos bizonyítékok és a tényleges klinikai gyakorlat között, ami tudományos elemzést kíván annak érdekében, hogy minden várandós a neki legmegfelelőbb megoldást választhassa.

Angliában és Walesben évente legalább 2000 abortuszt végeznek amiatt, mert az ultrahangvizsgálat vagy más tesztek a magzat betegségére derítenek fényt. Az esetek körülbelül egyharmada kromoszómaeltérés, leggyakrabban Down-szindróma (21-es triszómia). A Down-szűrés időpontja a 11−14. terhességi hét, a magzat részletes ultrahangvizsgálatát pedig a 18−20. héten végzik el.

Gyógyszerrel vagy műtéttel?

Ily módon a magzati rendellenességek zömét csak a második trimeszterben diagnosztizálják, amikor két mód kínálkozik az abortuszra. Az egyik a gyógyszeres megszakítás, melyet rendszerint a progeszteron-antagonista mifepristonnal és prosztaglandinanalógokkal végeznek. A beavatkozás akár 48 órát is igénybe vehet, és esetenként további sebészeti beavatkozásra van szükség a visszamaradt szövetek eltávolítására. A másik lehetőség a műtéti abortusz (a méhszáj tágítása a méh tartalmának kiürítése), mely az esetek többségében nem több 10−15 percnél.

A brit egészségügyi minisztérium angliai és walesi adatai szerint a második trimeszterben a műtéti abortusz 6−11-szer biztonságosabb, mint a gyógyszeres módszer. A kisebb szövődményrátát jelző statisztikai adatok által jelzett nagyobb biztonsághoz járul még a műtéti módszer hatásossága, kisebb költségei, gyorsabb kivitelezhetősége, valamint az, hogy a nők általában ezt preferálják, és ez kevésbé terheli meg őket lelkileg, mint a második trimeszterben végzett gyógyszeres terhességmegszakítás – állítják a brit szakemberek.

A szövődmények tekintetében mutatkozó nagy különbségek elsősorban arra vezethetők vissza, hogy a gyógyszeres abortusz után viszonylag nagy arányban maradnak vissza szövetek a méh üregében; ennek arányát 3 és 50 százalék között adják meg. A nők preferenciáiban meglévő nagy különbségeket jól jelzi, hogy az Egyesült Államokban azért nem tudtak egy vizsgálatot lefolytatni a gyógyszeres és műtéti abortusz összehasonlítására, mert rendkívül kevesen vállalták fel azt az esélyt, hogy a véletlen besorolás szeszélye folytán a gyógyszeres abortuszra kerülő csoportba kerülhetnek. A preferenciákban mutatkozó különbségeket nem befolyásolja, hogy az abortuszra magzati betegség javallatával vagy más okból kerül sor.

Vannak azonban a klinikusok között olyanok, akik szerint bár a műtéti abortusz ritkábban jár szövődményekkel, de ha mégis, akkor azok súlyosabbak. Azonban a gyógyszeres abortusz esetében is előfordulnak ritka és súlyos komplikációk, például méhruptúra vagy vérzés. A klinikusok másik aggodalma a műtéti abortusszal kapcsolatban, hogy az károsan befolyásolhatja a későbbi terhességeket. Három, a műtéti terhességmegszakítás utáni terhességi morbiditást elemző vizsgálat szerint azonban nem mutatható ki összefüggés a későbbi kedvezőtlen terhességi kimenetellel.

De akkor miért mégsem műtéti abortusz?

Az adatok alapján az várható, hogy a nők többsége a műtéti módszert választja a második trimeszterbeli abortuszhoz, függetlenül annak javallatától. A brit egészségügyi minisztérium adatai szerint ez valóban így van a nem magzati rendellenesség miatt végzett abortuszok esetében: a beavatkozások körülbelül háromnegyede így történik. A magzati rendellenességek miatti abortuszok vonatkozásában azonban egy megdöbbentően kis arány, 16 százalék szerepel a statisztikákban – és nincs ez másként más európai országokban sem.

De miért történik a beavatkozás a kevésbé biztonságos és hosszadalmasabb módszerrel, ha a terhességet magzati rendellenesség miatt szakítják meg? A brit adatok szerint ilyen esetekben a kórismézés és a kezelés alapvetően az állami egészségügyi ellátás (NHS) keretein belül zajlik, ahol a műtéti megoldáshoz való hozzáférés meglehetősen korlátozott. Az NHS kórházainak többsége csak az első trimeszterben biztosítja a műtéti abortusz lehetőségét, míg a második trimeszterbeli műtéti terhességmegszakításokat csak külső, független egészségügyi szolgáltatók végzik. Ez a helyzet oda vezet, hogy a fiatal orvosok nem szereznek gyakorlatot a műtéti abortuszokban, ami konzerválja a jelenlegi szituációt. Emellett nem elhanyagolható faktor a szülész-nőgyógyászok személyes preferenciája sem, ami ismét csak a gyógyszeres abortusz felé billenti a mérleget.

Az Egyesült Királyságban és Európa más országaiban fennálló helyzet éppen ellenkezője az egyesült államokbelinek, ahol a méhnyak tágítása és a méhűr kiürítése az elsődleges módszer a középső trimeszterben, függetlenül a beavatkozás javallatától.

Megoldást az hozhat, ha a várandósnak módja van, hogy megfelelő információk alapján dönthessen, melyet az orvosok is tiszteletben tartanak. A műtéti módszer mellett szóló meggyőző és egyre bővülő bizonyítékok birtokában biztosítani kell, hogy minden terhes hozzájusson az általa preferált módszerhez – akármilyen okból is szakítják meg a terhességet.