Félrediagnosztizált rákbetegek
Vizsgálóhelyek tucatjai működnek úgy, hogy nincs meg a szükséges hátterük a diagnosztikához. Egy a 168ora.hu által megkérdezett szakértő becslései szerint 40-50 olyan szakember van az országban, aki alkalmas a feladatra, miközben duplaannyian végzik a munkát.
Országszerte becslések szerint 100-200 mammográf működik, van, ahol egyetlen radiológussal, aki jó, ha hetente lát néhány leletet. Vagyis az a minimális jártassága sincs meg, ami szükséges volna. A szakmai követelmények szerint ugyanis az első évben minimum ötezer felvételt kell – felügyelettel – értékelnie egy radiológusnak ahhoz, hogy önállóan diagnosztizálhasson. Sokan egész életükben nem látnak ennyit. Onkológusok tapasztalatai szerint számtalan esetben kell újra leleteztetni a CT- vagy a mammográfiás képet azért, mert a páciensek rossz helyen jártak. Előfordul, hogy a kép minősége sem értékelhető. Ám a plusz vizsgálatokra nincs kapacitásuk a megfelelő vizsgálóhelyeknek.
– Döbbenetes, hogy Európában egyedülálló szűrési rendszerünk van – mondja a lapnak Forrai Gábor, a Magyar Radiológusok Társasága Emlőszekciójának főtitkára, az Európai Emlődiagnosztikai Társaság elnöke –, ráadásul ez az egyetlen orvosi terület, amelynél a vizsgálat úgynevezett licencvizsgához kötött, ezt mégsem ellenőrzi senki. Vagyis ha egy település gondol egyet, beszerez egy készüléket, felvesz egy általános radiológust, és máris mehet a vizsgálat. Ha találnak valamit, biopsziát már nem mindig tudnak venni, vagyis kezdődik a beteg kálváriája a következő ellátásokért. Az elsődleges gond itt is az alulfinanszírozottság. Radiológusaink ugyanazokkal az eszközökkel dolgoznak, mint Európa bármely országában, de tizedannyiért, a szakemberek hiánya különösen aggasztó. Ráadásul az alkalmas helyen végzett szűrővizsgálat után kiemelt páciens további ellátása szintén megoldatlan. A pénz hiánya korlátozza a további vizsgálatokat, a szükséges beavatkozásokat is.
Járay Balázs, a budapesti Semmelweis Egyetem Patológiai Intézetének adjunktusa konkrét számokkal támasztja alá, mekkora a baj. Szerinte ugyanis nincs olyan ellátóhely ma az országban, ahol ne lépnék túl a meglehetősen szűkre szabott keretet: átlagosan 30 százalékkal több beavatkozást kénytelenek elvégezni, mint amit megenged a kassza. Vagyis egy beavatkozásra lényegesen kevesebb pénz jut. Igaz persze az is, hogy a kelleténél lényegesen több vizsgálóhely van, ami szintén eleve kódolja a hibát.
– Nincsenek összesített adatok a betegek sorsáról, a gyógyítási eredményekről, képtelenség nyomon követni a páciensek útját. Nézzük csak az én területemet! Bekerül a citológiai – emlődaganat gyanúja esetén biopsziával vett – minta, amit nagy tapasztalattal rendelkező, jártas kollégának kellene levennie és értékelnie. Ennek azonban nincs semmiféle ellenőrzése, nem tudjuk, hol és ki diagnosztizál egy ilyen leletet. 2002-ben ugyan lehetőség nyílt citológiai szakvizsgát tenniük patológus kollégáinknak, ennek megléte egy emlőrákszűrő állomás befogadásának alapfeltétele volt, de pillanatnyilag ez nem mindenhol biztosított, illetve ellenőrzött. Ma becsléseim szerint 40-50 olyan szakember van az országban, aki ilyen diagnosztikára alkalmas, miközben duplaannyian végzik ezt a munkát.
És hogy ennek mi a következménye? Járay doktor szerint utoljára, amikor rálátásuk volt az összesített hazai eredményekre, egyes helyeken a biopsziák fele alkalmatlan volt még a kiértékelésre is. Holott legfeljebb a 15 százalékos hibahatár az elfogadható, de van olyan hely az országban, ahol az értékelhetetlen minták száma az 5 százalékot sem éri el.
Weltner János sebész főorvos szerint Magyarországon az egészségügy egyik területén sincs minőségi kontroll, az egyetlen hely, ahol eddig legalább az adatok összefutottak, az OEP volt, amit most felszámolnak.
