Ez több, mint munka, ez a hivatásunk!
Kiemelten fontosnak tartanám, hogy a munkánk minőségéről is visszacsatolást kapjunk előre meghatározható, szakmaspecifikus, konkrét indikátorok alapján – nyilatkozta lapunknak dr. Furka Andrea, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Onkológiai Klinikájának adjunktusa.
Az onkológia talán legfontosabb tudományos eseménye az ESMO. Számoltak-e be valamilyen átütő újdonságról a konferencián? Hozott-e új eredményeket az elmúlt egy év?
A „European Society for Medical Oncology” őszi kongresszusát mindig nagyon várjuk, volt szerencsém személyesen is részt venni rajta. 34 000 résztvevő volt 149 országból, 598 előadóval, valamint 2186 absztraktot mutattak be… hogy érzékeltessem, milyen robusztus ez a rendezvény. Igen büszkék lehetünk, hogy a 21 „highlight” előadás között a szarkómák újdonságairól Pápai professzor asszonyt kérték fel előadni. Az idei kongresszus legizgalmasabb kérdései az immunterápiák alkalmazásának kiterjesztéséről szóltak. Metasztatikus melanomában egy évtizede jelentek meg az átütő sikerrel kecsegtető immunterápiák, az addig pár hónapos túlélésekkel szemben most közölték a 10 éves túlélési adatokat, melyek szerint a betegek közel fele él. Azóta számos daganatnál (pl. emlő-, tüdő-, nőgyógyászati tumorok stb.) már elérhetőek a különböző immunterápiák IV. stádiumban. Ezen felbuzdulva, a jól tolerálható mellékhatásprofilokat is figyelembe véve, a legfrissebb klinikai vizsgálatok már az immunterápiáknak a korai daganatok perioperatív ellátásába való beillesztésével foglalkoznak. Érdekes studyeredményeket közöltek, melyek bizonyos esetekben, a neoadjuváns immunkezelést követően teljes tumorregressziót igazoltak, így felvetődhet a műtét szükségességének újbóli elbírálása is. Ezen túlmenően, számos célzott terápia kapcsán pedig egyre elfogadottabb a tumoragnosztikus terápia, amikor nem az számít, hogy honnan indul ki a daganat, hanem hogy milyen „druggable” mutációt hordoz, amit szelektíven lehet célozni NGS-vizsgálatok alapján.
Ha igen, mikor és hogyan építhetők ezek be a mindennapi onkológiai ellátásba?
A gondolkodásunkba, a terveinkbe mindenképp beillesztjük, természetesen a finanszírozási protokollokat is figyelembe kell venni. Így az új lehetőségeknél egyedi méltányossági kérelmekkel lehet a betegek számára biztosítani azt, ami jelenleg még nem a napi rutin része. Természetesen munkaidőn túl ezeket az adminisztrációkat is megcsináljuk, hogy a lehető legjobb kezelésben részesülhessenek a betegek. Szerencsére Magyarországon is számos klinikai vizsgálat fut, így adott esetben a betegek már hamarabb is részesülhetnek a legújabb terápiákban, amikor a „standard of care” terápiával kerülnek összehasonlításra. Rengeteget tanulunk és fejlődünk, ugyanakkor a betegek is rengeteget profitálnak.
Miben látja a betegszervezetek szerepét a betegek és családtagjaik edukációjában, a terápiás együttműködés javításában?
A betegszervezetek fontos hidat képeznek az egészségügyi személyzet és a betegek között. Az egészségfejlesztésben, amely az elkövetkező 10 éves kormányzati programnak is alappillére, nélkülözhetetlen a szerepük. Jómagam a Magyar Rákellenes Liga (a legrégebbi, több mint 30 éves szervezet) debreceni alapszervezetének az elnöke vagyok, és hálás vagyok, amiért lehetőségem van rálátni a problémákra, igyekszünk ezeket orvosolni. Felemelő érzés tudástranszfer- és figyelemfelkeltő programokat szervezni, közelebb hozni egymáshoz az érintett feleket. Jelenleg az októberi emlőrák elleni szimpóziumunkat szervezzük, amelynek az ismeretterjesztő részét a mesterséges intelligencia köré fűzzük fel, hiszen ez ma már megkerülhetetlen.
Milyennek látja a betegutak szervezését? Átlátják ezt a betegek? Segítenek ebben a szakdolgozók, az alapellátás?
A betegutak racionalizálása rendkívül fontos feladat lenne. Az előjegyzési felület megnyitása, azaz a laikusok számára elérhetővé tenni, hogy szakrendelőbe bármikorra időpontot foglaljanak, valószínű bonyodalmak forrása lehet. Hiszen egy beteg csak arra koncentrál, hogy neki mikor kényelmes az időpont, viszont egy onkológiai szakrendelőben nagyon fontos egy észszerű „menetrend” kialakítása. Például a reggeli órákban indítjuk a többórás kezeléseket, míg egy leletmegbeszélés ráér a kora délutáni órákban is. Sajnos gyakran tapasztaljuk azt is, hogy a betegek elfelejtenek eljönni az előjegyzésre, vagy elkésnek, vagy ha nem megfelelő az időpont, nem minden esetben mondják le, ez pedig azoktól veszi el a lehetőséget, akik ténylegesen jönnének is. Lehet, drasztikusnak tűnik, de én ezt szankcionálnám, mert sokkal nagyobb rend lenne, értéke lenne a foglalásnak, de természetesen ezzel óvatosnak kell lenni. Mindenesetre, ha panasszal jön be egy beteg, vagy egyszerűen csak aggasztja egy lelet, és nem bír várni, akkor természetesen az előjegyzetteken túl is megnézem. Ez azonban kiszámíthatatlanná, tervezhetetlenné teheti a napot, átlagosan 15-20%-kal több beteget látunk el, mint ahány elő van jegyezve… Többszörösen túl vagyunk terhelve, rengeteg az adminisztrációs feladat is, és ez mind oda vezet, hogy nem eszünk, nem iszunk, és egészségtelenül telnek a napjaink, ennek minden következményével… Tényleg égetően fontos lenne a hatékony előjegyzési rendszer kialakítása, szigorú betartása és betartatása. A csökkenő humánerőforrást csakis megfelelő, tudatos stratégiai logisztikával lehet kompenzálni (nem pótolni), többek közt egészségügyi informatikusok és a mesterséges intelligencia bevonásával is, mert ez nem egyszerű matematika… Ezen túlmenően kiemelten fontosnak tartanám azt is, hogy a munkánk minőségéről (ne csak a mennyiségéről) is visszacsatolást kapjunk előre meghatározható, szakmaspecifikus, konkrét indikátorok alapján, hogy objektív képet kapjunk arról, miben lehet fejlődni, vagy történetesen mi az, amiben kiemelkedően jók vagyunk, és ezek alapján lehetne minősíteni, ami motivációs kulcs is lehetne.
Milyen arányban valósul meg a 14 napos szabály a kivizsgálás során? Gátja-e ennek a kapacitások szűkössége?
A napi gyakorlatban azt tapasztalom, hogy a 14 napos szabály minden esetben rendben megvalósul. Ez egyébként az újonnan felismert daganatokos esetekre vonatkozik, ezt követően viszont ütemezetten, azaz jól tervezhetően, kb. 3 havonta történnek a vizsgálatok, pl. egy terápia hatékonyságának a felmérésére, vagy egy gyógyszerengedély meghosszabbítása miatt. Egyebekben – megfelelő kommunikációval – a radiológus kollégákkal minden esetben egyeztethetőek a vizsgálatok, legyen szó akár más intézményektől kért vizsgálatokról is. Ha van is humánerőforrás-hiány, le a kalappal a kollégák előtt, mert a leletek rendben, időben elkészülnek. Ugyanezt tapasztaljuk a patológiai leletek esetében is.
Mekkora terhet ró az onkológiai ellátásra a szerencsére már egyre több, hosszú távú túlélő? Mikor „engedhető el” biztonságosan egy onkológiai beteg a gondozásból?
Statisztikai becslések alapján 2040-re megduplázódik az újonnan diagnosztizált daganatos betegek száma. Ezen túlmenően közel 60-70%-a meggyógyítható a betegeknek, vagy legalábbis krónikussá tehető, így exponenciálisan nő az onkológiai ellátásban részesülők száma. Öt év elteltével a legtöbb daganat esetében gyógyultnak tekinthető az egyén, ezt követően – panaszmentesség esetén – elegendő évente egy kontrollvizsgálat, melyet már az alapellátásban részt vevő kollégák is kiírhatnának, és ha eltérés vagy bizonytalanság van, akkor kellene csak onkológiai szakrendelőbe irányítani a pácienst. Ugyanakkor tapasztaljuk azt is, hogy a betegek ragaszkodnak a kezelőorvosukhoz, és emiatt szívesebben mennek hozzájuk vissza. Egyébként ez egy nagyon jó visszacsatolás is a munkánkról, és rendkívül jó érzés is, ami a nehezebb napokon nagy erőt ad nekünk, és megerősít abban, hogy érdemes dolgoznunk, még úgy is, hogy többszörösen túlterheltek vagyunk. Tulajdonképpen ez több, mint munka, ez a hivatásunk, melyet nagy szeretettel és alázattal művelünk.
