Az ellátás minőségének romlásához vezet a meddőségi ellátás államosítása
A Forbes magazin Vass Zoltán meddőségi specialistával, a Reprosys Termékenységi Központ volt vezetőjével készített interjút.
Az államosítás óta mit tanácsol azoknak a pácienseknek, akik lombikprogramban szeretnének részt venni? Hova küldi őket?
Korrekt módon tájékoztatom a páciensemet, ezért azt mondom nekik, hogy ma Magyarországon 11 állami kézben levő és állami működtetésű lombikcentrum van, ebből hat Budapesten, a többi vidéken. Mivel nincs területi ellátási elv, tehát bárki bármelyikbe be tud jelentkezni, ha be tud, arra biztatom őket, hogy próbáljanak meg úgymond „shoppingolni” ezeknél, hogy hova jut be és hol, milyen tapasztalatai vannak. És kétségkívül, aki korábban a magánszféra felé fordult volna, az külföldre megy, egyre nagyobb számban. Ez lehetőség és igény is.
És hányan választják külföldet?
Nehéz megbecsülni, de elég nagy részben. Néhány napja a másik megszűnésre ítélt intézmény, a Versys vezetője is nyilatkozott, azt mondta, hogy szerinte jelenleg évente 2500-3000 magyarországi lakcímmel rendelkező páciens megy Szlovákiába és Csehországba, ebben a két országban a legtöbb a magyar. Ez a szám nagyobb, mint amit jelenleg a legnagyobb magyarországi centrum ellát egy évben.
Ekkora az igény?
Az egész magyar állami rendszer évente körülbelül 8-9 ezer kezelést csinál meg, ezek voltak a legutóbbi ismert adatok. Emellett még 2500-3000 ciklust végeznek külföldön. És szerintem rossz mindenkinek, hogy ez így van.
Mennyibe kerül az az ellátás, amit a hazai ingyenes helyett ilyen sokan választanak?
A csehországi és a szlovák árak 20-25 százalékkal magasabbak, mint a mi egykori magánintézményi áraink, az osztrák árak még ennél is magasabbak. Csehországban, ahova a páciensek nagyobb hányada fordul, 2650 eurótól indulnak azok a csomagárak, és általában 3000-3500 euró között érnek véget a költségek, amivel egy nem bonyolult, nem nagyon sok speciális technológiát használó ellátást kap a páciens.
(...)
Vegyük sorra, mi van most. Kizárólag az ellátás minőségét nézve mi változott az államosítás óta?
A problémák jelentős része kommunikációs kérdés. Azt például el kellene mondani a pácienseknek, hogy két évvel ezelőtt, amikor a covid megjelent Magyarországon, akkor ezek az állami finanszírozású intézmények 6 hónapig egyáltalán nem végezhettek kezeléseket. Itt létrejött egy olyan hátralék, aminek a földolgozása a mai napig tart. Ezt a helyzetet súlyosbította, hogy az a két intézmény, amelyiket bezárták, mondjuk évi ezer ciklust elvégzett, és ezt is most valahol meg kell csinálni. Egy része a pácienseknek külföldre megy, egy másik része viszont a jelenleg meglévő és jelenleg szűkösnek mondható kapacitást terheli. A rendszernek, ahol a páciensnek végig kell mennie, mindig van egy legszűkebb keresztmetszete, ahol a problémák fellépnek, ezt több helyre is lehet tenni. Ha az intézeten kívülre teszem, akkor úgy fogunk járni, hogy sokan várnak arra, hogy bejussanak az intézetbe, és várólista lesz, de bent már gördülékenyebben tudnak menni a dolgok. Ha beengedek több pácienst, akkor a torlódás alakul ki: a páciens szeretne jövő hónapban indulni a kezelésével, de majd csak két vagy három hónap múlva kezdődik el a kezelése, és a lombikot igénybe vevő nőknél az idő kritikus faktor. Tehát a kapacitások bővítésére, és az intézmények előtt álló pacientúrának valamilyen módon való megszűrésére igenis szükség lenne. Egy fodrászüzletben olvastam annak idején, hogy üzletünk gyorsan, olcsón és jól dolgozik, ezek közül mindenki kettőt választhat.
