hirdetés
2025. május. 26., hétfő - Fülöp, Evelin.
hirdetés

"Altatás nélkül sem kibírhatatlan, én is túl vagyok rajta"

El kell indítani a szervezett vastagbélrákszűrést – szorgalmazták egy a vastagbélrák-ellenes nemzetközi hónap kapcsán tartott hétfői sajtótájékoztatón a Parlamentben.

– Évente 9 ezer ember szembesül vastagbélrákkal, minden évben 5 ezren meghalnak, pedig közülük több ezren megmenthetők lennének, ha időben kerülnének orvoshoz. A vastagbélráknak 3-5 év is kellhet a kifejlődéshez, tehát olyan betegségről van szó, amelyet idejében fel lehetne fedezni és meggyógyítani – jelentette ki dr. Nagy Kálmán az egészségügyi bizottság kormánypárti tagja a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: a létező legbiztosabb vizsgálati módszer a vastagbéltükrözés, amelyet akár altatásban is el lehet végezni, de – amint fogalmazott – „saját tapasztalatból mondom, altatás nélkül sem egy kibírhatatlan vizsgálat, én is túl vagyok rajta.” A vastagbéltükrözés során egyúttal el tudják távolítani a bélrendszerben esetlegesen megtalálható polipokat is, s ezzel megelőzhetik, hogy azok rosszindulatú daganattá fajuljanak.

Nagy Kálmán a kockázati csoportba elsősorban az 50 év felettieket, valamint azokat sorolta, akiknek a családjában fordult már elő hasonló betegség. „5 évente egyetlen szűrővizsgálat már biztonságot nyújt. Egy jól működő szűrővizsgálati szisztéma nem pazarlás, éppen ellenkezőleg: a takarékosság záloga” – jelentette ki a képviselő.

– Sokaknál túl sok idő telik el, amíg egy székrekedés, hasmenés, véres széklet vagy más bélpanaszok miatt orvoshoz fordulnak, s rászánják magukat a kivizsgálásra. Utána ismét túl sok idő, amíg a vizsgálatok eredményeként szükség esetén megkezdődik a kezelés. Az mindenkinek a saját felelőssége is, hogy tünetek megléte esetén ne várjon hónapokat vagy akár egy évnél is többet mire orvoshoz fordul – jelentette ki dr. Szegő László, az emésztőszervrendszeri daganatos betegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke. Elhangzott: az időben felfedezett bélrák 90 százalékos valószínűséggel meggyógyítható, túl későn kezdett kezelés esetén viszont az 5 éves túlélés 10 százalék alatti.

Szegő László elmondta: 2012-ben közel 17 ezer beteget kezeltek vastagbélrákkal vagy végbélrákkal. Azoknál a betegeknél, akiknél nem lehet eltávolítani a tumort és nincs reális esély a teljes gyógyulásra, a kombinált onkológiai terápiák, célzott kezelések szolgálják, hogy a rákot krónikus betegséggé szelídítsék, s a korábban jellemző néhány hónapos túlélés helyett egyre több esetben viszonylag jó életminőségben megélhető aktív éveket biztosítsanak a betegeknek – mondta Szegő László.

Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés