Miért halnak korán az orvosok, és mit tehetnének másképp?
Az egészégügy dolgozói rossz fizikai és mentális egészséggel mentenek életeket. A Tudás.hu feltárta az okokat, és a lehetséges megoldásokat is.
A Tudás.hu Papp Magort, a Semmelweis Egészségfejlesztő Központ igazgatóját és Rákosy-Vokó Zsuzsát az Országos Kórházi Egészségfejlesztési Program vezetőjét kérdeztek.
A laikus lakosság körében kevéssé ismert, hogy az egészségügyi pálya világszerte az egyik legnagyobb fizikai, mentális és érzelmi terheléssel járó hivatás. A hosszú, akár 24 órás műszakok, az éjszakai ügyeletek és a folyamatos készenléti – egyfajta standby – állapot krónikus alváshiányhoz, a kiégéshez és az egészségi állapot romlásához vezethetnek.
A döntéshozatali felelősség, az életmentés és a páciensek nehéz helyzetével, szenvedésével való napi szembenézés súlyos lelki megterhelést jelent, miközben a rendszer hiányosságai, emberhiány és eszközproblémák tovább nehezítik a munkát. A mentális problémák – különösen a kiégés – az ágazatban különösen gyakoriak.
A dolgozók – ahogy azt a kutatások is pontosan jelzik – érzelmi kimerültséggel, szakmai elégedetlenséggel és morális stresszel küzdenek, amit súlyosbíthat a betegektől vagy hozzátartozóktól érkező verbális agresszió is.
Ugyanakkor a segítségkérés sokszor továbbra is tabunak számít.
A szakmát jellemző túlterheltség, a feszített munkatempó, az alváshiány, a rendszertelen étkezés és a mozgásszegény életmód együttesen járulnak hozzá ahhoz, hogy az egészségügyi dolgozók az átlagnál jóval gyakoribbak a szív- és érrendszeri megbetegedések, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás, az izom- és csontrendszeri problémák, valamint bizonyos daganatos betegségek.
Mint kiderült, a Magyar Kórházszövetség felmérése szerint a mentális egészséget tekintve a helyzet még súlyosabb: míg a magyar lakosság 22 százaléka mutat depressziós tüneteket, az egészségügyi dolgozóknál ez az arány kétharmadra tehető, és több mint felük valamilyen krónikus betegséggel is küzd. A kiégés, a fásultság, a munkahelyi verbális agresszió és a morális frusztráció szinte mindennapos tapasztalat, ahogyan az is, hogy az ellátáshoz szükséges eszközök hiánya miatt gyakran rögtönözniük kell.
Papp Magor, a Semmelweis Egészségfejlesztő Központ igazgatója szerint ez nem véletlen, ugyanis „az egyetem és a szakképzések is arra kondicionálnak minket, hogy befogadjunk, szintetizáljunk, majd a másik ember problémájára reagáljunk, miközben a saját érzéseinkkel és feszültségeinkkel senki sem tanít meg foglalkozni. A gyógyítók így gyakran úgy élik meg a mindennapokat, hogy érzelmileg elhasználódnak, és a kiégés veszélye fokozatosan, szinte észrevétlenül épül be a munkavégzésbe.
A doktor szerint kulcskérdés, hogy az egészségügyi dolgozók megtanulják felismerni saját határaikat és kifejlesszék azokat a megküzdési stratégiákat, amelyek segítenek visszaállítani az egyensúlyt.
Mindenkinek szüksége van három-négy olyan technikára, ami segít letenni a napi feszültséget, és legalább olyan energiaszinten hazamenni, mint ahogy reggel munkába jött - fogalmazott Dr. Papp Magor.
Papp Magor szerint már a pályaorientációnál hangsúlyozni kellene, hogy ha segítő szakmát választasz, az élethosszig tartó önismereti út is lesz.
A túlmunka, a kiégés és az „önmagunk háttérbe szorítása” sokszor abból fakad, hogy a rendszeres önvizsgálat, önvédelem nem beépült része a szakmai kultúrának. Noha a sürgősségi ellátásban – például a mentőknél – természetes, hogy a beteg ellátása előtt a saját biztonságukat mérik fel („nem kapunk-e mi is szén-monoxid mérgezést?”), ez a szemlélet még nem általános a gyógyítás más területein.
