A vizeletinkontinencia kezelése

Az Egyesült Államokbeli belgyógyászok szakmai szervezete, az American College of Physicians (ACP) áttekintette az elmúlt két és fél évtizedben összegyűlt bizonyítékokat a vizeletinkontinencia nem sebészeti kezelési módszereivel kapcsolatban. Az új szakmai ajánlások a szervezet folyóiratában, az Annals of Internal Medicine legutóbbi számában jelentek meg (Nonsurgical Management of Urinary Incontinence in Women: A Clinical Practice Guideline From the American College of Physicians). A belgyógyászok felhívják a házi orvosok figyelmét, hogy a vizeletinkontinencia kezelése az első vonalban gyógyszerek alkalmazása nélkül történjen, továbbá hangsúlyozzák annak fontosságát, hogy az orvos aktívan kérdezzen rá az inkontinencia esetleges előfordulására.

A nők esetében jóval gyakoribb vizeletinkontinencia prevalenciája a 14 és 21 év közötti nők között 25 százalék, a 40 és 60 év közötti nők körében 44-57 százalék, míg a 75 évesnél idősebb nők között 75 százalékos. Bár ezek meglehetősen nagy számok, a kutatások arra utalnak, hogy a vizeletinkontinencia valódi előfordulása ennél is gyakoribb: az inkontinens nőbetegek fele nem számol be állapotáról orvosának, továbbá az inkontinens nőbetegek 61,6 százaléka esetében az orvos nem kérdez rá az inkontinencia előfordulására (Griffiths AN, Makam A, Edwards GJ. Should we actively screen for urinary and anal incontinence in the general gynaecology outpatients setting?—a prospective observational study. J Obstet Gynaecol. 2006; 26:442-4).

A vizeletinkontinencia kialakulását elősegítő kockázati tényezők közé tartozik a terhesség, a hüvelyi szülés közben létrejövő medencefenéki sérülés, a menopauza, a hysterectomia, az elhízás, a húgyúti fertőzés, a kognitív zavar, a krónikus köhögés és a székrekedés. Ellátása nagy pénzösszegeket emészt fel, az USA-ban 2004-ben pl. 20 milliárd dollárt költöttek rá; ez a tünet a felelős az idős nők ápolási otthonba történő felvételének 6 százalékáért. Mint a magyar Urológiai Szakmai Kollégium korábbi szakmai protokollja írja, az inkontinens betegek kiszűrése, a „rejtőzködő” betegek felkutatása elsősorban a háziorvosok feladata. Az ACP ajánlása szerint az orvos legyen aktív, és kérdezzen rá az esetleges inkontinenciára!

A vizeletinkontinenciának két fő formája van, a stressz- (terheléses), illetve a késztetéses (urge) inkontinencia. Az első esetben fizikai terhelés, hasi nyomásfokozódás: nevetés, köhögés, tüsszentés hatására, csökkent záróizom-működés következményeként csepeg el a vizelet; a második forma erős, nem elnyomható vizelési ingerhez társuló vizeletvesztést jelent, amikor fizikai aktivitás, hasi nyomásfokozódás nélkül, jó záróizom-funkció mellett jön létre az inkontinencia. Léteznek kevert formák is, és a két forma elkülönítése nem mindig lehetséges, különösen idős korú nők esetén.

A terápia célja a kontinencia javítása, és sikeresnek akkor tekinthető, ha az inkontinens epizódok számát legalább a felére sikerül csökkenteni. Az új amerikai irányelvek életmódváltoztatást, a medencefenéki izmok tornagyakorlatát (Kegel-gyakorlatok), húgyhólyag-tréninget, illetve ez utóbbi sikertelensége esetén gyógyszeres kezelést javasolnak (sebészeti kezelés azoknál jön szóba, akik esetében nem válik be a konzervatív kezelés, illetve akiknek tüneteiért anatómiai rendellenesség a felelős – a belgyógyászati irányelv a sebészeti kezeléssel nem foglalkozik).

Az orvosoknak elsősorban nem-gyógyszeres kezelést kell alkalmazniuk vizeletinkontinencia esetén, nyilatkozta az Eurekalert-nek dr. David Fleming, az ACP elnöke, mivel azok hatékonyak, olcsók, és alig van mellékhatásuk, míg a gyógyszerek, bár szintén hatékonyak, komoly mellékhatásokkal rendelkeznek (pl. szájszárazság, székrekedés, homályos látás, fejfájás, alvászavarok, szédülés), ezért sok beteg abbahagyja a szedésüket.

Stressz-inkontinencia esetén az ACP Kegel-gyakorlatokat ajánl, valamint a szisztémás gyógyszerelés mellőzését. Késztetéses inkontinencia esetében húgyhólyag-tréning a javasolt, illetve ennek sikertelensége esetén gyógyszeres terápia. A kevert formákban (a stressz- és a késztetéses inkontinencia kombinációja) Kegel-gyakorlatok és húgyhólyag-tréning egyaránt ajánlott. Az elhízott inkontinens betegek esetében a fogyás és a fizikai aktivitás növelése is javítja a tüneteket.

A Kegel-gyakorlat a vizeletáramlást befolyásoló medencefenéki izmok edzését jelenti, az általa elérhető javulási arány 56-70 százalékos, míg a húgyhólyag-tréning a viselkedésterápia egy formája, a betegnek a hirtelen jelentkező vizelési ingernek nem engedve meghatározott időpontokban kell WC-re mennie (meg kell várnia, hogy a vizelési inger elmúljon), és fokozatosan növelnie kell a két vizelés közötti időtartamot.

A szakmai ajánlás szerint az is fontos, hogy a páciensek megértsék a kezelési formák előnyeit, hátrányait, és azok költségeivel is tisztában legyenek.