A readaptáció módszertana és alkalmazási lehetőségei
A geriátriai ellátás allappillérei
A geriátriai readaptáció az idősgyógyászat speciális területe: a már nem rehabilitálható, de még nem terminális állapotban lévő idős betegek önellátásának javítására irányuló komplex gyógykezelés. Jellemzője, hogy egyszerre több betegség változatos kombinációjával kell számolni, ami a szomatikus, mentális, spirituális és szociális szférát egyénileg különböző mértékben, de minden idős embernél egyaránt érinti. Ez a változatos klinikummal járó geriátriai multimorbiditás.
A geriáter szerepe a readaptációban
Eredmény csak megfelelő csapatmunkával érhető el, amelyhez szükséges az idősgyógyász (geriáter) szakorvosi hozzáértése és tapasztalata, valamint a beavatkozások helyes mértéke, ugyanis a fokozott aktivitás vagy a túlzott óvatosság egyaránt hiba lehet. Az orvosi anamnézis, státus felmérése, a diagnózis(ok) felállítása, illetve megerősítése vagy módosítása, a terápia beállítása nagy tapasztalatot igényel – ehhez előfeltétel a geriátriai szakképesítés, illetve a szaktudás szinten tartása. Döntő a személyes példaadás: a segítő, türelmes, pozitív attitűd mellett a megfelelő képzettségű szakdolgozók alkalmazásával a gyógyulást segítő ápolás, kiemelten a sebkezelés, az önellátás irányába történő mozgástréning és táplálásterápia kialakítása, igény szerinti lelkipásztori látogatás és a hozzátartozók bevonása.
Az orvosi munkához társuló szakápolás színvonala meghatározza az egész osztály (intézmény) megítélését: a beteg komfortérzését, a kórterem levegőjét, a gyógyszerszedés (beadás) pontosságát, a szükséges injekciók, infúziók szabályos alkalmazását, az étkeztetés, itatás, mobilizálás módszerét és gyakoriságát, akárcsak a kórterem hangulatát. A vidám, kedves, munkájukat minden nehézség ellenére lelkesen végző ápolónővérek az egészségügy kincsei. A legjobban beállított terápia sem hatékony, ha pontatlan a beadás, fáradt-türelmetlen a beadó, messziről látszik, hogy nem érdekli az egész, alig várja, hogy lejárjon a műszak. Ugyanakkor van, aki szellőztet, azonnal ágyneműt cserél, ha indokolt, kedvesen bánik a magatehetetlennel is, sőt megpróbálja ágyban mobilizálni, közben beszélget vele, odafigyel, hogy a beteg meg tudja-e enni az ételt, és ha bármi miatt (darabos, hideg, nem diétás stb.) problémát észlel, jelzi, vagy segít a megoldásban, mert a readaptációval a végső harcmezőn küzdünk: az „ember az embertelenségben” (1) itt is döntő.
Az áporodott levegőjű kórteremben, ágyba süppedve, mozdulatlanul fekvő, esetleg nappal is szedált betegek éjjeliszekrényén ottfelejtett reggeli és/vagy ebéd, a nyakig betakart beteg átnedvesedett kötése és ritkán cserélt pelenkája igazából a passzív eutanázia gyakorlati formája. Látványnak is riasztó, és ellentmond annak a ténynek, hogy a geriátriai readaptáció aktív állapotjavító tevékenység. Nem egyenlő a „gyengéd életben tartás” (2) gyakorlatával: pl. a végstádiumú rákbetegségben valóban haldokló betegek tüneti kezelésével, ehelyett a readaptációban az önellátó képesség maradék lehetőségeinek feltárásával és megerősítésével, az életminőség javításával az életkedv, a hazatérés reményének visszaadása a cél.
Ugyanezért fontos az egyéni táplálásterápia dietetikus bevonásával (kalória, tápanyagok, folyadékbevitel meghatározása céljából) és a sebellátásra alkalmazott prevenció és korszerű kezelés sebészeti szakasszisztensek segítségével. Ugyanilyen fontos a mozgásterápia az ágyban megkezdett mobilizálástól a kiültetésen, ágy körüli helyváltoztatáson át a járásképesség visszaállításáig gyógytornász által meghatározott fokozatos és egyénre szabott terheléssel. Aki egyszer is átéli, hogy ágyhoz kötött, magatehetetlen, dekubitálódott, deprimálódott beteget ismét sétáltatni lehet, az tudja, hogy mi a geriátriai sikerélmény.
Külön figyelmet és szakismeretet igényel a hangulatváltozások, a negativizmus első jeleinek, a pszeudodemencia és a tényleges elbutulás fokozatainak felismerése és kezelése, melyhez a mentálhigiénia és a pszichológia szakembereinek bevonása, adott esetben pszichiáter szakorvosi konzílium segítségül hívása vagy más intézetbe helyezés szükséges (pl. alzheimer típusú demencia igazolódása esetén).
Fájdalomcsillapítás
Kiemelkedik a fájdalomcsillapítás jelentősége az életvégi kérdésekkel kapcsolatban. Ez a geriátriai betegségek széles körében különösen is érvényes, hiszen az élet minden területéről halmozott problémák jelentkeznek, ezért a fájdalomcsillapítás komplex szemléletet igényel.
Akut, eseti fájdalomcsillapítás gyógyszeres kezelésére ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint bármely más időskori gyógyszerelés esetén. A hatóanyag- és dózisválasztási szempontok közé a társbetegségek, szervfunkciók, illetve más egyidejűleg szedett gyógyszerek tartoznak.
Krónikus fájdalomról több mint 3 hónapig tartó állapot esetén beszélünk, tehát a hosszas, krónikus fájdalommal járó betegségekhez szorosan kapcsolódik a hosszan tartó fájdalomcsillapítás. Időseknél a különböző típusú fájdalmak egyidejű jelenlétére is gondolni kell: az aktuális belszervi és mozgásszervi/idegrendszeri betegségek mellett (miatt) szorongás, depresszió a jellemző kísérő pszichés probléma, melyet esetlegesen a dementálódás súlyosbít. Az egzisztenciális ellehetetlenülés, anyagi nehézségek a szociális területet is érintik, a hitéleti problémák pedig bűntudatként, erősödő halálfélelemként mint lelki fájdalom léphetnek fel.
Külön fejezetet igényel a spirituális segítségnyújtás, melyet a hitéleti felekezetek képviselői nagy hatékonysággal és hivatalosan, törvény által biztosított, szervezett formában nyújtanak. A vallás olyan erős kapaszkodó a kritikus élethelyzetekben, hogy meg kell próbálni azokat is hozzásegíteni, akik hitükben bizonytalanok, de nyitottak az imádkozásra, a lelkipásztori látogatás fogadására. Semmihez sem fogható élmény, amikor az egész kórterem együtt imádkozik, és a lelki béke és a remény feledtetni tudja a halálfélelmet.
A szociális szféra a családi, ismeretségi, társas-társadalmi kört jelenti, melyben felbecsülhetetlen jelentőségű a családi háttér: a gyermekek, unokák, közeli rokonság szerepe. Az, hogy a beteg megtapasztalhatja, hogy fontos valakinek, hogy része a családnak, közösségnek, a leghatékonyabb gyógyszernek számít.
Ha mind a négy meghatározó terület, a szomatikus, mentális, spirituális és szociális szféra támogatása biztosított, és szeretetteljes törődést tapasztal az idős beteg, nem lép fel a halálváró kétségbeesés, melyet az egyedüllét, a magatehetetlenség, a folyamatos fájdalmak és szenvedés vált ki.
Hangsúlyozni kell, hogy az „elfektetés” önmagában végzetes, mert a folyamatos fekvés néhány napon belül a szervek különböző ütemű leépülését eredményezi: először is fellép a nyomási fekély (pl. a rettegett sacralis decubitus), majd a fekvésből adódó mélyvénás trombózis, hypostaticus pneumonia, a tachycardizálódással a szívelégtelenség, agyi keringészavar és delírium tünetei jelentkeznek. Az emésztőrendszer zavarai, a reflux, obstipáció, felszívódási problémák fehérje-, elektrolit-, vas-, vitamin-hiányállapotok, izomsorvadás, kontraktúrák, illetve csonttömegvesztés okán patológiás csonttörések lépnek fel. Hatványozódó fájdalom mellett rohamos a fizikai és szellemi leépülés, erősödik a depresszió, fellép a halálvágy. Erre épül a nyugati világ egyre sikeresebb eutanáziapropagandája, melyre Nyugat-Európában már külön iparág fejlődött ki, ez az asszisztált öngyilkosság, azaz az intézményesített halálba segítés világa. Magyarországon ennek minden formája tilos (3).
Összefoglalás
A „re-habilitáció” egy eredeti helyzet visszaállítását jelenti. Mivel erre törekedni a geriátriában irreális, a „re-adaptáció” kifejezést használjuk (5, 6), ami egy megváltozott helyzethez való alkalmazkodást jelent. Akkor sikeres, ha a fenti 4 alaptényező összehangolásával a megfelelő gyógykezelés, ápolás, sebellátás, táplálás, mobilizáció, családi-baráti kapcsolatok, érzelmi és lelki kapaszkodók segítségével az „elfektetés” helyett egy olyan életvitel alakítható ki, amely alkalmazkodik az idős kor problémáihoz, és lehetőséget biztosít az emberhez méltó öregség békés elfogadására.
![Forrás: Medical Tribune](http://image.medicalonline.hu/original/985099.jpg)
IRODALOM
1. Ady E. Ember az embertelenségben. 1916. https://magyar-irodalom elte.hu/ sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/embertel.htm
2. https://cicelysaundersinternational.org/
3. Dr. Blaskovich E. Az eutanázia és a keresztény bioetika (tanulmány). In: Filó M. (szerk.) „Párbeszéd a halálról”. Az ELTE Állam és Jogtudományi Kar tanulmánykötete, Literatura Medica Kiadó 2011;193–209.
4. Blaskovich E, Kovács É, Majercsik E, Mészáros L-né, Takács K, Zöllei M. Az EMMI egészségügyi szakmai irányelve, Geriátriai readaptáció: a multimorbid idős betegek önellátó képességének javítására. Eü. Közlöny 2021;22.
5. Blaskovich E, Kovács É, Majercsik E, Mészáros L-né, Zöllei M. Geriátriai readaptáció Idősgyógyászati és Ápolástudományi Szakkönyv. Budapest, KINCS 2022, 2023.
a szerző cikkei