A geriátriai ellátás allappillérei

A geriáter szerepe a readaptációban 

Eredmény csak megfelelő csapatmunkával érhető el, amelyhez szükséges az idősgyógyász (geriáter) szakorvosi hozzáértése és tapasztalata, valamint a beavatkozások helyes mértéke, ugyanis a fokozott aktivitás vagy a túlzott óvatosság egyaránt hiba lehet. Az orvosi anamnézis, státus felmérése, a diagnózis(ok) felállítása, illetve megerősítése vagy módosítása, a terápia beállítása nagy tapasztalatot igényel – ehhez előfeltétel a geriátriai szakképesítés, illetve a szaktudás szinten tartása. Döntő a személyes példaadás: a segítő, türelmes, pozitív attitűd mellett a megfelelő képzettségű szakdolgozók alkalmazásával a gyógyulást segítő ápolás, kiemelten a sebkezelés, az önellátás irányába történő mozgástréning és táplálásterápia kialakítása, igény szerinti lelkipásztori látogatás és a hozzátartozók bevonása.

Az orvosi munkához társuló szakápolás színvonala meghatározza az egész osztály (intézmény) megítélését: a beteg komfortérzését, a kórterem levegőjét, a gyógyszerszedés (beadás) pontosságát, a szükséges injekciók, infúziók szabályos alkalmazását, az étkeztetés, itatás, mobilizálás módszerét és gyakoriságát, akárcsak a kórterem hangulatát. A vidám, kedves, munkájukat minden nehézség ellenére lelkesen végző ápolónővérek az egészségügy kincsei. A legjobban beállított terápia sem hatékony, ha pontatlan a beadás, fáradt-türelmetlen a beadó, messziről látszik, hogy nem érdekli az egész, alig várja, hogy lejárjon a műszak. Ugyanakkor van, aki szellőztet, azonnal ágyneműt cserél, ha indokolt, kedvesen bánik a magatehetetlennel is, sőt megpróbálja ágyban mobilizálni, közben beszélget vele, odafigyel, hogy a beteg meg tudja-e enni az ételt, és ha bármi miatt (darabos, hideg, nem diétás stb.) problémát észlel, jelzi, vagy segít a megoldásban, mert a readaptációval a végső harcmezőn küzdünk: az „ember az embertelenségben” (1) itt is döntő.

Az áporodott levegőjű kórteremben, ágyba süppedve, mozdulatlanul fekvő, esetleg nappal is szedált betegek éjjeliszekrényén ottfelejtett reggeli és/vagy ebéd, a nyakig betakart beteg átnedvesedett kötése és ritkán cserélt pelenkája igazából a passzív eutanázia gyakorlati formája. Látványnak is riasztó, és ellentmond annak a ténynek, hogy a geriátriai readaptáció aktív állapotjavító tevékenység. Nem egyenlő a „gyengéd életben tartás” (2) gyakorlatával: pl. a végstádiumú rákbetegségben valóban haldokló betegek tüneti kezelésével, ehelyett a readaptációban az önellátó képesség maradék lehetőségeinek feltárásával és megerősítésével, az életminőség javításával az életkedv, a hazatérés reményének visszaadása a cél. 

Ugyanezért fontos az egyéni táplálásterápia dietetikus bevonásával (kalória, tápanyagok, folyadékbevitel meghatározása céljából) és a sebellátásra alkalmazott prevenció és korszerű kezelés sebészeti szakasszisztensek segítségével. Ugyanilyen fontos a mozgásterápia az ágyban megkezdett mobilizálástól a kiültetésen, ágy körüli helyváltoztatáson át a járásképesség visszaállításáig gyógytornász által meghatározott fokozatos és egyénre szabott terheléssel. Aki egyszer is átéli, hogy ágyhoz kötött, magatehetetlen, dekubitálódott, deprimálódott beteget ismét sétáltatni lehet, az tudja, hogy mi a geriátriai sikerélmény.

Külön figyelmet és szakismeretet igényel a hangulatváltozások, a negativizmus első jeleinek, a pszeudodemencia és a tényleges elbutulás fokozatainak felismerése és kezelése, melyhez a mentálhigiénia és a pszichológia szakembereinek bevonása, adott esetben pszichiáter szakorvosi konzílium segítségül hívása vagy más intézetbe helyezés szükséges (pl. alzheimer típusú demencia igazolódása esetén). 

Fájdalomcsillapítás 

Kiemelkedik a fájdalomcsillapítás jelentősége az életvégi kérdésekkel kapcsolatban. Ez a geriátriai betegségek széles körében különösen is érvényes, hiszen az élet minden területéről halmozott problémák jelentkeznek, ezért a fájdalomcsillapítás komplex szemléletet igényel.

Akut, eseti fájdalomcsillapítás gyógyszeres kezelésére ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint bármely más időskori gyógyszerelés esetén. A hatóanyag- és dózisválasztási szempontok közé a társbetegségek, szervfunkciók, illetve más egyidejűleg szedett gyógyszerek tartoznak.

Krónikus fájdalomról több mint 3 hónapig tartó állapot esetén beszélünk, tehát a hosszas, krónikus fájdalommal járó betegségekhez szorosan kapcsolódik a hosszan tartó fájdalomcsillapítás. Időseknél a különböző típusú fájdalmak egyidejű jelenlétére is gondolni kell: az aktuális belszervi és mozgásszervi/idegrendszeri betegségek mellett (miatt) szorongás, depresszió a jellemző kísérő pszichés probléma, melyet esetlegesen a dementálódás súlyosbít. Az egzisztenciális ellehetetlenülés, anyagi nehézségek a szociális területet is érintik, a hitéleti problémák pedig bűntudatként, erősödő halálfélelemként mint lelki fájdalom léphetnek fel. 

Külön fejezetet igényel a spirituális segítségnyújtás, melyet a hitéleti felekezetek képviselői nagy hatékonysággal és hivatalosan, törvény által biztosított, szervezett formában nyújtanak. A vallás olyan erős kapaszkodó a kritikus élethelyzetekben, hogy meg kell próbálni azokat is hozzásegíteni, akik hitükben bizonytalanok, de nyitottak az imádkozásra, a lelkipásztori látogatás fogadására. Semmihez sem fogható élmény, amikor az egész kórterem együtt imádkozik, és a lelki béke és a remény feledtetni tudja a halálfélelmet.

A szociális szféra a családi, ismeretségi, társas-társadalmi kört jelenti, melyben felbecsülhetetlen jelentőségű a családi háttér: a gyermekek, unokák, közeli rokonság szerepe. Az, hogy a beteg megtapasztalhatja, hogy fontos valakinek, hogy része a családnak, közösségnek, a leghatékonyabb gyógyszernek számít. 

Ha mind a négy meghatározó terület, a szomatikus, mentális, spirituális és szociális szféra támogatása biztosított, és szeretetteljes törődést tapasztal az idős beteg, nem lép fel a halálváró kétségbeesés, melyet az egyedüllét, a magatehetetlenség, a folyamatos fájdalmak és szenvedés vált ki.

Hangsúlyozni kell, hogy az „elfektetés” önmagában végzetes, mert a folyamatos fekvés néhány napon belül a szervek különböző ütemű leépülését eredményezi: először is fellép a nyomási fekély (pl. a rettegett sacralis decubitus), majd a fekvésből adódó mélyvénás trombózis, hypostaticus pneumonia, a tachycardizálódással a szívelégtelenség, agyi keringészavar és delírium tünetei jelentkeznek. Az emésztőrendszer zavarai, a reflux, obstipáció, felszívódási problémák fehérje-, elektrolit-, vas-, vitamin-hiányállapotok, izomsorvadás, kontraktúrák, illetve csonttömegvesztés okán patológiás csonttörések lépnek fel. Hatványozódó fájdalom mellett rohamos a fizikai és szellemi leépülés, erősödik a depresszió, fellép a halálvágy. Erre épül a nyugati világ egyre sikeresebb eutanáziapropagandája, melyre Nyugat-Európában már külön iparág fejlődött ki, ez az asszisztált öngyilkosság, azaz az intézményesített halálba segítés világa. Magyarországon ennek minden formája tilos (3).

 

Összefoglalás

A „re-habilitáció” egy eredeti helyzet visszaállítását jelenti. Mivel erre törekedni a geriátriában irreális, a „re-adaptáció” kifejezést használjuk (5, 6), ami egy megváltozott helyzethez való alkalmazkodást jelent. Akkor sikeres, ha a fenti 4 alaptényező összehangolásával a megfelelő gyógykezelés, ápolás, sebellátás, táplálás, mobilizáció, családi-baráti kapcsolatok, érzelmi és lelki kapaszkodók segítségével az „elfektetés” helyett egy olyan életvitel alakítható ki, amely alkalmazkodik az idős kor problémáihoz, és lehetőséget biztosít az emberhez méltó öregség békés elfogadására.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                            

IRODALOM

1. Ady E. Ember az embertelenségben. 1916. https://magyar-irodalom elte.hu/ sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/embertel.htm

2. https://cicelysaundersinternational.org/

3. Dr. Blaskovich E. Az eutanázia és a keresztény bioetika (tanulmány). In: Filó M. (szerk.) „Párbeszéd a halálról”. Az ELTE Állam és Jogtudományi Kar tanulmánykötete, Literatura Medica Kiadó 2011;193–209.

4. Blaskovich E, Kovács É, Majercsik E, Mészáros L-né, Takács K, Zöllei M. Az EMMI egészségügyi szakmai irányelve, Geriátriai readaptáció: a multimorbid idős betegek önellátó képességének javítására. Eü. Közlöny 2021;22. 

5. Blaskovich E, Kovács É, Majercsik E, Mészáros L-né, Zöllei M. Geriátriai readaptáció Idősgyógyászati és Ápolástudományi Szakkönyv. Budapest, KINCS 2022, 2023.