hirdetés
2024. december. 19., csütörtök - Viola.

Zöldmezős beruházásként épül a II. kerületi szakrendelő

A kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményes lezárását követően megkezdődhet a II. kerületi integrált szakrendelő építése; a beruházásra az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében mintegy 13 milliárd forint kormányzati forrást ítéltek meg a kerületi önkormányzatnak, közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Az új, többemeletes szakrendelő zöldmezős beruházásként valósul meg a Frankel Leó úton, az önkormányzat által biztosított telken.

A közleményben emlékeztetnek: a II. kerületben jelenleg több telephelyen látják el a betegeket, ezért nagy szükség van egy olyan intézményre, ahol minden szakrendelés elérhető. Így a kormányzati és önkormányzati forrásból megvalósuló beruházás után sor kerülhet a telephelyek összeköltöztetésére, az orvostechnikai eszközök modernizálására, a kúraszerű ellátások fejlesztésére, valamint az informatikai rendszer eszközparkjának korszerűsítésére is.

A PM kitér arra is: az EBP keretében nemcsak a szakrendelőt fejlesztik; jut forrás a Szent János Kórház centrumkórházként való megújítására, a Budai Irgalmasrendi Kórház és az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet bővítésére, illetve a program keretében készült el a Budapesti Szent Ferenc Kórház átalakítása is.

(forrás: MTI)

Könyveink