hirdetés

Változatlanul alulfinanszírozott a hospice ellátás

A végstádiumban lévő betegek napi ápolási költsége 2005-2020 között 1273 forinttal emelkedett – írja a Napi.hu.

Egy-egy beteg ápolási költsége valamivel több mint 30 ezer forinttal emelkedett 15 év alatt – derül ki a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület 2020-as évről készült jelentéséből, amelyet a Napi.hu idéz.

Idén 6,5 milliárd forintot fordítanak az otthoni szakápolásra, míg 2010-ben 3,5 milliárd forint jutott erre, válaszolta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára Ungár Péternek arra az írásbeli kérdésére, hogy „Ki látja el szakszerűen otthonukban a betegeket?”

A BM államtitkára úgy fogalmaz, hogy 2017-2020 között az otthonápolásra 2,6 milliárd forint jutott, amiből hospice-ellátásra 0,46 milliárd forintot, szakápolásra pedig 2,16 milliárd forintot fordítottak.

A finanszírozási szerződésben foglalt egy teljes szakápolói munkaidőre elszámolható vizitek száma az elmúlt 10 évben ötről nyolcra nőtt.

Az otthoni szakápolás keretében az összes vizit száma:

  • 2021-ben 1 178 531 volt,
  • 2010-ben pedig 1 090 281.

(...)

A NEAK adatai alapján 2020-ban a hospice ellátás esetszáma 11 931 volt, ebből 4807 volt az intézményi és 7124 az otthoni ellátás. Az otthoni ellátás – valószínűleg a Covid-időszak ágyszám csökkentése miatt – valamennyivel növekedett, az intézményi ellátás pedig csökkent az előző évhez viszonyítva.

Az ápolási napok száma 289 885 nap volt összesen, az intézményi ellátásban 99 840, az otthoni ellátásban 190 045 napon át gondozták a betegeket.

Az átlagos ellátási napok száma:

  • az intézményi ellátásban 21 nap,
  • az otthoni ellátásban 27 nap volt.

Az ágykihasználtság 73,2 százalékra csökkent a 2019-es évi 83,6 százalékról. Az ellátott betegek közül a daganatos betegek aránya közel 80 százalék volt. Az otthon ápolt betegeknek végül valamivel több, mint a fele – 54 százaléka – halt meg az otthonában.

Magyarországon 2020-ban összesen 96 intézményi és otthon hospice ellátó volt. Ezek közül 23 felnőtt, és egy gyermek fekvőbeteg ellátó intézmény vagy osztály működött, valamint 63 felnőtt és kettő gyermek otthoni ellátást végző csoport dolgozott, 2020-ban két új intézményi hospice nyílt meg: Majosházán a Református Dunamenti Kistérségi Diakónia Hospice, ahol 15 ágyon látják el a betegeket, valamint Mosonmagyaróváron a Segítő Kéz Alapítvány Hospice Házban, ahol pedig további tíz ágyon történik betegellátás. Működik három hospice mobil team, kórházi támogatói csoport és négy palliatív járóbeteg ellátás is.

(forrás: Napi.hu)

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...