hirdetés

Üzent az elégedetleneknek a kórházfenntartó

A konszolidáció technikailag gyorsan, hatékonyan és konfliktusoktól mentesen ment végbe; az ágazati beszállítók elégedettek – írja a kórházfenntartó főigazgató-helyettes a Napi Gazdaságban.

Szentes Tamás miután leszűrte: „az intézmények adósságállománya az utóbbi évek leg­alacsonyabb szintjére csökkent”, így folytatja:

„Az ágazat körül azonban továbbra is viharok dúlnak. Ezek részben a bérek rendezését, részben ezzel összhangban a kórházak finanszírozását helyezték a fókuszba. A dolgozói bérek rendezését célzó mozgalom a „fekete ruhás ápolónővel” indult. Az ő történetében egy fontos tanulság van, mégpedig az, hogy egy egyértelműen deviáns magatartásforma sikeres lehet, és a társadalomra káros viselkedésnek nem tudunk korlátot szabni. Mert mi is történt? Egy ápolónő a munkahelyén fekete ruhát vett és úgy végezte munkáját, úgy ment betegek közé és ápolta őket, tiltakozásul azért, mert véleménye szerint munkáltatója nem fizette ki járandóságát. Tiltakozni természetesen egy jogállam nyújtotta keretek között lehet, és alacsony jövedelmük miatt ez érthető is, azonban súlyos betegek közé a gyász szimbólumát jelentő fekete színben – legyen az ruha vagy akár szalag – bemenni kifejezetten káros, és a betegek lelki, mentális állapotát rontó cselekedet. Ennek ellenére a mozgalom elterjedt az országban, úgy, hogy csak minimális ellenállásba ütközött néhány jobb érzésű intézményvezető részéről. Ez sajnos már nyilvánvaló értékválságot tükröz az ágazatban, mert annak küldetését – a betegek fizikai és mentális gyógyítását – figyelmen kívül hagyó magatartásnak enged teret” – olvasható az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgató-helyettesének tollából a napigazdasag.hu-n.

(forrás: Napi Gazdaság)
hirdetés

Könyveink

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...