hirdetés
2025. augusztus. 13., szerda - Ipoly.
hirdetés

Új szabályokat kíván az idősebb krónikus betegek ellátása

Számos érdekkonfliktust jelez az az állásfoglalás, amelyet Belgiumban dolgoztak ki a többféle krónikus betegségben szenvedők ellátásának javítására bevezetndő reformokról.

A krónikus betegek ellátására már sok államban komoly beruházások történtek, például a rák vagy a demencia kezelését szolgálandó, de ezek általában csak egy betegségre összpontosítanak, holott a 70 évesnél idősebbek 50-70 százalékának ellátása minimum két krónikus betegség kezelését teszi szükségessé – mutat rá egy alapproblémára az eski.hu összefoglalója .
A szélesebb körű megközelítés szükségességét felismerve, Belgium Egészségügyi Minisztériuma 2011-ben megbízta a Belga Egészségügyi Kutatóközpontot (KCE) – idézi fel a lap –, hogy ajánlásokat dolgozzon ki a krónikus betegek ellátásának javítására.
A munka érdekessége, hogy a hazai érdekeltekkel folytatott szélesebb körű konzultáció mellett a nemzetközi gyakorlat eredményeit is igyekeztek összegezni. A szakértők, akik a Szövetségi Egészségügyi Szolgálat, az Országos Egészségbiztosító és más egészségügyi hatóságok munkatársait is bevonták állásfoglalásuk kidolgozásába, szisztematikus irodalomkutatást végeztek, alapul vették kutatásaikhoz a dán, holland, kanadai és USA-beli tapasztalatokat, elemzést végeztek a krónikus ellátás helyi gyakorlatáról a betegszervezetek és a szakmai szervezetek véleményét figyelembe véve, és konzultációkat folytattak az illetékesekkel ajánlásaik megvalósíthatóságáról.

Következtetéseiket, melyek számos további problémára is utalnak, tíz pontban mutatja be a cikk.

Az egyik fő következtetés a pénzügyi reformok szükségessége. A belga egészségügyi rendszer főként a szolgáltatásonkénti díjazáson alapul, és ez nem segíti elő a szolgáltatások összehangolását, a feladatok átruházását és a csoporttevékenységet, ami elengedhetetlen a jobb krónikusellátáshoz. Az állásfoglalás a különböző fizetési rendszerek kombinációján alapuló új finanszírozási mechanizmusok bevezetését, az alapellátásra fordítandó nagyobb beruházásokat és a minőségi ellátás ösztönzését tartaná szükségesnek, de a szakmai szervezetek szerint megfelelő a szolgáltatások szerinti díjazás, és a kombinált fizetési rendszer szerintük bonyolultabbá tenné az ellátás finanszírozását.

Az állásfoglalásban foglaltak bevezetése ugyanakkor már elkezdődött – olvasható az eski.hu-n.

(forrás: GYEMSZI [ESKI])

Könyveink

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...