hirdetés
2024. május. 07., kedd - Gizella.

Takács: A háziorvosokra sokkal nagyobb feladatokat lehet bízni

Már ősztől bővítené a háziorvosok lehetőségeit az egészségügyért felelős államtitkár, írja az InfoStart.

A magyar egészségügyben olyan folyamat ment végbe, amire harminc éve vártak – mondta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára a Semmelweis Egyetem Nyári Egyetemén. Az államtitkár szerint jelenleg a döntési pontokat és az ellátásszervezés különböző szintjeit a megfelelő közigazgatási szintekre teszik. Az államtitkár megjegyezte: minden változtatásnál azzal vádolják őket, hogy romba döntik a még éppen működő egészségügyet. "Ugyanez volt az ügyeleti rendszernél, ugyanez volt az egészségügyi szolgálati jogviszonynál, az orvosbéremelésnél, és ugyanez volt most a védőnőknél is. Négyezer védőnőből mindössze 17 nem írta alá az új szerződését, tehát ez a normál fluktuációnak is a töredéke" – mondta a lap szerint.

A háziorvosi ügyeleti rendszer állami átvétele során is látható volt, hogy az emberek többségének "gőze nincs arról", mikor forduljon háziorvoshoz, mikor hívjon mentőt vagy menjen be a sürgősségire. Az államtitkár szerint egészen kicsi korban, már az iskolában, óvodákban kell kezdeni az egészségnevelést. Takács Péter elmondta, a következő fél év törvényalkotási időszakában szeretnék megoldani az alapellátás kompetenciájának kiszélesítését. Véleménye szerint a háziorvosi körre sokkal nagyobb feladatokat lehet bízni, mint eddig. Már ősszel felírhatók lehetnének a szakrendeléshez, járóbeteg-szakellátáshoz kötött gyógyszerek az alapellátásban, és ez igaz a gyógyászati segédeszközökre is.

A háziorvos megrendelhetne emellett olyan terápiás vagy diagnosztikai beavatkozást, amit eddig csak szakellátó orvos tehetett meg. Takács szerint ugyanez a kompetenciaszélesítés a szakdolgozóknál is érvényesülhet.

(forrás: InfoRádió)
hirdetés

Könyveink