Takács Péter: A megfelelő helyre tesszük a döntési pontokat

Kezdjük az egészségügyet érintő átalakítással, amely az elmúlt pár hétben is komoly visszhangokra talált. Mi az elsődleges célja az átalakításnak és milyen hiányosságokra reflektál elsődlegesen?

Ami most történik - kezdve a szűrésektől, az alapellátáson át, a magas progresszivitási szintű ellátásokig - az az egészségügy rendszerének átfogó felülvizsgálata. Erre azért van szükség, mert eddig nagyon merev szabályozási és finanszírozási rendszereket használtunk, amelyek nem javították, hanem rontották a betegellátást. Mi javítani szeretnénk a betegellátást a háziorvosi, a szakrendelői és kórházi szinten is. A rendszer legyen olyan, mint egy öntisztító sütő. Attól függően, hogy milyen témáról beszélünk, 1-3 évente legyen képes önmaga mérésére, az eredményekből tudjon következtetéseket levonni, majd saját maga változásokat generálni. Filozófiám szerint nem az a rendszer jó, ami egy ágazatvezető képességeire épít, hanem amelyiknek van egy önfenntartási és önreflexiós képessége. Olyan rendszert igyekszünk kialakítani, amiben ez az önreflexiós képesség megvan - legyen szó a területi ellátási kötelezettségek meghatározásáról, a körzetkijelölésekről az alapellátásban vagy az egyes nagy értékű műtéti beavatkozások finanszírozásáról. Elképzelésem szerint a ciklus végére eljutunk oda, hogy a játékszabályokat sikerül úgy alakítani, hogy az egészségügyi irányítási és működési rendszer képes lesz saját magát ellenőrizni és javítani a saját működését.

Talán a reziliencia a legmegfelelőbb szó erre az igényre.

Ezt most sok helyen használjuk, mert valóban egy reziliens, ellenálló, rugalmas rendszert kell felépítenünk.

Mi az a három legfontosabb terület, amihez mindenképpen hozzá kellett nyúlni a közfinanszírozott egészségügyben, és miért ezek azok?

A megörökölt szocialista típusú ellátórendszerrel kellett kezdenünk. A folyamat olyannyira érdekes, hogy a nemzetközi, uniós és WHO-s megbeszéléseinken is előkerül a téma, nagy érdeklődés övezi a volt szocialista országok között, hogy mihez kezdünk ezzel a rendszerrel. Egymás után érdeklődik a horvát, a szlovén, a lengyel vagy épp a bolgár kolléga, és kérdezik, mi az, ami most történik, milyen változásokat tervezünk az alapellátásban, és elmondják ők is, nekik mik a tapasztalataik. Az alapvető probléma, hogy egy szocialista, fejnehéz kórházi ellátórendszert üzemeltetünk. Ezzel szemben egy modern egészségügyi ellátórendszer nagyobb hangsúlyt fektet a megelőzésre, értve ez alatt a szűréseket is, másrészt sokkal több helyben megoldható, definitív ellátást nyújt, aminek az egyik része az alapellátásban történik meg, a másik fele pedig a járóbeteg-ellátásban. Egy ilyen modern rendszerben kizárólag azokat a betegeket fektetjük kórházban, akiknek ténylegesen ott a helyük. Viszont a kórházi struktúra ehhez túlméretezett.

(...)

Ennek a kontrollingszemléletnek azért van jelentősége, mert ehhez igazodik az intézmények finanszírozása is a jövőben? Ezzel előáll a valós költségen történő finanszírozás és elkerülhetővé válik az adóssághalmozás?

Így van, és esetszintű adataink is lesznek. Emellett működik a kódkarbantartó bizottság, melynek az egyik nagyon fontos feladata a nyomon követés, másrészt az új technológiák értékelése és beárazása. Az elmúlt években, évtizedekben is jelentek meg olyan új műtéti technikák, amelyek nem érkeztek meg a magyar piacra, és nem voltak elérhetőek a magyar betegek számára. Vagy olyan kezelési sémák, gyógyszerek jelennek meg, amiket kezelési és finanszírozási protokollba kell illeszteni. A kódkarbantartó bizottság ezt a feladatot is el fogja végezni.

Van hasonló ágazaton belüli együttműködés más szereplőkkel?

Hasonló bizottságot üzemeltetünk az alapellátás tekintetében. Az alapellátás finanszírozását egy ugyanilyen, operatív munkacsoport keretében kezdtük el áttekinteni.

A háziorvosokat érintő indikátorrendszer, vagyis részben teljesítményalapú finanszírozás is már ennek a csoportnak a produktuma?

Az indikátorrendszer felülvizsgálata is az alapellátási munkacsoport feladata, de tevékenysége több mindenre kiterjed. Az indikátoralapú finanszírozás még mindig csak 10%-át képezi az alapellátási finanszírozásnak. A maradék része sok esetben idejétmúlt elemekből tevődik össze. Az orvosi kamarával, az országos kollegiális vezető háziorvosokkal, a szakmai kollégium tagjaival, gyakorló háziorvosokkal kiegészülve dolgozunk azon, hogyan hangoljuk át az alapellátás finanszírozását. Ezzel párhuzamosan felülvizsgáljuk a körzethatárokat. Ez az OKFŐ Alapellátási Igazgatóságának a feladata.

(...)

Az alapellátásról volt szó, de térjünk át kicsit a kórházak finanszírozására, mert itt is több aktuális ügy van folyamatban, elég ha csak a KEF-en keresztüli üzemeltetési feladatokra gondolunk.

Valóban ez egy fontos ügy, ugyanis azt láttuk, hogy a kórházak műszaki állapota rendkívül heterogén. Ez is az országos szintű kontrollingadatokból vált nyilvánvalóvá. Van olyan kórházunk, amire sok energetikai fejlesztési forrás ment, és az összbevételének a 3,5 százalékát fordítja energiaszámlára, őrzés-védelemre, valamint takarításra. De van olyan kórházunk, ami 50 épületből álló pavilonrendszer, szigeteletlen palatetővel, 130 éves gőzkazánnal, több 10 hektáros területen, ahol ezek a költségek az összbevétel 16 százalékát vitték el. A NEAK mind a kettőnek ugyanannyit fizet egy csípőprotézisért. Azt mondtam, hogy a kórházak szintjén nem lehet menedzselni ezeket az adottságokat. Itt az lenne a helyes megoldás, ha a rendelkezésre álló erőforrást és a jelentkező kiadásokat ugyanaz a szervezet kezelné. Magyarul: egy helyre kell tenni a kórház-üzemeltetést. A kórházfelújítási programban már megszerezte a tudást és tapasztalatot a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, ezért rá tudtuk bízni az egész kórház-üzemeltetést. A feladat és a forrás egy helyre került. Megszűnik az a hendikep, hogy az egyik kórház 3 százalékot költ, a másik meg 16 százalékot fordít üzemeltetésre. Ettől lényeges előrelépést várok, és nagyon örülök annak, hogy a KEF felnőtt a feladathoz, annak meg még inkább, hogy a Pénzügyminisztérium 60 milliárd kiegészítő forrást biztosít erre a célra az ágazatnak a jövő évre.

Ha kialakul ez a fajta új kórházműködtetést, akkor érkezhet-e az ágazatvezetés felé a KEF-től olyan jelzés, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy bizonyos épületeket érdemes lenne bezárni?

Előfordulhat. De azt látjuk, hogy azok az épületek, amiket most magukkal hordoznak a kórházak, és legalább temperáló fűtést kell ezekben biztosítani, sokszor már most sem betegellátási funkciót látnak el. Adott esetben olyan raktárkészletek is vannak, amik központi raktárból is megoldhatók. Az OKFŐ-nek most van egy nagy raktárépítési projektje, Pátyon hozunk létre az állami egészségügyi tartaléknak egy raktárat és mellette egy kvázi forgóraktárat a központi beszerzésekhez. Amit a kórház a központi beszerzésen keresztül tud igényelni, ebből tudjuk nyújtani egy jó logisztikával, így a kórházaknak kisebb raktárterületre lesz szükségük. Meg kell nézni, hogy ezek az épületek még hasznosíthatók-e. De csak a józan paraszti ész és a racionalitás alapján, a betegellátás rovására nem mehet. Olyan nem fordul elő, hogy csak azért, mert egy épületet nehéz kifűteni a nagy belmagassága miatt, abból elköltöztetjük a belgyógyászatot.

Említette, hogy elkerülhetetlen a kórházak profiljának átalakítása. Ez azonban akár a helyi lakossági, politikai érdekekbe is beleütközhet. A vidéket járva mik a tapasztalatai, milyen fogadtatásra talált a terve, mert kezdetben voltak ellenző, de hangos hangok.

A többség nagyon higgadtan állt hozzá. Mindenki érti, hogy a betegellátás javítása a cél, ehhez van szükség a változtatásokra. Mindenkinek elmondtuk, hogy attól, hogy az aktív ágyakra már nincs akkora szükség, sokkal jobban járnak egy jó portfóliójú egynapos sebészettel. Emellett ott marad a járóbeteg-ellátás, a tervezetten ütemezhető portfólió, ami a beavatkozások túlnyomó többsége, egynapos műtétekkel, elektív műtétekkel, marad egy belgyógyászati alaptevékenység. Emellett ahol van szülészet, ott marad az is, és 0-24 órában az ott lévő szakmákban biztosítjuk a sürgősségi betegellátást. Ez egy olyan rendszer, ami a lakosság maximális biztonságát szolgálja.

(...)

A jelenlegi átalakítás kritikusai leginkább a központosítás irányát kritizálják. Mit üzenne nekik?

Nem értek egyet. Nemcsak központosítás történik, hanem vannak olyan területek, ahol decentralizálunk. Inkább azt mondanám, hogy a megfelelő helyre tesszük a döntési pontokat. Itt van például a védőnők kérdése. Nem lett volna szabad az önkormányzatokra terhelni ezt a feladatot. A szocializmusban terhelték oda, a központi költségvetésben nem volt rá forrás. Rányomták a tanácsokra az alapellátással együtt, hogy oldják meg. De az alapellátás szervezésének nem a település önkormányzata a megfelelő szint, hanem a járásban rendelkezésre álló humán erőforrást kell úgy allokálni, hogy ne egy települési önkormányzat adóereje szabja meg, hogy ott van-e védőnő. A szakellátás szervezésénél pedig vármegyei szinten kell gondolkozni. Itt van egy decentralizációs folyamat, nagyon sok korábbi országos feladatot kapnak meg a vármegyei kórházak, például a betegútszervezésben és a kapacitásallokációban.

A másik határozott irány az államosítás. Ahogy láttuk azt a meddőségi kezeléseknél, a labortevékenységek ellátásánál is van erre konkrét terv, legutóbb pedig az MR- és CT-szolgáltatások visszavétele került fel a térképre egy előre nem egyeztetett salátatörvény után. Nem tartanak attól, hogy az állam ezt a tevékenységét drágábban tudja csak ellátni, mint a költséghatékonyan és méretgazdaságosan működő magánellátók?

Nem. Van ugyanis egy most futó digitális fejlesztés, melynek keretében a képalkotó modult gőzerővel fejlesztjük, és a távleletezés megoldható lesz az EESZT keretein belül is. 2025 végére, mire ez a folyamat lezajlik, addigra nem lesz versenyhátránya az állami rendszernek ebben a tekintetben. Még ennél is fontosabb szempont, hogy tiszta helyzetet teremtsünk. Mondok egy példát. Van egy vármegyei kórház, ahol van neki saját jogon kapacitása CT-re, van egy külső szolgáltató a kórház területén, akinek szintén van saját közfinanszírozott kapacitása. Ugyanez a magánszolgáltató közreműködőként bedolgozik a kórház óráira, és magánellátást is csinál. A kórház ugyanazon kapuján kell bemenni. Én mint helyi lakos bemegyek, és szeretném tudni fehéren-feketén, hogy engem ki lát el és milyen jogcímen. Nem feltételezem senkiről, de felteszem a kérdést: nem fordulhat elő, hogy tőlem is elkérnek 34 ezer forintot, meg a NEAK felé is lejelentik ugyanazt az esetet? Ha tiszta helyzetet szeretnék teremteni, akkor el kell jutnom oda, hogy közfinanszírozott egészségügyi intézményben köztulajdonban lévő CT és MR gép van, amit a kórház üzemeltet. A betegnek ez az érdeke. Ez nem olyan, mint amikor állami monopóliumba vontuk az összes meddőségi kezelést és a centrumokat is, ettől még a magánszolgáltató, ha piaci rést lát, nyugodtan üzemeltetheti a CT-jét és az MR-jét. Csak nem a kórház területén.

A teljes interjút a Portfolio közli.