Semmi sem az, aminek látszik

A lakosság elöregedése nem csak hazai, illetve európai probléma, ecsetelte a téma bevezetéseként dr. Vértesy László, a programot szervező Civitas Intézet vezérigazgatója. Az úgynevezett függőségi ráta – amely a 15-61 év közötti aktív korúak, valamint a 65 évesek, illetve annál idősebbek arányát mutatja, vagyis azt, hogy 100 aktívra mennyi idős jut, ezt a számot százalékban adva meg – 2050-re megkétszereződik. Japánban, Portugáliában, Koreában vagy épp Spanyolországban ugyanakkor 80 százalék fölé is mehet a fenti arány, vagyis 100 aktívra több mint 80 65 évnél idősebb jut, de a közelebbi Lengyelországban sem lesz sokkal jobb a helyzet, bár ott „csak” 60 százalékos függőségi rátával számolnak hosszú távon. Nem véletlen, hogy a legtöbb európai országban a jelenleg átlagosan 65 éves nyugdíjkorhatár emelésén gondolkodnak. Van, ahol  68 évvel számolnak, de Dániában például ötletként a 74 év is felmerült.

Öregszünk és fogyunk

Ami Magyarországot illeti, a Központi Statisztikai Hivatal kalkulációi szerint, amennyiben folytatódnak a jelenlegi demográfiai tendenciák, 2060-ra 7,8 millióra csökken a hazai lélekszám, s a jelenlegi 31 helyett 62 idős jut 100 aktív korúra. További fontos kérdéseket vett fel a várható élettartam növekedése. A 65 év fölöttiek még egy emberöltönyi időt – ma is 20-25, később viszont már körülbelül 30 évet – töltenek majd közöttünk, s ezzel is kezdenie kell valamit a társadalomnak, többek között az idősek foglalkoztatásával. Míg például a nyugat-európai országokban a 65 éven felüliek 20 százaléka dolgozik, nálunk ez az arány csak 3 százalék.

Ami a nyugdíjkiadásokat illeti, az uniós országokban általában a GDP 12 százalékát fordítják e célra, míg Magyarországon 2-3 százalékkal kevesebbet. S bár a különbség nem tűnik soknak, a nyugdíjak konkrét összegét illetően már egészen más képet kapunk. A hazai nyugdíjak ugyanis mindössze egyharmadát teszik ki az uniós öregkori járadékok átlagának. Magyarországon nagyjából 400 euró az átlagnyugdíj – 122 ezer forint –, míg a nyugat-európai országokban ez az összeg 300 ezer forint fölött van. (Ez egyébként nagyjából a bérek közötti különbséget is leképezi!) Ugyanakkor országon belül is jelentősek az eltérések, Budapesten 143, míg számos megyében csak 100-110 ezer forint az átlagnyugdíj, tehát 30-40 százalék a különbség!

2018-ban Magyarországon az államháztartás összes kiadásának 20 százalékát – 5 600 milliárd – fordítjuk a nyugdíjak kifizetésére, miközben a társadalombiztosításra és egyéb jóléti szolgáltatásokra ennek csupán felét – 10,5, –, az egészségügyre 9,5, az oktatásra pedig 10,4 százalékot.  A Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint 2030-ban még pozitív egyenleggel zár a nyugdíjkassza, 2033-2035-től viszont már 3-4 százalékos hiánnyal számolnak, s  ennek fedezetét valahonnan elő kell majd teremteni.

Forrás: 123rf.com

Gyermeknevelési járadék?

Ha netán a fentiek okán elkedvetlenedett volna a hallgatóság, Botos József – az egykori Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság utolsó vezetője, aki feleségével, Botos Katalinnal megfogalmazta egy új nyugdíjrendszer alapjait – nyugalomra intett, mondván: három oka is vannak annak, hogy a nyugdíjrendszer nem omolhat össze. Politikai – mert a nyugdíjasok sokan vannak, s ez egyben sok választópolgárt is jelent. Etikai okokból, hiszen nem lehet hagyni milliókat az éhhalál szélére sodródni, s végül: nem zárható ki a táradalomból az a réteg, amely évtizedekig kezeli, netán gyarapítja a nemzeti vagyont, s ily módon jogot is szerzett arra, hogy ebből járadékot kapjon.  Nyugdíjuk tehát lesz a mai fiataloknak, ám hogy mennyi, az már más kérdés, mint ahogy az is, milyen lesz a nyugdíjrendszer.

Botos József szerint igazi nyugdíjreformra eddig sohasem került sor, a változások pénzügytechnikaiak voltak, időnként mellőzve a korrektséget is. Ami a „Botos and Botos” nyugdíjkoncepciót illeti: a felnevelt gyermekek számától és képzettségüktől, oktatásuktól függően, a munkanyugdíj mellett bevezetnének egy úgynevezett gyermeknevelési járadékot, amelyet külön forrásból finanszíroznának.

Pénzügyérek az élen

Varga Zsolt, aki Kaposváron 2011-2015 között a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóságot vezette, egyetértett Botos Józseffel abban, hogy rendszerszerű változás kevés történt az elmúlt években, ugyanakkor az emberek mindennapi életét mégis meghatározták azok a technikai és jogi átalakítások, amelyekre sor került. Bár a kormányhivatalok megalakulásakor az egyik legerősebb, s legjobban felkészült igazgatási ágazat a társadalombiztosítási, ezen belül a nyugdíjigazgatóságok voltak, őket is utolérte az átalakítási hullám.

Ennek során a korábban jól működő megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóságokat járási szintre telepítették megfelelő infrastruktúra és informatikai rendszer nélkül, majd ezt kompenzálandó, úgynevezett kiemelt járásokat hoztak létre, amelyek a megyei munkát végzik. A Magyar Államkincstár ma már nemcsak folyósítja, hanem meg is állapítja a nyugdíjakat. Ez viszont azzal járt, hogy az alapvetően társadalompolitikai területnek számító nyugdíjbiztosítási rendszer – amelynek irányítása kormányzati szinten korábban a családpolitikához tartozott – a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alá került.

A konkrét ügyek közül kettőt említett Varga Zsolt. Azzal, hogy a nők 40 évi szolgálati idővel teljes jogú nyugdíjasokká válthatnak, az volt az alapvető politikai cél, hogy az érintettek nagymamaként segítsék a fiatalokat. Jelentős többségük azonban az unokák pesztrálása helyett nyugdíjasként is inkább a további munkát választja. Ráadásul a kormányzati kalkulációknál sokkal többen – immár közel 160 ezren – éltek a korai nyugdíjazás lehetőségével. Komoly problémát okoz a járulékplafon eltörlése. Ez azt eredményezte, hogy egy jól kereső állami vezető, három évi tovább szolgálattal épp a duplájára tudja növelni  – 246 ezerről 476 ezerre – öregségi nyugdíját. Három év alatt tehát pont akkora többletre tesz szert, mint egész élete munkájával.

Újabb akció: Férfiak 42!

Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének elnöke szerint olyan fogalmakkal írnak le jelenségeket, amelyek tartalma tisztázatlan. Példaként a „nyugdíjkassza” kifejezést említette, ami valójában csupán egy tervezési, költségvetési sor, amelyen belül a kormány teljesen szabadon átcsoportosíthat. Él is ezzel a jogával, 2017-ben például összesen 31 alkalommal. Nyugdíjbiztosítási alapról beszélünk, ami nem nyugdíj, nem biztosítás és nem alap. Gyakori érv a demográfiai helyzet, a lélekszám alakulása, miközben nem az a lényeg, hogy mennyien vagyunk, hanem a termelékenység és a versenyképesség, az elosztható javak mennyisége. A Botos-féle gyermeknevelési járadékkal kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy a 40 évi szolgálati idővel nyugdíjba vonulóknál a gyerekszámot figyelembe veszi az állam, hiszen ténylegesen csak 32 ledolgozott esztendő kell, a többi a gyermekek után jár. Az évtizedekre visszamenő statisztikai adatok egyébként azt mutatják – cáfolta azoknak, akik szerint a nők 40 bevezetése léket vág a nyugdíjrendszeren –, hogy átlagosan sem a nők, sem a férfiak nem érik el nyugdíjba vonuláskor a ténylegesen ledolgozott 40 szolgálati évet, a nőknél például az elmúlt tíz évben ez 37,4-38 esztendő volt. Ezért tartotta felesleges riogatásnak azt is, amikor a „Férfiak 40” bevezetéséért kezdtek aláírásokat gyűjteni.

Ez utóbbi történet azonban folyatódik, mert bár az Alkotmánybíróság – a Kúria zöld jelzésével ellentétben – megakasztotta az aláírásgyűjtést, az eredeti javaslatot annak idején magánemberként tevő Bodnár József újabb kezdeményezéssel állt elő: 42 szolgálati év után engedné nyugdíjba a férfiakat.

A Központi Statisztikai Hivatal munkatársa, Lakatos Judit életidegennek tartja a nők40-et, ami szerinte nem is olyan olcsó, hiszen 2016-ban a nyugdíjkassza 6 százalékát vitte el. A javaslatként egyre többször felmerülő differenciált nyugdíjemeléssel kapcsolatban arra is felhívta a figyelmet, hogy el kell dönteni, minek tartjuk a nyugdíjat: biztosításnak vagy életszínvonal tényezőnek. Az előbbi esetében ugyanis arányosan kell emelni, míg az utóbbinál figyelembe kell venni a megélhetési költségeket.  Hiányolta továbbá, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem számol korhatáremeléssel, mint ahogy a minimálnyugdíjasok folyamatosan növekvő számával szem.

Bár a Civitas Intézet minden párt képviselőjét meginvitálta szakpolitikai programjára, csak az LMP, a Jobbik és a DK képviselői vettek részt az eszmecserén, s mondták el saját nyugdíjkoncepciójukat. Mint kiderült, mindenki visszatalált az Antall-kormány három részes koncepciójához: állami nyugdíj – járulékkal fedezett nyugdíj és kiegészítő megtakarításból származó járadékból állna az „új” nyugdíjkonstrukció. Ez utóbbi azonban önkéntes megtakarítási formában történne, s mintha a Jobbik ezt is állami kézben képzelné el. Egy újrafogalmazandó alaptörvénybe – nevezzék azt bárhogy is – visszaállítanák a társadalombiztosításhoz fűződő alkotmányos jogot, akárcsak a nyugdíj önálló intézményrendszerét. Valamennyien támogatják a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét, a DK ismét bevezetné a nyugdíjplafont, a Jobbik támogatja a „Férfi 40”,  valamint a gyermekek után járó nyugdíjkiegészítés bevezetését, míg az LMP az egyre hosszabb nyugdíjban töltött időre való tekintettel jelentősen bővítené az idősek rendelkezésére álló szolgáltatások körét.